fbpx

Nibali őrült lejtmenete (Il Lombardia 2015) – videó

Akár jelképesnek is tekinthető, ahogyan Vincenzo Nibali (Astana) egy őrült tempójú lejtmenetből kovácsolt előnyt, majd szerezte meg az elsőséget a 245 kilométer hosszú Bergamo és Como közötti Giro di Lombardián. Az év utolsó World Tour versenyén minden főszereplő még egyszer komolyan odatette magát.

A 2015-ös szezon enyhén szólva nem Vincenzo Nibali éve volt. Néha-néha megcsillant ugyan kivételes tehetsége (például a Tour de France utolsó szakaszain), ám legtöbbször mintha egy párhuzamos univerzumban  létezett volna, teljesen függetlenül a mezőnytől, amiben épp tekert. Diszkvalifikálása a Vuelta a Espanán kétségkívül ennek a furcsa szezonnak a mélypontja volt. Szeptemberre azonban összeszedte magát, és sorra nyerte az olasz őszi egynaposokat, legvégül  a szezonzáró októberi Il Lombardiát.

2015, Giro di Lombardia, Astana 2015, Nibali Vincenzo, Como

Hogy az aktuális olasz bajnok a végeredmény alakulásába bele fog szólni, egy pillanatig sem volt kérdéses, hiszen a verseny során végig az Astana koordinálta a főmezőnyt. Ám az utolsó nagyjából 20 kilométerig az emelkedőkkel tűzdelt útvonalon sorra váltották egymást a szökevények: a Madonna del Ghisallót a Cesare Benedetti (Bora-Argon 18)  és Marco Canola (UnitedHealthcare)  kettős, a helyenként 27%-os meredekséggel bíró  Colma di Sormanót pedig a Michał Kwiatkowski (Etixx-Quick Step) és Tim Welllens (Lotto-Soudal) páros élte túl. Az immáron ismét csapata rendes mezében versenyző ex-világbajnok lengyel hosszú ideig reménykeltően viselte az üldözött vad szerepét,  ám 19 kilométerrel a vége előtt őt is utolérte a végzet egy hat fős üldözőcsoport révén.

Ebből a csapatból   – Diego Rosa és Vincenzo Nibali (Astana), Alejandro Valverde (Movistar) Dani Moreno (Katusha) Thibaut Pinot (FDJ) és Esteban Chaves (Orica GreenEdge) – az olasz bajnok tűnt a legagilisebbnek. Nibali többször próbálkozott, mígnem a Civiglio emelkedőjén, pontosabban lejtőjén sikerült ellépnie a többiektől. Bár köztudott róla, hogy az aktuális mezőny egyik legjobb ereszkedője, még tőle is vakmerőnek tűnt az a tempó, amit diktált ez alatt a néhány kilométer alatt  –  nem túlzás, élete lejtmenetét produkálta:

A San Fermo della Battaglia emelkedőjén Pinot és Moreno ugyan még megkísérelte utolérni Nibalit, és a Katusha spanyol versenyzője képes volt 12 másodpercre is csökkenteni a korábbi  kb 40 másodperces időkülönbséget, de végül mégis  – lazán, már a célvonal előtt méterekkel – Vincenzo Nibali ünnepelhetett.

Fotó: Sirotti

A verseny utolsó 17 kilométere:

Giro di Lombardia 2015 top 9

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 6:16:28
2 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:00:21
3 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:00:32
4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:46
5 Diego Rosa (Ita) Astana Pro Team
6 Mikel Nieve (Spa) Team Sky
7 Tony Gallopin (Fra) Lotto Soudal 0:00:56
8 Sergio Luis Henao (Col) Team Sky
9 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step 0:01:10

 

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo