fbpx

Nibali vagy Quintana? – a 100. Giro főszereplői, rajtlista, esélyek

Ezekben a pillanatokban Szardínia szigetén elrajtolt a 100. Giro d’Italia, az olasz nemzeti körverseny, hogy május 28-án három hét és 3 615 kilométert követően megérkezzen a mezőny Milánóba. Lássuk kikre érdemes figyelni…

Elkezdődött a 100. Giro!

Elkezdődött a 100. Giro!

Az útvonalat már elemeztük, ami az összetett esélyeket illeti, elsőként azok nevét kell megemlíteni, akik már magasba emelhették a díszes, szerpentint formáló trófeát. A címvédő Vincenzo Nibali a hazaiak kedvence. Vérbeli profi, mindig higgadt, mindig mindent úgy csinál, ahogyan az neki a legjobb. Mindhárom körversenyt megnyerte már, a Girót kétszer is, ezzel már ott van a kerékpársport halhatatlanjai között. Nagyon motivált és idén is ez a legfontosabb célja, ráadásul a hazai pálya előnyét is élvezheti.

Vincenzo Nibali

Vincenzo Nibali

Új csapatában, a Bahrein Meridában minden tökéletesen adott volt a felkészülésre. A Tirreno-Adriatico után Nibali még némi súlyfölösleggel küzdött, de edzője Paolo Slongo megnyugtatott mindenkit, hogy a Messinai Cápa tökéletes állapotban lesz a rajtra, ahogyan az olasz különítménye, az Agnoli-Boaro-Gasparotto-Pellizotti segítői kvartett is. Az összeszokás eredményességét a horvát körön elért győzelem is mutatja.

18208951_10154673899183247_5774909253471286403_oTavaly nem volt tökéletes formában a teljes három hét során, huszáros hajrával mégis nyerni tudott, ha a verseny elejétől legjobb formáját nyújtja, minden esélye megvan a sikerre, még a – sokak szerint – a világ legjobb hegyimenőjének tartott Quintanával szemben is. Nibali oldalán a két időfutamot is említeni kell, ahol akár több percet is elkönyvelhetünk majd a Cápa javára a kolumbiaival szemben.

Nairo Quintana

Nairo Quintana

A 2014-es esztendő győztese, Nairo Quintana lesz a Movistar kapitánya, ami azért meglepő, mert sokáig mindenki úgy számolt vele, hogy a háromszoros Tour de France-győztes Chris Froome első számú kihívója lesz az idei francia körversenyen. És bár ott is elindul a kis kolumbiai, gyaníthatóan a Movistar csavart egyet az előzetes terveken.

18209059_10154673899068247_5450886894162557577_oValószínűleg az idén eddig kiválóan szereplő Alejandro Valverde kapja meg az esélyt a francia körön, Quintana pedig ismét célba veheti a Maglia Rosát. Ehhez pedig testvére mellett Gorka Izaguirre, Winner Anacona és Andrey Amador Bikkazakova nyújt neki hatalmas segítséget. Quintana Kolumbiából érkezik a Giróra, ahová elkísérte edzője is, hogy tökéletes felkészülést biztosítsanak számára. Kétszeres GT-győztes versenyzőről beszélünk, aki elsősorban a hegyekben nyerheti meg a versenyt, de azért már időfutamban is rengeteget fejlődött (volt honnan).

18216880_10154673899073247_3613251689784944601_oRajthoz áll Steven Kruijswijk is, aki tavaly majdnem megnyerte az összetettet. Hat napig viselte a rózsaszín trikót és már mindenki elkönyvelte, hogy rajta is marad, amikor a 19. szakaszon egy lejtmenetet még éllovasként megkezdő holland hatalmasat bukott egy hófalban, előnye nemcsak elúszott, hanem a szakasz végén majdnem ötperces hátránnyal, csak harmadik helyen ért célba. Azóta eltelt egy év, és a hórihorgas kerékpáros állítja, nemcsak rutinosabb lett, hanem legalább olyan erős is, mint 2016-ban!

18216484_10154673899053247_7129253571056070527_oKét másik hollandra is fel kell hívnunk a figyelmet. Az egyik a 2015-ös Vuelta meglepetésembere, Tom Dumoulin, aki kiváló időfutammenőből összetett menővé nőtte ki magát. Neki természetesen a hosszú kronó lesz a jolly jokere, de a legmeredekebb olasz hegyeken alighanem némi hátrányt fog szenvedni sok sporttársával szemben. A másik Bauke Mollema, aki Alberto Contador első számú luxus segítője lesz a Touron, de mivel a Pisztolyos a Girót most kihagyja, Mollema lett a Trek kapitánya. A sokáig sérüléssel bajlódó kerekes tehetségét kiválóan mutatja a tavalyi francia körversenyen mutatott teljesítménye, ahol egy bukás miatt veszítette el esélyét egy kiváló eredmény elérésére. Remekül bírja a nagy hegyeket, jó időfutamon, szívós, kitartó és megfelelő rutinnal rendelkezik. Az idei Giro egyik legnagyobb meglepetése lehet, akár a dobogó valamelyik fokára is felléphet.

18192635_10154673899143247_242903992318875866_o

A Sky sorát kiemelten kell figyelni majd, mert bár Chris Froome nem lesz jelen, de két kapitány is rajthoz áll tettre készen. Egyikük a baszk Mikel Landa, akinek két második helyezése jelzi, hogy szereti az olasz kört, valamint a brit Geraint Thomas, aki a Tour de Romandie-n elért összetett első helyével jelezte, készen áll, hogy megmutassa, háromhetesen is képes lehet nyerni. Erre azért nem mindenki venne mérget, mindenesetre a sora a legerősebbek közé tartozik, hiszen kettőjükön kívül ott lesz a kolumbiai Sebastian Gomez Henao és Diego Rosa is.

18278183_10154673899103247_888437365009351256_o

Titkos esélyes lehet, de az első 10-be mindenképpen várható Thibault Pinot, akinek Giro-indulása is egy kérdőjel, hiszen ő a franciák egyik legerősebb versenyzője, aki minden évben Tourozott, most mégis eljött Olaszországba. Tehetsége, ereje és felkészültsége vitathatatlan, de kérdés, hogy hogyan fogja bírni a magas és nagyon meredek olasz emelkedőket.

Ilnur Zakarin

Ilnur Zakarin

A Katyusa kapitánya Ilnur Zakarin lesz, akinek a neve előrébb is kívánkozna a felsorolásban, de egyezzünk meg abban, hogy itt nem erősorrendben szerepelnek a nevek. Az orosz kiválóan megy időfutamot és remek a hegyekben is. Évek óta várnak tőle egy kiugró eredményt, de hol sérülés, hol bukás hátráltatta. Természetesen neki is van egyhetes győzelme és már a Girón is megmutatta oroszlánkörmeit. Szakaszgyőzelmekre és a TOP10-re mindenképp esélyes a derék orosz kerékpáros.

18238506_10154673899303247_1809152190146124914_o

És végül de nem utolsósorban Adam Yates nevét kell említeni, az Orica-Scott kiválósága, aki testvérével együtt talán a legtöbbet fejlődött az elmúlt esztendőben. Az egyik legnagyobb tehetség a pelotonban, nyerni talán nem fog, de egy TOP10-es eredményt simán várhatunk tőle. Ez tíz név, akikre érdemes lesz odafigyelni és akkor még nem is említettük az idei szezonban eddig inkább csalódást keltő Tejay van Garderent, szintén a BMC sorából a remek kronóspecialistát, Rohan Dennist, vagy a kis olasz zongoristát, Domenico Pozzovivót az Ag2R-ből, vagy a fiatal luxemburgi bajnokot, Bob Jungels-t a Quick Step-ből!

18216902_10154673899148247_486516324476355807_o
Eddig nem esett szó a sprinterekről, pedig a ciklámen színű, vagyis a ponttrikó is nagy dicsőségnek számít a dugattyúlábúak körében. Természetesen aki birtokolni akarja ezt a trikót, annak végig kell menni és bírnia kell a hosszú és meredek kaptatókat is. A sprintszakaszokon mindenképpen esélyes a német bajnok André Greipel a Lotto Soudalból, ő nem nagyon szokta feladni, vélhetően most sem fogja. Meg kell említeni a Quick Step kolumbiai sprinterét, Fernando Gaviriát, az Orica tehetséges fiatal bringását, Caleb Ewant, és az olasz bajnok Giacomo Nizzolót, aki a Trek számára gyűjthet értékes pontokat. Ők a legnagyobb nevek a gyorslábúak közül az idei Giro d’Italia során. Rajtuk kívül Sam Bennett és Matteo Pelucchi a Borából, Kristian Sbaragli a Dimension Data-ból és Sacha Modolo az UAE Emirates csapatából is ott lehet az élen a tömeghajrákon.

Az Astana - Scarponi nélkül - 8 fővel

Az Astana – Scarponi nélkül – 8 fővel

Végül pedig kötelességünk megemlíteni Michéle Scarponi tragédiáját. A mezőny legbarátságosabb kerékpárosa volt, aki Fabio Aru kiesése után megkapta volna a kapitányi szerepet az Astanában. A közlekedési balesetben elhunyt olasz versenyző emléke ott lesz a szívekben és sokan, különösen az Astana tagjai fognak kettőzött erővel, érte is hajtani! Tanel Cangert, Dario Cataaldo, Luis Leon Sanchez, Paolo Tiralongo… borzasztó erős versenyzők, akik szabad vegyértékkel versenyezhetnek majd.

Rajtlista – rajtszámokkal:

TBM    BAHRAIN – MERIDA    BRN
1    NIBALI Vincenzo    ITA
2    AGNOLI Valerio    ITA
3    BOARO Manuele    ITA
4    GASPAROTTO Enrico    ITA
5    MORENO BAZAN Javier    ESP
6    PELLIZOTTI Franco    ITA
7    PIBERNIK Luka    SLO
8    SIUTSOU Kanstantsin    BLR
9    VISCONTI Giovanni    ITA
D.S.    VOLPI Alberto

ALM    AG2R LA MONDIALE    FRA
11    POZZOVIVO Domenico    ITA
12    BERARD Julien    FRA
13    BIDARD François    FRA
14    CHEVRIER Clement    FRA
15    DUPONT Hubert    FRA
16    GASTAUER Ben    LUX
17    GENIEZ Alexandre    FRA
18    JAUREGUI Quentin    FRA
19    MONTAGUTI Matteo    ITA
D.S.    BIONDI Laurent

AST    ASTANA PRO TEAM    KAZ
21
22    CATALDO Dario    ITA
23    BILBAO LOPEZ Pello    ESP
24    BIZHIGITOV Zhandos    KAZ
25    HANSEN Jesper    DEN
26    KANGERT Tanel    EST
27    SANCHEZ Luis León    ESP
28    TIRALONGO Paolo    ITA
29    ZEITS Andrey    KAZ
D.S.    SHEFER Alexandr

BRD    BARDIANI CSF    ITA
32    ALBANESE Vincenzo    ITA
33    ANDREETTA Simone    ITA
34    BARBIN Enrico    ITA
35    BOEM Nicola    ITA
36    CICCONE Giulio    ITA
37    MAESTRI Mirco    ITA
38    ROTA Lorenzo    ITA
D.S.    ZANATTA Stefano

BMC    BMC RACING TEAM    USA
41    VAN GARDEREN Tejay    USA
42    DENNIS Rohan    AUS
43    DILLIER Silvan    SUI
44    HERMANS Ben    BEL
45    QUINZIATO Manuel    ITA
46    ROSSKOPF Joseph    USA
47    SENNI Manuel    ITA
48    TEUNS Dylan    BEL
49    VENTOSO Francisco    ESP
D.S.    SCIANDRI Maximilian

BOH    BORA – HANSGROHE    GER
51    BARTA Jan    CZE
52    BENEDETTI Cesare    ITA
53    BENNETT Sam    IRL
54    KONRAD Patrick    AUT
55    MENDES José    POR
56    MÜHLBERGER Gregor    AUT
57    PELUCCHI Matteo    ITA
58    PÖSTLBERGER Lukas    AUT
59    SELIG Rü�diger    GER
D.S.    PÖMER Christian

CDT    CANNONDALE-DRAPAC PRO C.T.    USA
61    ROLLAND Pierre    FRA
62    CARTHY Hugh    GBR
63    DOMBROWSKI Joseph Lloyd    USA
64    FORMOLO Davide    ITA
65    HOWES Alex    USA
66    KOREN Kristijan    SLO
67    SLAGTER Tom-Jelte    NED
68    VILLELLA Davide    ITA
69    WOODS Michael    CAN
D.S.    GUIDI Fabrizio

CCC    CCC SPRANDI POLKOWICE    POL
71    HIRT Jan    CZE
72    BIALOBLOCKI Marcin    POL
73    GROSSCHARTNER Felix    AUT
74    OWSIAN Lukasz    POL
75    PATERSKI Maciej    POL
76    PONZI Simone    ITA
77    SAMOILAU Branislau    BLR
78    SCHLEGEL Michal    CZE
79    TRATNIK Jan    SLO
D.S.    WADECKI Piotr

FDJ    FDJ    FRA
81    PINOT Thibaut    FRA
82    BONNET William    FRA
83    LADAGNOUS Matthieu    FRA
84    LUDVIGSSON Tobias    SWE
85    MOLARD Rudy    FRA
86    MORABITO Steve    SUI
87    REICHENBACH Sébastien    SUI
88    ROY Jérémy    FRA
89    VAUGRENARD Benoit    FRA
D.S.    GUESDON Frederic

GAZ    GAZPROM – RUSVELO    RUS
91    FIRSANOV Sergey    RUS
92    BRUTT Pavel    RUS
93    FOLIFOROV Alexander    RUS
94    KOZONTCHUK Dmitriy    RUS
95    LAGUTIN Sergey    RUS
96    ROVNY Ivan    RUS
97    SAVITCKII Ivan    RUS
98    SHALUNOV Evgeny    RUS
99    TCATEVICH Aleksei    RUS
D.S.    KHAMIDULIN Renat

LTS    LOTTO SOUDAL    BEL
100    GREIPEL André    GER
101    BAK YTTING Lars    DEN
102    DE BIE Sean    BEL
103    DE BUYST Jasper    BEL
104    DE CLERCQ Bart    BEL
105    HANSEN Adam    AUS
106    HOFLAND Moreno    NED
107    MARCZYNSKI Tomasz    POL
109    MONFORT Maxime    BEL
D.S.    LEYSEN Bart

MOV    MOVISTAR TEAM    ESP
111    QUINTANA Nairo    COL
112    AMADOR Andrey    CRC
113    ANACONA Winner    COL
114    BENNATI Daniele    ITA
115    DE LA PARTE Victor    ESP
116    HERRADA Jose    ESP
117    IZAGUIRRE Gorka    ESP
118    ROJAS Jose    ESP
119    SUTHERLAND Rory    AUS
D.S.    ARRIETA Jose Luis

ORS    ORICA – SCOTT    AUS
121    YATES Adam    GBR
122    EDMONDSON Alexander    AUS
123    EWAN Caleb    AUS
124    HEPBURN Michael    AUS
125    JUUL JENSEN Christopher    DEN
126    MEZGEC Luka    SLO
127    PLAZA Ruben    ESP
128    TUFT Svein    CAN
129    VERONA Carlos    ESP
D.S.    WHITE Matthew

QST    QUICK-STEP FLOORS    BEL
131    JUNGELS Bob    LUX
132    CAPECCHI Eros    ITA
133    DE PLUS Laurens    BEL
134    DEVENYNS Dries    BEL
135    GAVIRIA Fernando    COL
136    KEISSE Iljo    BEL
137    MARTINELLI Davide    ITA
138    RICHEZE Maximiliano    ARG
139    SERRY Pieter    BEL
D.S.    BRAMATI Davide

DDD    TEAM DIMENSION DATA    RSA
141    HAAS Nathan    AUS
142    ANTON Igor    ESP
143    BERHANE Natnael    ERI
144    FRAILE Omar    ESP
145    GIBBONS Ryan    RSA
146    JANSE VAN RENSBURG Jacques    RSA
147    SBARAGLI Kristian    ITA
148    TEKLEHAIMANOT Daniel    ERI
149    VAN ZYL Johann    RSA
D.S.    COOKSON Oli

KAT    TEAM KATUSHA ALPECIN    RUS
151    ZAKARIN Ilnur    RUS
152    BELKOV Maxim    RUS
153    GONÇALVES José    POR
154    KISERLOVSKI Robert    CRO
155    KOCHETKOV Pavel    RUS
156    KUZNETSOV Viacheslav    RUS
157    LOSADA Alberto    ESP
158    MAMYKIN Matvey    RUS
159    VICIOSO Angel    ESP
D.S.    COZZI Claudio

TLJ    TEAM LOTTO NL – JUMBO    NED
161    KRUIJSWIJK Steven    NED
162    BATTAGLIN Enrico    ITA
163    CAMPENAERTS Victor    BEL
164    CASTELIJNS Twan    NED
165    CLEMENT Stef    NED
166    KEIZER Martijn    NED
167    TANKINK Bram    NED
168    VAN DEN BROECK Jurgen    BEL
169    VAN EMDEN Jos    NED
D.S.    BOVEN Jan

SKY    TEAM SKY    GBR
171    LANDA MEANA Mikel    ESP
172    DEIGNAN Philip    IRL
173    ELISSONDE Kenny    FRA
174    GOLAS Michal    POL
175    HENAO GOMEZ Sebastian    COL
176    KIRYIENKA Vasil    BLR
177    PUCCIO Salvatore    ITA
178    ROSA Diego    ITA
179    THOMAS Geraint    GBR
D.S.    CIONI Dario

SUN    TEAM SUNWEB    GER
181    DUMOULIN Tom    NED
182    BAUHAUS Phil    GER
183    GESCHKE Simon    GER
184    HAGA Chad    USA
185    KELDERMAN Wilco    NED
186    LUNKE Sindre Skjøstad    NOR
187    PREIDLER Georg    AUT
188    STAMSNIJDER Tom    NED
189    TEN DAM Laurens    NED
D.S.    VISBEEK Aike

TFS    TREK – SEGAFREDO    USA
191    MOLLEMA Bauke    NED
192    ALAFACI Eugenio    ITA
193    BERNARD Julien    FRA
194    DIDIER Laurent    LUX
195    HERNANDEZ Jesus    ESP
196    NIZZOLO Giacomo    ITA
197    PEDERSEN Mads    DEN
198    STETINA Peter    USA
199    STUYVEN Jasper    BEL
D.S.    ANDERSEN Kim

UAD    UAE TEAM EMIRATES    UAE
201    FARIA DA COSTA Rui Alberto    POR
202    CONTI Valerio    ITA
203    FERRARI Roberto    ITA
204    MARCATO Marco    ITA
205    MODOLO Sacha    ITA
206    MOHORIC Matej    SLO
207    RAVASI Edward    ITA
208    PETILLI Simone    ITA
209    POLANC Jan    SLO
D.S.    MARZANO Marco

WIL    WILIER TRIESTINA – SELLE ITALIA    ITA
211    POZZATO Filippo    ITA
212    AMEZQUETA MORENO Julen    ESP
213    BUSATO Matteo    ITA
214    FONZI Giuseppe    ITA
215    KOSHEVOY Ilia    BLR
216    MARECZKO Jakub    ITA
217    MARTINEZ POVEDA Daniel    COL
218    RODRIGUEZ MARTIN Cristian    ESP
219    ZHUPA Eugert    ALB
D.S.    SCINTO Luca

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo