fbpx

A hamisítatlan olasz design jegyeit viseli magán a Northwave jövő évi cipő- és ruhakínálata, természetesen a márka fejlett technológiáival és minőségi szemléletével párosítva. A 2018-as kollekció a legtöbb kerékpáros felhasználásra, ízlésre kínál alternatívát, a kedvező árfekvéstől a legmagasabb igényeikig.

Cedric Garcia előadása a Northwave cipőkről és a sörkészítésről…

Kezdjük a 2018-as kínálat bemutatását a cipőkkel! Az idei Eurobike-on számunkra is meglepő méreteket öltött a színes, díszes megjelenésű lábbelik elterjedése. A trend sok esetben a jó ízlés határait súrolja, a kerékpárpiac egyik vezető cipőgyártájának számító Northwave a túlkapásokat sikeresen elkerüli. Ami náluk karakteres, az egyben a dinamikus olasz stílusjegyeket is magán viseli. Emellett “antitrendként” a legtöbb új NW cipő homogén sötét vagy szürke megjelenéssel is elérhető.

Fontos a dizájn, de a lényeg, ami belül van!

A kerékpározás szempontjából a lényeg nem igazán a külső, hanem a belső kialakítás, illetve a pontos és biztos rögzítés. Ha a lábbeli jól illeszkedik, stabil, megfelelően tart, órákon át észrevehetetlenül teljesíti feladatát. Üdvözlendő, hogy idén a Northwave főképp ezen a téren vetette be legendás szaktudását, nem a legújabb “fluo” árnyalatok, minták kikeverésébe, mint számos konkurens márka.

Belül Anatomical Arch Support®

A pontos illeszkedés és a kényelem kulcsa a lábfej stabil alátámasztása, Talpunk gyaloglásra lett „kitalálva”, nem a pedál taposására! Ezt a genetikai “hiányosságot” mindenképpen bele kell számítani a cipőkialakítás képletébe. Az olasz márka ezt kívánja orvosolni az Anatomical Arch Support® elnevezésű szabadalmaztatott technológiával. Az “anatomikus lábboltozat-támasz” egy rugalmas, finom illeszkedést biztosító TPU-alapú belső szerkezeti elem, amely a lábfej nyomásának és hőmérsékletének hatására a karbon talpon formára alakul. Pontosan felveszi a talpboltozat formáját, támasztékot biztosít.

A karbontalp alatt a formát felvevő támaszték…

Miért meghatározó fejlesztés az AAS? A kerékpárosok döntő hányada szenved a hosszabb, intenzívebb kerékpározások során jelentkező “forró talp” jelenségtől. A talpboltozat pontatlan alátámasztása többletterhelést ró a lábfej izmaira, egy idő után a parányi, gyenge izmok elfáradnak, feladják a “harcot”. További terhelés hatására a lábboltozat egyre inkább “összeesik”. Ez jelentős fájdalommal jár: az eredmény a jól ismert égető, belenyilalló, zsibbasztó érzés.

A lábfej pontos alátámasztását elősegítő Anatomical Arch Support® a legtöbb kerékpáros számára a többórás kellemes bicajozás engedhetetlen eleme. Hiába a teljesítményt fokozó hipermerev karbontalp, az erős és kényelmes rögzítés, ha a maga lábfej nem bírja a pedálozás jelentette terhelést. A jövő évi Northwave kollekcióban az innovatív AAS négy felső kategóriás modellen mutatkozik be: tehát egyelőre az Extreme GT, a Revolution, a Flash 2 Carbon és az Extreme GT WMN esetében élvezhetünk páratlan kényelmet és stabilitást.

Új sztár született a NW-kínálatban!

Természetesen ezzel nem ér véget a 2018-as cipőújdonságok sora. A 2018-as évre bemutatott Northwave modell közül számunkra a Ghost XC tűnt a legizgalmasabb fejlesztésnek. Az Extreme RR csúcskategóriás országútin tavaly debütált Xframe rögzítést kapja meg, egyetlen oldalt elhelyezett SLW2 tekerőgombja az aszimmetrikus nyílást “végigjáró” – mondhatni cipőfűző hosszúságú – damilt mozgatja. Az eredmény egy nyomásponttól mentes, könnyű, egyszerűen kezelhető, mégis biztos rögzítés, méltó továbbgondolása a korábbi magas színvonalú Northwave rendszereknek. A fejlett technológiából mindössze az “Extreme” elnevezésnek veszett nyoma, az Xframe teljesítménye és kényelme a Ghost XC montis cipő esetében változatlan.

Az aktuális csúcsmodell “házon belül” talált méltó vetélytársra!

Az új Northwave modell így komoly konkurenciát jelent a 2018-as cipőpalettán ugyancsak szereplő – a versenyzők kedvenceként aposztrofált – Extreme XC MTB csúcsmodell számára. A Ghost XC többek közt a Michelin által kifejlesztett talpmintázattal, a Hyperlight XC karbon talpszerkezettel, fejlett saroktámasszal és orr-védelemmel rendelkezik, minden tekintetben korszerű, magas színvonalú montis cipő. Szerintünk amatőr és profi szinten egyaránt beválhat. Az olasz gyártó széles cipőkínálata lehetővé teszi, hogy megannyi kiváló fejlesztés sorakozzon a boltok polcain, a választás lehetősége mindig adott!

Még a montis cipőknél maradva, az új Rebel SRS ugyancsak számos fejlett Northwave technológiát kínál, szerencsére a legtöbb hobbi bicajos számára megfizethető árkategóriában. Az SRS rögzítés precíz technológia, a cipő belső kialakítása a szokásosnál kissé szélesebb, ideálissá téve a gyakori gyaloglással járó MTB és általános felhasználásra. Az Ultra Y sarokcsésze mindemellett stabilan tartja a talpat, nincs felesleges mozgás a tágas belső térben. A nagyobb térfogat egyben lehetővé teszi a vastagabb, jobb támasztékot nyújtó talpbetétek alkalmazását. A Rebel felsőrésze és talpszerkezete a jól bevált kialakítást kapja, az utóbbi polimer-kompozit alapanyagot alkalmaz, közepesen merev – az érme másik oldaláról nézve kissé hajlékony, így megfelelő kényelmet nyújt. Az orrvédelem és a szellőzés ugyancsak etalon, párját ritkítja ebben az árkategóriában.

Országúti fronton potenciális csemege a Northwave Flash, amely az Xframe rögzítés egyszerűsített változatát kapta meg, Biomap Aero Overlap aszimmetrikus kialakítással, egyetlen SLW2 mikrometrikus záródással. Fullkarbon és NRG Air karbonnal erősített üvegszálas talppal egyaránt kapható, ez utóbbi is bőven megfelelő merevséget biztosít. A nyári kényelmet öt szellőzőnyílás és a mikro perforáció fokozza. Ára pedig töredéke az Extreme RR csúcsmodellnek!

Sajnos nyakunkon a kerékpárosok fő ellensége, a hideg, nedves évszak. De nincs minden veszve: a Northwave Raptor GTX tökéletes cipőmegoldás a hazai őszi-téli időjárási viszonyokhoz. Jaws karbonnal megerősített talpa kellő merevséget és kiemelkedő tapadást tesz lehetővé, és ami a legfontosabb, a víz- és szélálló Gore-Tex® Pique membránnal ellátott felsőrésze optimális hőmérsékleten tartja a lábat. A kényelmes BioMap Aero Overlap kialakítás az extra védelem jegyében hatékony erősítéseket kap. A legkorszerűbb SLW2 csat tartja hézagmentesen a Neoprene Climaflex bokarészt, a megfelelő mozgásszabadságot ötvözve a nyomáspontok kiiktatásával. Télen különösen fontos a láthatóság, a 360°-ban elhelyezett fényvisszaverő nyomatok hatékonyan segítik elő a biztonságot a közutakon. A Raptor GTX -5 és +15 fok közötti használatra ajánlott, 2018-ban elérhető Raptor TH változatban, neoprén szár nélkül, a legkorszerűbb Xframe aszimmetrikus záródással felvértezve.

És akkor jöjjön a Northwave másik ütőkártyája, a ruházat! A számos 2018-as újdonság közül az új Extreme 3 sorozatot emelnénk ki, amely rendkívül finom, puha alapanyagot kínál, érzékeny bőrre különsösen ajánlható. Elnevezése Sensitive® Plus 117gr fabric, vékony, kiválóan vezeti el az izzadtságot, mindkét írányban nyúlik, tehát maximálisan elkényezteti a bicajost. Az UPF50+ védelem mellett több hálós panelt találunk benne, amely a meleg napokon biztosít páralan szellőzést és kényelmet. A bicajon nemcsak nyáron lehet megizzadni: az új Extreme 3 mezt edzőtermi használatra is érdemes beszerezni!

Zárjuk a Northwave Eurobike beszámolót az új Skeleton Original kesztyűvel! A trendteremtő csontvázas sorozat bemutatásának 10 évfordulójára készült, friss dizájnnal, kissé áttetszőbb lime kötőszövettel, “zombisabb” megjelenéssel. Visszatekintve, az egykor bombaként robbant Skeleton kollekcióval a Northwave örökre beírta magát a divatkönyvekbe. A magas szintű technológia mellett a stílushoz is van érzékük: ezért szeretjük a Paola Pezzo-val indult, Mario Cippolini-vel fénysebességre kapcsolt, a mai sztárokkal kiteljesedett olasz márka magas színvonalú termékeit!

További információ a forgalmazó honlapján.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo