fbpx

Óriási küzdelem a Szlovák Downhill Kupán

Ahogy a mraznicai downhill pályára, úgy az időjárásra vonatkozó jóslatok sem jöttek be. A LiMiT Racing Team tagjai úgy indultak neki a szlovák kupa első versenyhétvégéjének, hogy mindhárom napra záporokra számítottak. Ezzel szemben a verseny napjára, vasárnapra a felhőknek is hűlt helye maradt, gyönyörű napsütésre ébredtek kora reggel.

Zámbó Dávid

Zámbó Dávid

A szállást elhagyva kezdett ébredezni bennük a versenyszellem, mire a depóba értek, már alaposan kitárgyalták az esélyeket és a lehetséges legjobb nyomokat, amin érdemes lesz versenybe szállni. A pálya az időnek köszönhetően felszáradt, az erdős szakaszok is megszikkadtak. Így a reggeli kötelező edzés alatt mindenki szépen lassan áttért szárazabb talajra szánt gumikra. A lágy összetételű Schwalbe Muddy Mary tűnt a legjobb választásnak, ami utólag nézve be is bizonyosodott.

A reggeli körözgetés után következett a hétvége érdemi része, az időmérő és a döntő. Mivel a LiMiT-es srácoknak a Szlovák Kupasorozat összetett értékelése is fontos, így nem lehetett elkényelmeskedni az időmérőt. Ez rendben is volt, az első futam lehetőségeit Szűcs Tamás használta ki a legjobban a magyarok közül, aki merev kategóriában egy gyönyörű második helyet ért el, amivel nagyon értékes pontokat gyűjtött. Túl nagy reményeket azonban senki nem fűzött a hétvégéhez, hiszen a szlovák és cseh versenyzők tábora híres a szoros és népes élmezőnyéről.

Csapatmegbeszélés a depóban

Csapatmegbeszélés a depóban

Mivel a csapatnak ez az idei első versenye, a közel 250 fős mezőny Elite kategóriájában a srácaink nagyjából az első harminc környékére rangsorolták magukat és végül igazuk is lett. Ahogy azt várni lehetett a merev kategóriában is sokan jó pár másodpercet javítottak, így Szűcs Tomi visszacsúszott a döntőben a negyedik helyre. Tomi ettől nagyon csalódott lett, azonban ez gyönyörű eredménynek számít az első külföldi versenyén és igencsak bejelentkezett a szlovák-cseh-lengyel-magyar mezőnybe egy előkelő összetett helyezésért.

Szűcs Tamás (Merev kategória 4. hely): „Természetesen a negyedik helyemnek nem örülök, de talán egy nekem jobban fekvő pályán előrébb léphetek majd. A pálya tulajdonképpen tökéletes állapotú lett, száraz gumikkal közlekedhettünk, arra nem foghatjuk az eredményt. Összességében az egész hétvége nagyon jól sikerült, várom már a folytatást a következő futamon.”

Szűcs Tamás a rajtban

Szűcs Tamás a rajtban

Merev kategória eredménye: 1. Jozef Králik (szlovák – Life4Ride DH Team), 2. Pavol Kicin (szlovák – Bang Bike Team), 3. Dominik Molnár (szlovák – Enjoy The Ride Team)  4. Szűcs Tamás (magyar – 2GP LiMiT Team)

Az Elite Férfi mezőnyében óriási csata alakult ki, szinte az egész kategória egy nagy daráló lett, sokszor századmásodpercek döntöttek és egy másodpercen belül négyen-öten is voltak. Évről-évre nagyon komolyat fejlődik a szlovák-cseh mezőny és az eleje is egyre népesebb, amit az izgalmas szezonnyitó forduló is megmutatott, 10-15 versenyző volt esélyes a győzelemre. Az abszolút eredményben az első harminc volt tíz másodpercen belül, igazi kiélezett versenyzés van északi szomszédjainknál!

Elite Férfi kategória eredménye: 1. Matej Laktis (szlovák – CTM Novatec), 2. Lukas Splichal (cseh – Mondraker 661), 3. Jan Uruba (Specialized CZ), … 25. Zámbó Dávid (magyar – 2GP LiMiT Team), … 27. Keresztes Péter (magyar – LiMiT Racing Team), 28. Palotai Gábor (magyar – 2GP LiMiT Team), … 37. Gács Péter (magyar – LiMiT Racing Team)

Edzés utáni témázás

Edzés utáni témázás

A LiMiT-es srácok közül Zámbó Dávid (Elite Férfi 25. hely) futotta a legjobb időt: „A pálya tegnaphoz képest rengeteget változott, hál istennek a számításaink bejöttek és nem lőttünk mellé a félszáraz gumikkal a mai napra. Az elmúlt napokhoz képest nagyon változatos volt, voltak olyan részek, amik szárazon voltak nagyon jók, viszont voltak, amik kicsit nedvesebben voltak tempósabbak. A körülményekhez képest a teljesítményemmel elégedett vagyok, nagyon élveztem a versenyzést. A körülmények alatt a tegnapi kézsérülésemet értem, amire ma még sikerült rátennem egy lapáttal. Vártam már, hogy elkezdődjön a szezon, a versenyhangulat remélem még fokozódik majd, viszont örülök annak, hogy mindannyian épen, egészségesen és javítva az időmérős köridőnkön tudunk hazaérni.”

Keresztes Péter (Elite Férfi 27. hely) a pénteki esése óta a csuklójával küzdött, ami bringázásra mondhatni alkalmatlan állapotban volt, annak zúzódása miatt: „Sajnos szombat este jól saccoltam a vasárnapi kézproblémámat, reggelre sem javult a helyzet. Próbáltam különböző krémekkel csillapítani a fájdalmamat és elviselhetővé tenni az edzőköröket. Aztán időmérő előtt kicsit próbáltam kikapcsolni és fejben rákészülni a körökre. Mivel fogalmam sem volt, hogy hol helyezkedem el a mezőnyben, ezért az időmérő körömet próbáltam egy nagyon laza, biztosan javítható körré tenni. A kézsérülésem ellenére sikerült is három másodpercet javítanom, de nagyon megszenvedtem. Kettős érzelmekkel ért véget a verseny, egyrészt csalódott vagyok a sérülésem miatti eredményemre, másrészt nagyon örültem, mert egy nagyon hangulatos és jó versenyt tudhatunk magunk után. Most a regenerálódást helyezem előtérbe, hogy a három hét múlva esedékes mala lucivnai második szlovák kupán százszázalékosan állhassak rajthoz.”

Peti döntő körének fejkamerás felvétele itt.

Keresztes Péter

Keresztes Péter

Palotai Gábor (Elite Férfi 28. hely): „A tegnapi magammal szembeni elvárásaimnak nem tudtam megfelelni. Az időmérőn csak egy edzőkört jöttem, hogy megnézzem, milyen az időm és azt hittem, javulni fog a döntőben, ha odateszem magam, de ez nem így lett, mert csak két mp-t tudtam javítani. Elégedett is vagyok meg nem is mivel nagyon sok tapasztalattal tudok hazamenni annak ellenére, hogy nem tudtam egy ütőképes kört összerakni.”

Palotai Gábor

Palotai Gábor

 

Fotóalbum a versenyről itt.

Videó összefoglaló a versenynapról itt!

A versenyhétvége korábbi beszámolói és videói: pénteki videó, szombati beszámoló, szombati videó.

A Szlovák Kupasorozat második fordulója június 7-9. között Malá Lucivnán kerül megrendezésre, ahová a LiMiT-es srácok szintén mennek és egy erősebb eredményre számítanak.

Fotók: Nyúl Eszter

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo