fbpx

MOL Tehetséggondozásért Díjat kapott Hazai György, a KSI edzője

A fiatal tehetségek, későbbi sikeres sportolók, művészek, szakemberek elindítása olyan áldozatkész tanárokon, edzőkön, szakembereken múlik, akik meglátják bennük a lehetőséget és bátorítják első lépéseiket. A Tehetséggondozásért program keretében az ő munkájukat ismerte el az Új Európa Alapítvány kuratóriuma. A MOL Tehetséggondozásért Díj anyagi és erkölcsi elismerés is egyben.

Hazai György edző Szalontay Sándorral

Hazai György edző Szalontay Sándorral

Kétezer-nyolcban, „Sport” kategóriában több, más sportág szakembere mellett, az eredményes kerékpárversenyzőket és edzőket nevelő Hazai Györgyöt, a KSI SE kerékpáros szakedzőjét, a NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatóságának munkatársát is díjazta az alapítvány. „Gyurci bácsinak” az elismerést Talmácsi Gábor, világbajnok motorversenyző adta át ünnepélyes keretek között február 18-án, Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója jelenlétében. Hazai György jövőre már harminc esztendeje oktatja a kerékpározásra a fiatalokat, az elismerés három évtizedes nevelői tevékenységének is szól.

További információk:

http://www.mol.hu/hu/a_molrol/tarsadalmi_szerepvallalas/palyazatok_es_eredmenyek/segithetek__mol_tehetseggondozo_program/

http://www.ujeuropa.dynamo.hu:8080/hazai_gyorgy

Szöveg és fotó:
Vasvári Ferenc

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo