fbpx

Mountanibike Challenge évzáró a Szatyorban

December 13-án, pénteken este került sor a 2013-as Mountanibike Challenge versenysorozat összetett díjazására és évzáró bulijára, amelyen nagy számban vettek részt a sportág meghatározó szereplői.

A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy egy hivatalos formuláktól mentes, kötetlen este keretében gyűljenek össze a hazai mountain bike sport résztvevői – versenyzők, sportvezetők, szervezők -, és így egy jó hangulatú eseményen kerüljenek díjazásra a versenysorozat legjobbjai.

A csapatverseny dobogósai: 1. Bringabanda 2. Merkapt SE 3. deviantMTB

A csapatverseny dobogósai: 1. Bringabanda 2. Merkapt SE 3. deviantMTB

Miután a Szatyor Bár galériáját csordulásig töltötték a bringások, különbözős spontán beszédeket hallhattunk a hegyikerékpáros csapatok vezetői és ismert kerekeseinek előadásában, akik az általuk képviselt egyesületeket mutatták be néhány mondatban.

Természetesen a harmadik szezonját záró Mountanibike Challenge sorozat és a szériát alkotó versenyek is bemutatásra kerültek, így szó esett a Vértes Maratonról, a MTB Piknikről, az Erdőbénye Drótszamár Fesztiválról, a Gerecse Maratonról, a MOFÉM Underworld Kupáról és a Bölcske Maratonról. A szervezők különböző számadatokkal is szolgáltak, így megtudhattuk, hogy az egyes események 150 és 350 közötti résztvevői létszámmal kerültek lebonyolításra, és hogy a szezonban 812-en indultak el egy vagy több Challenge eseményen.

Az idén több újítás is bevezetésre került, ilyen volt a közös előnevezés beindítása. Emellett egységesedtek a nevezési díjak és az egyes eseményeken alkalmazott korosztályok is. Felállításra került egy rendezési kritériumokat tartalmazó rendszer, amelyek a résztvevők jobb kiszolgálást célozza, és nem mellékesen bevezetésre került egy közös értékelési rendszer, amely lehetőséget nyitott az összetett értékelés megtartására.

Felnőtt-nő-hosszútáv-1.-Rozsnyai-Mariann-2.-Cséri-Szilvia-3.-Felföldi-Viktória

Felnőtt nő hosszútáv: 1. Rozsnyai Mariann 2. Cséri Szilvia 3. Felföldi Viktória

Ennek megfelelően az eredményhirdetéssel folytatódott az este, ahol az egyes kategóriák első három helyezettjét szólították a pódiumra. Összesen 18 kategóriában kerültek értékelésre a bringások. Rendhagyó módon a díjakat hazánk legjobb versenyzői adták át, a sorozat legjobbjainak, amely ötletes momentum tovább emelte az este hangulatát. Az emlékezetes díjátadón közreműködött Cseh Veronika, Módos Gabriella, Parti András, Blazsó Márton és Buruczki Szilárd is.

A díjazás a csapatértékeléssel zárult, amelynek az alapját a résztvevő egyesületek legtöbb pontot szerző öt versenyzőjének összpontszáma adta. A dobogó harmadik fokára a deviantMTB állhatott, a második helyet a Merkapt Maraton Team SE szerezte meg, míg a győztes a Bringabanda csapata lett. A csapatösszetett díjazását a HIGH5 vállalta, így a dobogós csapatok különböző értékű vásárlási utalványokat vehettek át.

partyarcok

partyarcok

A Bikemag részéről is jelen voltunk az eseményen, pár gondolat az évzáróról és a Mountain Bike Challenge évadjáról:

Az összetett verseny díjátadójánál is őszintén átjött az egész sorozat mottója, vagyis kialakítani egy minél inkább összetartó, folyamatosan bővülő hegyikerékpáros társaságot, amelyben a versenyek szervezői tulajdonképpen együtt tanulnak és fejlődnek az indulókkal, segítve egymást és figyelve egymásra a visszajelzéseket illetően. Mi is részt vettünk pár eseményen, ahol a jó hangulat és a társaság mindig jó volt, mindig éreztük, hogy a vendéglátók megbecsülik a résztvevőket. Szakmailag a hosszabb távú versenyeken voltak hiányosságok a pályákban, főleg a kijelölést, eltévedési lehetőségeket tekintve, de ebben nyilván lehet (és kell is) fejlődni. A körítéssel kapcsolatban mindig találkozhattunk némi egyedi figyelmességgel – nagy szavakat használva olyanokkal, amiben kicsit benne van a vendéglátók szíve – hol egy helyi bor, egyedi érem, friss süti… Vagy éppen most az eredményhirdetésen minden díjazott egy rá jellemző kinagyított képet kapott ajándékba, amit valódi megtiszteltetésként éltek meg a bringások. Mint ahogy azt is, hogy a legjobb aktív mountain bike versenyzőinktől kapták meg az elismerő szavakat és a kézfogást, akik egy-egy eseményt indulóként is megtiszteltek. Reméljük, jövőre is sikerül megtartani a Challenge „varázsát”, és amiben pedig fejlődni kell, szintén lesz előrelépés. Sok hazai montis nevében is köszönjük a szervezők idei munkáját, és természetesen 2013-hoz hasonlóan a Bikemagon jövőre is követjük majd a rendezvényeket!

A szervezők tájékoztatása értelmében a sorozat jövőre folytatódik, és néhány héten belül az előnevezési információk is napvilágra kerülnek.

Eredmények: http://www.mountainbikechallenge.hu/oesszetett-pontozas

Fotók: Kusz Mátyás, Káldi Tamás

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo