fbpx

Montisok! Hétvégén irány Borsodnádasd! De merre?

A hétvégén Borsodnádasdon folytatódik a cross country magyar kupasorozat. A III. Borsodnádasd-Decathlon XCO Magyar Kupa a hatodik kupafutam, aminek a Mátéhegyi Ökopark ad otthont.

Borsodnádasd – jártak a gondolatok a fejemben. Lesz egyáltalán? Sajtóanyagot nem kaptunk erről sem, de a szövetség oldalán fenn van a kiírás. Na, akkor rendben lesz. (???) Nehéz úgy felpörgetni a cross-countryt, ha nem tudatjuk folyamatosan a közönséggel, hogy rangos versenyről van szó!

fotó: Káldi Tamás

fotó: Káldi Tamás

A helyszínen még nem jártam, csak szekunder forrásból tájékozódtam az eddigi versenyekről. Az elsőt elég csúnyán elmosta az eső, de a második már jó volt. Legalábbis így emlékszem az ismerős versenyzők beszámolóiból. Illetve találtam egy Bringa TV-s beharangozót is, amiből több, számomra újdonságnak is számító dolog kiderül. A helyszín, a 40 hektáros park magánkezdeményezésből jött létre és a kikapcsolódásról, sportolásról szól.

A videóból megtudhatjuk, hogy a park köré szerveződött csapat legsikeresebb tagja Baranyi Dávid, akikre méltán büszkék, hiszen korcsoportjában – U13 – általában a dobogón zárja a versenyeket. Illetve Kotroczó Nándi, a Salgótarjáni HKE elnöke is pozitívan nyilatkozik a helyről, ami a környék kerékpáros Mekkájává kíván válni.

A cross country versenyesek szegényes sajtómegjelenése kapcsán eszembe jutott, hogy itt is szükség lenne a központi szabályozásra. A szövetség több százezer forinttal támogatja a versenyeket, ezzel szemben nem támaszt teljesíthetetlen elvárásokat, és a rendezők lelkiismeretességét, hozzáállását ismerve mindenki meg tudna annyit csinálni, hogy legalább az online kerékpáros szaksajtót tájékoztatják. Ez megtehetné a szövetség is, de egy határozattal átháríthatná a rendezőkre is.

A múltkor egyik olvasónk felvetette egy cikk kapcsán, hogy a szezon derekán sincs még összetett lista. És valóban nincs. Fellelkesültem, hogy gyorsan összerakom és legalább akkor lesz valami. Nagyjából fél napi exceltábla szerkesztés után feladtam. A jelenlegi eredménylistákat látva komoly hiányosságokat találtam, volt olyan versenyző, aki 5, nem viccelek, tényleg öt különböző csapatnévvel vett részt az eddig rendezett 7 szövetségi olimpiai cross futamon. A különböző formátumú eredménylisták összehangolása után az, hogy valaki egyik versenyen csak az első, másikon pedig mindkettő nevét használta elhanyagolható mértékű probléma volt, akárcsak az, hogy három különböző rajtszámot használt el az eddig futamok alatt.

Egy központi, egységes nevezési felület, de minimum az adatbevitel bolondbiztossá tétele hiányzik, ahova legalább a licenszes versenyzők csak az előre megírt adatokkal kerülhetnek be. Így elkerülendő ez a keveredés, mint most.

Ahol még anomália van, az az U9-es kategória. A versenyszabályzat szerint unisex, a verseny rendezők pedig fiú és lány kategóriára bontották. Sőt, volt ahol különböző távot tettek meg a fiúk és lányok. Az összesítés vagy sérül vagy eltérünk a szabályzattól – és külön lesznek a fiúk és lányok…

A fenti gondolatokkal nem kívántam személyeskedni és remélem nem sértettem meg senkit, hiszen nem a rendszerben dolgozó embereket akartam megbántani, hanem a rendszerben levő hiányosságokra próbáltam rávilágítani.

Bízom benne, hogy a hétvégi verseny sikeres lesz, akárcsak az augusztusi MMTBSZSZ közgyűlés és az azt követő tisztújítás.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo