fbpx

“Nézőbarát” verseny végén Greg Van Avermaet az olimpiai bajnok!

Éveken keresztül egyszerű volt megtippelni a második helyezettet a tavaszi klasszikusokon, a belga Greg Van Avermaet-nak bérelt helye volt a dobogón, de nagyon ritkán nyert. Nemrég azonban túllépett önmagán, s ezt most Rióban is bizonyította.

06-08-2016 Giochi Olimpici Elite Uomini; 2016, Bmc Racing; Van Avermaet, Greg; Rio De Janeiro;

Az olimpia országúti versenye rendkívül izgalmasan alakult, szerencsére nem azt volt kénytelen figyelni a néző a 240 kilométeres táv első kétharmadában, hogy éppen milyen színűre változtatják színűket a Specik… Az első 40-es még a tengerparton vezetett, de utána elkezdődött az első körözés, ahol a kisebb emelkedők mellett kockaköves szektorok nehezítették a peloton dolgát. Résen kellett lenni, ugyanis sok esés történt, kulacsok röpködtek a rázatókon, defektet, technikai problémák adódtak. A körözés után kicsit kifújhatta magát a mezőny, visszamentek a tengerparton Rióba, ahol egy sokkal nehezebb hegyi kört kellett háromszor teljesíteni, itt dőlt el a verseny. A 9 kilométeres emelkedő átlagmeredeksége úgy volt 6%, hogy egy lejtős rész is volt a közepén, vagyis nagyon komoly kihívás elé állította a bringásokat. A cél előtt egy 10 kilométeres sík részt jelöltek még ki a Copacabanán.

2016_rio_olympic_games_men_road_race_map

Hamar kialakult a szökevénycsoport, erős versenyzőkkel: Michal Kwiatkowski (lengyel), Simon Geschke (német),  Svan Erik Bystrom (norvég), Michael Albasini (svájci), Jarlinson Pantano (kolumbiai) és Pavel Kocsetkov (orosz)tekertek sokáig együtt. de hiába voltak elöl, hátul sem nyuodtak a kedélyek, az első körözésben is folyamatosak voltak az akciók, a nagy nevek közül is sokan kerültek gondba a technikás pályán. A szökevények közül a meredek hegyi kör után csak Kwiatkowski és Kocsetkov maradt elöl, de később az orosz is leszakadt. A korábbi világbajnok Kwiatkowskira a mezőnyből ért fel egy újabb szökevénycsoport, még erősebb versenyzőkkel: Geraint Thomas (brit), Damiano Caruso (olasz) Greg Van Avermaet, Rein Taaramae (észt), Sergio Henao (kolumbiai) és Andrej Zeits (kazah) tekertek elöl a második mászás során.

06-08-2016 Giochi Olimpici Elite Uomini; 2016, Bmc Racing; Van Avermaet, Greg; Rio De Janeiro;

Az esélyesek közül a spanyolok húzták a rövidet, nem volt elöl emberük, így kénytelenek voltak végig vezetni a mezőnyt a második mászás alatt. Az olaszok eközben lapítottak, de a lejtmenetben Vincenzo Nibali és Fabio Aru felugrott az elmenésre, Rafal Majka (lengyel), Adam Yates (brit) és Jakob Fuglsang (dán) társaságában. Közben újabb bukások következtek be lefelé, többek között a korábban már láncleesés miatt is hátrányba kerülő ausztrál Richie Porte esett ki a játékból. Úgy tűnt, eldőlt, hogy kik közül kerül ki a győztes, és az elöl tekerő tucatnyi bolyban a klubok szerint elképesztő Astana-dominencia alakult ki, hiszen Nibali, Aru, Fuglsang, Taaramae és Zeits is a kazah csapatot erősíti.

06-08-2016 Giochi Olimpici Elite Uomini; 2016, Bmc Racing; Van Avermaet, Greg; Rio De Janeiro;

A legnagyobb fordultok azonban még hátra voltak… Egyrészt hiába volt elöl nagyon erős sor, miközben kínálgatták egymást a meredeken, a katalán Joaquim Rodrigez saját tempóból felért a mezőnyből, így tett a fiatal francia Julian Alaphilippe és a dél-afrikai Louis Meintjes is. A három legerősebb, Nibali, Henao és Majka a Cápa akcióját követően végül mégis el tudott szakadni, s együtt kezdhették meg a technikás, veszélyes lejtmenetet. Ebben a szituációban már kockáztatni kell lefelé, aminek bukás lett az eredménye, Nibali és Henao a földön találták magukat, hátrébb Thomas is erre a sorsra jutott. Majka egyedül maradt elöl, s úgy tűnt, hogy miután a Touron egyetlen szakaszt sem sikerült nyerni idén, olimpiai-győzelemmel kárpótolhatja magát. Oleg Tinkov úr ezen a ponton talán már félig lehúzta a vodkás üveget, de kemény 10 kilométer volt még hátra a lengyelnek…

06-08-2016 Giochi Olimpici Elite Uomini; 2016, Bmc Racing; 2016, Astana; 2016, Tinkoff; Van Avermaet, Greg; Majka, Rafal; Rio De Janeiro;

Majka üldözői először “matekoztak”, úgy nézett ki, ez lesz a lengyel szerencséje. 3-4 kilométerre a céltól azonban Van Avermaet és Fuglsang megunta egymás nézegetését, s kirobbanó erőben eredtek ketten a Majka után. Az utolsó kilométeren meg is fogták, innentől pedig nem volt kérdés, hogy a trió magasan leggyorsabb embere, Van Avermaet lesz az olimpiai bajnok. A belga könnyedén meg is nyerte a hajrát, Fuglsang lett a második, Majka a harmadik. Végszóként lehetne kicsit árnyalni ezt a versenyt azzal, hogy a riói pálya talán túl veszélyesre sikerült és a balesetek főszerepet játszottak az eredményben, de összességében olyan fordulatos és izgalmas versenyt láthattunk, aminél egyszerű néző nem kívánhat többet!

Eredmény (top20):

1 Greg Van Avermaet (Belgium) 6:10:05
2 Jakob Fuglsang (Denmark)
3 Rafal Majka (Poland) 0:00:05
4 Julian Alaphilippe (France) 0:00:22
5 Joaquim Rodriguez Oliver (Spain)
6 Fabio Aru (Italy)
7 Louis Meintjes (South Africa)
8 Andrey Zeits (Kazakhstan) 0:00:25
9 Tanel Kangert (Estonia) 0:01:47
10 Rui Alberto Faria Da Costa (Portugal) 0:02:29
11 Geraint Thomas (Great Britain)
12 Christopher Froome (Great Britain) 0:02:58
13 Daniel Martin (Ireland)
14 Emanuel Buchmann (Germany)
15 Adam Yates (Great Britain) 0:03:03
16 Brent Bookwalter (United States Of America) 0:03:31
17 Bauke Mollema (Netherlands)
18 Kristijan Durasek (Croatia)
19 Sébastien Reichenbach (Switzerland)
20 Frank Schleck (Luxembourg)

Fotók: Sefano Sirotti

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo