fbpx

Nemzetközi utánpótlás sikerek országúton!

Luxemburgban szerepeltek remekül junior országúti bringásaink az elmúlt hétvégén, egy trikóval és UCI-pontokkal is gazdagodtak. A történtekről Rusovszi Gábor számol be:

” A hétvégén az U19 országúti válogatott Luxemburgban a 69. GP General Patton elnevezésű  2. Ncup MJ besorolású versenyen vett részt. A csapatot a csömöri Valter Attila, a Tipográfiás Peák Barnabás, Karl Ádám, Dian Ábel, valamint az országúti OB-n kiválóan teljesítő két kecskeméti versenyző Hakk Bence és Minkó Roland alkotta.
Csapat2
Július 9-én 17 ország 18 csapata, összesen 108 versenyző állt rajthoz. Az első 102 kilométeres szakaszon 4 hegyi hajrá várt a mezőnyre. Ebből hármat Peák, egyet Valter Attila nyert meg. A mezőny alaposan szétesett a nehéz terepen. 15 kilométerrel a cél előtt Peáknak elszakadt a lánca. Gyors kerékpár csere után visszaért az első sorba. Közben négyen elugrottak az élcsoporttól. Barna annyit tudott még tenni maradék erejével, hogy Valter Attilának felvezette a hajrát. Így a csömöri fiú a kiváló 5. helyet szerezte meg. Ezzel 2013. után újra UCI ranglista pontokat szereztünk.
Valter Attila

Valter Attila

Másnap  egy 19,4 kilométeres kört jelöltek ki a rendezők, amelyet ötször kellett teljesíteni. Egy körön belül két nehéz hegyet kellett megmászni, ebből az első hegyen volt minden körben a hegyi hajrá. Itt az egyik “versenybíró” Andy Schleck volt. Célunk volt a hegyi összetett vezető helyének megőrzése. Ezért a fiatal Karl Ádám már az első hegyet úgy felvezette Peáknak, hogy gyakorlatilag hárman maradtak az 5 kilométernél lévő hajránál. Csak az orosz Starchenko tudta a magyarokkal a lépést tartani. Féltávnál Valter és Peák is volt szökésben.

Peák Barnabás és Karl Ádám

Peák Barnabás és Karl Ádám

A második és a harmadik hajrát is Peák nyerte meg, ezáltal behozhatatlan előnyre tett szert a legjobb hegyi menő címéért folyó versenyben. Sajnos az utolsó körre teljesen elkészült az erejével. Az élen haladó mintegy 25 fős mezőnyben még Karl Ádám tudott segíteni egy kicsit Valter Attilának. Közben az élen hatalmas küzdelem folyt a végső győzelemért. A szlovénok erősen támadták az összetettben vezető dán Andreas Kront. Végül hatalmas közdelemben a francia Turgis győzött a szlovén Horvat előtt. A dánok a csapatmunkájuknak köszönhetően megőrizték a sárga trikót.

Peák Barnabás hegyi trikóban

Peák Barnabás hegyi trikóban

A legörvendetesebb az volt, hogy Valter Attila az első csoporttal ért be, így még 6 pontot szerzett a válogatottunk. A nemzetek rangsorában így a 22. helyen áll most Magyarország. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek a válogatottnak abban, hogy részt vehessenek ezen a versenyen.”

Eredmények:
http://www.romers.nl/static/results/2016-07-09%21Luxembourg%21Ettelbruck%2169.%20GP%20Patton%21Junioren/index.html?time=1468389275

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo