fbpx

Országúti Eb Kristoff-győzelemmel, magyar bukásokkal

Az utóbbi időben régi önmagához képest gyengén muzsikáló Alexander Kristoff számára mégis összejött idén egy nagy győzelem. A norvég versenyző a tavaly óta a profik számára is megrendezett országúti Európa-bajnokság országúti futamát nyerte meg ma délután.

A dániai Herning komoly emelkedőket nélkülöző, de szeles pályáján “unalmas” 241 kilométer várt a mezőnyre, ahol a papírforma szerint is Kristoff és az olasz Elia Viviani számított a legfőbb favoritnak. A versenyt végig kontrollálták a mezőnyhajrában érdekelt csapatok, a végén a norvég Edvald Boasson Hagen, az olasz Davide Cimolai és az orosz Nyikolaj Truszov szökése is ezt készítette elő. Bár az oroszok próbálták lassítani a mezőnyt egy bronz reményében, de természetesen ezt a többi nemzet nem hagyta annyiban.

Másfél kilométerre a céltól Boasson Hagen még továbbment egyedül, ízelítőt adva abból is, hogy ha egy jó csapat dolgozik Kristoffnak, könnyebb feltenni a pontot az i-re. A norvég az olaszok mögé betéve a kereket jókor kerülte ki Vivianit és ha csak kerékpár-belökéssel is, de megszerezte eddigi legnagyobb győzelmét idén. A harmadik a holland Moreno Hofland lett.

Magyar részről Kusztor Péter láthatóan megpróbálta a maximumot kihozni a versenyből lehetőségeihez képest, végig jól helyezkedve a mezőnyben. A tömeghajrán nem vehette fel a versenyt a legjobb sprinterekkel, de az ilyen körülmények között maximálisan elérhető 20. hely környékén hajrázott, amikor sajnos buktak előtte és nem tudta elkerülni az esést (végül a 100. helyre sorolták). Sajnos a verseny után kiderült, hogy Kusztor kulcscsonttörést szenvedett. A másik magyar versenyző, Lovassy Krisztián kicsit hátrább érkezett, a mezőnnyel ért célba a 31. helyen. Korábban a legrosszabbkor kapott defektet, amikor elkezdődött az igazi adok-kapok a mezőnyben és sokat kivett belőle a felzárkózás.

Videón a sprint és Kusztor bukása:

Az augusztus 2-ától 6-áig tartó versenyen a magyar küldöttség nem tudott elérni hasonlóan szép eredményeket, mint tavaly, de azért tegnap az 23 év alatti férfiak versenyében Móricz Dániel (25.) és Ruttkay Zoltán (45.) is az első mezőnnyel érkezett. Peák Barnabás egy sorral hátrébb, a 67. helyen végzett, míg Pelikán János – Amplatz-BMC-s csapattársához, Kusztorhoz hasonlóan – bukott, így nem tudta befejezni a versenyt. Pelikán a verseny utolsó harmadában szökésben is töltött 20-30 kilométert, de az elmenést megfogta a mezőny. A nők mezőnyversenyén – amire szintén tegnap került sor – Király Mónika nem ért célba.

Az u23-as időfutamon Peák Barnabás 18., Pelikán János 30. lett, a junior fiúknál Karl Ádám 38., Orosz Gergely 44. helyen végzett. A junior lányok mezőnyversenyén mindkét magyar induló bukásba keveredett, Honos Csenge célba tudott érni ezután nagy nehézségek árán az utolsó, 79. helyen, Karl Bianka nem tudta befejezni a versenyt. A junior fiúknál a tömeghajrán Karl Ádám és Orosz Gergely is a mezőnyben zárta az Eb-t, a 29., illetve a 40. helyen.

Eredménylisták az Eb hivatalos oldalán:

http://www.uec.ch/en/event/28/2017-road-european-championships

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo