fbpx

Nibali nyerte a királyetapot, Dumoulin félreállt

Ahogy várható volt, izgalmas versenyt hozott a 100. Giro d’Italia három hegyóriást magába foglaló 222 kilométeres királyetapja, aminek végén Bormióban a címvédő, Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) örülhetett.

giro_d_italia_2017_stage_16_profile_670

Már a Mortirolón kialakult egy nagy szökevénycsoport, amiben nagy nevek is tekertek, többek között Mikel Landa (Sky), vagy az összetettben is jó helyen álló Andrey Amador (Movistar) és Steven Kruijswijk (LottoNL-Jumbo). A Giro legmagasabb hegyén, a Stelvión a főmezőny is minimálisra zsugorodott, elfogytak a rózsaszínű trikós, Tom Dumoulin (Sunweb) segítői is.

Dumoulin feszültnek látszott, nem véletlenül, gond volt a gyomrával, és sajnos az Umbrail-hágót megkezdve félre kellett állnia egy egészségügyi szünetre. Ezen a ponton megoszlanak a vélemények, hogy NAiro Quintanának (Movistar) vagy Nibalinak meg kellett volna-e várniuk a rózsaszínű trikóst, de a vélemények nem változatnak a tényen: némi hezitálás után ezt nem tették meg.

nibali

Az utolsó hegyet a korábbi szökevénycsoportból csak Mikel Landa élte túl az élen, de nemsokára felzárkózott rá Nibali és Quintana, akiket nem sokkal követett Ilnur Zakarin (Katusha) és Domenici Pozzovivo (Ag2R). mögöttük a többi esélyes, majd két és fél perc hátrányban Dumoulin, aki minimalizálta a veszteségeket a “nagydolog” után.

A lejtmenet sem sokat változtatott az időkülönbségeken, végül Nibali és Landa szakadtak el, és sprinteltek a szakaszgyőzelemért. Nibali volt a gyorsabb, megmutatva, hogy idén is formába lendült a harmadik hétre. Dumoulin fél percet megőrzött előnyéből Quintanával szemben, így holnap is a rózsaszínű trikóban indulhat.

Giro d’Italia 16. szakasz eredménye:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 6:24:22
2 Mikel Landa (Spa) Team Sky
3 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:12
4 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:24
5 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:00:32
6 Davide Formolo (Ita) Cannondale-Drapac 0:01:26
7 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:01:35
8 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors
9 Adam Yates (GBr) Orica-Scott
10 Thibaut Pinot (Fra) FDJ

Összetett állás:

1 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 70:14:48
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:31
3 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:01:12
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:02:38
5 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:02:40
6 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:05
7 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:03:49
8 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 0:04:35
9 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:06:20
10 Adam Yates (GBr) Orica-Scott 0:07:00

Pinot, Jungels, Formolo, Mollema, Yates, Kruijswijk

, Mikel Landa (Team Sky), Vasil Kiryienka (Team Sky), Philip Deignan (Team Sky), Sebastian Henao (Team Sky)
, Luis Leon Sanchez (Astana), Pello Bilbao (Astana), Omar Fraile (Dimension Data), Natnael Berhane (Dimension Data), Igor Anton (Dimension Data), Pierre Rolland (Cannondale-Drapac), Joe Dombrowski (Cannondale-Drapac), Michael Woods (Cannondale-Drapac), Rui Costa (UAE Team Emirates), Edward Ravasi (UAE Team Emirates), Laurens De Plus (Quick-Step Floors), Jose Mendes (Bora-Hansgrohe), Manuel Senni (BMC), Alexander Foliforov (Gazprom-Rusvelo), Felix Grosschartner (CCC Sprandi Polkowice), Jan Hirt (CCC Sprandi Polkowice)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo