fbpx

Nizza vs. Tirreno: a sztárok már a túloldalon tekernek

A közelmúltban, Armstrong vagy Indurain érájában, de korábban is jelzésértékű volt a Tour de France szempontjából, ki nyeri a Párizs-Nizzát. Változott a helyzet…

Az utóbbi években fordult a kocka, a legjobb GT-menők egyre másra inkább a nagyobb kihívást, egyre meredekebb emelkedőket, lüktetőbb versenyt garantáló olasz Tirreno-Adriatico-t választják a két egyhetes WorldTour verseny közül. Idén Chris Froome, Vincenzo Nibali, Alberto Contador és Nairo Quintana is az olasz csizma szárát vágja ketté nyugatról keletre, hatalmas presztízst adva így a márciusi viadalnak, pedig a domborzat 2015-ben kissé könnyebb, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

A Párizs-Nizza útvonala

A Párizs-Nizza útvonala

Persze a ma kezdődő és március 15-éig tartó Párizs-Nizzán is kemény mezőny gyűlt össze, különösen a Team Sky és az Astana Team érkezik félelmetes sorral, talán erősebbel, mint kik Tour de France-menőiket kísérik majd Olaszországban. A Sky-ban Bradley Wiggins, Richie Porte és Gerraint Thomas is ott lesz, az Astana Team keménymagját Fabio Aru, Luis Leon Sanchez, Rein Taaramae és Jakob Fuglsang allkotják.

Ott lesz a mezőnyben az összetettre pályázók között Rui Costa (Lampre-Merida), J.C. Peraud (Ag2R), Michal Kwiatkowski (Etixx-Quick Step), Tejay Van Garderen és Rohan Dennis (BMC), Tom Jelte Slagter és Andrew Talansky (Garmin); a sprinterek közül Nacer Bouhanni (Cofidis), Alexander Kristoff (Katyusa) és Andre Greipel (Lotto).

A verseny ma 6,7 kilométeres prológgal kezdődik, ahol összecsaphat Wiggins és Tony Martin, majd hétfőtől szerdáig a sprintereké lehet a főszerep. A papírforma szerint mezőnyszakaszon csütörtökön lehet majd a legnagyobb különbséget képezni, hegyi befutón dől el a győzelem. Pénteken újra sanszos a tömeghajrá, majd szombaton a Nizza előtti szokásos „hegyes” szakasz következik. Mégsem utóbbi etap eredményével, hanem egy 9,6 kilométeres, 500 méter szintet emelkedő hegyi időfutammal dől majd el az összetett verseny vasárnap.

A Tirreno-Adriatico útvonala

A Tirreno-Adriatico útvonala

A Tirreno-Adriatico jubilál idén, 50. alkalommal rendezik meg március 11 és 17. között. Csapatidőfutammal kezdődik, két sík, majd egy hegyes szakasz következik. Vasárnap, március 15-én királyetap, hegyi befutó a Terminillo 1675 méter magas pontjára. Hétfőn levezető szakasz, majd kedden 10 kilométeres sík egyenkénti rendezheti el véglegesen az összetett sorrendet. A már említett Tour-menőkön kívül Mark Cavendish, Marcel Kittel, Peter Sagan, Fabian Cancellara, Rigoberto Uran és Joaquim Rodriguez a húzónevek.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo