fbpx

Mosolygó bringások a viharos Bakonyban

Az idei év is emlékezetes marad a 23. Bakony 200 résztvevői számára, akiket a reggeli órákban az eső, utána a szél tépázott a Bakonyban. A mostoha időjárás ellenére is közel 200 résztvevője volt a túrának.
b200_01
A kicsivel több mint kettőszáz előnevező mintegy 10%-a morzsolódott le az időjárás miatt, ugyanakkor a helyszíni nevezők egyensúlyozták ezt a számot. Meglepő módon szinte ugyanannyian teljesítették a 200 kilométeres távot, mint tavaly, pedig akkor az időjárás jobb és az összlétszám bőven több volt. Sokan az utolsó pillanatig vártak az indulással és figyelték még a reggeli órákban is az időjárás várható alakulását, majd ezután döntöttek a részvétel mellett.
A gyerekeknek szervezett vezetett túrára sem érkezett meg a várt résztvevői létszám, ami az időjárás alakulása miatt nem is meglepő. A teljesítők emlékérmet kaptak, amit büszkén viseltek a célba érkezés után.
 b200_05
A túrára idén bevezetett újítások szinte egytől-egyig beváltak: a bővebb ellátású Kab-hegyi frissítőpont, a kapolcsi házi szörpök a pogácsával, az új útszakasz, ahol minimális volt az autós forgalom és az Óváros téri helyszín az éttermi ebéddel mind pozitív visszhangot kaptak.
“A visszejelzések pozitívak és ezért éri meg csinálni igazán. Nagyon jó érzés volt látni a teljesítőket, hogy annak ellenére is mosolyogtak, hogy szinte összerogyva értek célba. A túra előtti napokban volt néhány ideges és aggódó pillanatom, hogy vajon az eső mossa el vagy a szél fújja el a túrát, de aztán végül konszolidálódott kicsit a helyzet. Aki már többször teljesítette a túrát, a tudja, kicsi a jó idő valószínűsége, ezért a jövő évtől már a “szélsőséges időjárást” is felvesszük a túra szolgáltatásai közé.”
– mondta mosolyogva Tóth András, főszervező.
Az eseményt reggel élőben az M1 tudósította (24:09-től), valamint az esti híradóban is beszámoltak róla (12:25-től) Fotógaléria és teljesítők listája hamarosan a bakony200.hu honlapon és a facebook.com/bakony200 oldalon érhetők el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo