fbpx

MITAS X-SWAMP cyclocross gumi teszt: A sáros versenyek királya

Ígéretünkhöz híven a Mitas mindhárom profi cyclocross gumiját leteszteltük, a gyors X-Road, az all-rounder X-Field után következzen a legdurvább körülményekre szánt modell, az X-Swamp.

Jól gondolta az egykori Rubena néven gumikat gyártó cseh márka, hogy egy típussal nem lesz képes lefedni a cyclocross gumik piacát, ezért 2017-ben három új csúcskategóriás gumival próbálja meg elhódítani a cyclocross versenyzők szívét. A három modell közül az X-Swamp készült a legkeményebb körülmények közé, kifejezetten sáros pályákra ajánlja a Mitas, ritka mintázatának köszönhetően nehezen tömődik el, gyorsan megszabadul a sártól. Ahogyan a másik két modell, az X-Swamp is az UCI szabályoknak megfelelő 33 mm szélességgel készül és tömege alapján is a versenykülsők közé sorolható.

A Mitas az X-Swamp-ot is TUBELESS SUPRA technológiával látta el, tehát tömítő folyadékkal és ha szükséges átalakító szettel, belső nélkül is használható, ezzel végleg száműzhető a felütéses defekt és csökkenő gördülési ellenállás mellett a nyomástól függően sokkal kényelmesebbé válhat a kerékpár. Szövetsűrűsége 127 TPI, ez is nagyban hozzájárul a külső kényelméhez és ellenálló-képességéhez. A CRX (CARBON RACE EXTREME LIGHT) gumikeveréket választotta a MITAS az X-Swamp futófelületének alapanyagául, mely egy aktív szén alapú, versenyzésre fejlesztett gumi anyag, ami a gyártó állítása szerint kifejezetten alacsony gördülési ellenállást és kiváló tapadást eredményez. A cseh gyártó legújabb fejlesztésű technológiája, a WELTEX, is visszaköszön a X-Swamp-ban, ami egy rendkívül tartós, gumírozott szövetréteg magas sűrűségű polimer szálakkal, mely a külső gumi peremét óvja, ez kifejezetten jól jön ha alacsonyabb nyomáson használjuk a guminkat, a karbon felni nem eszi meg olyan könnyen a külsőnk peremét.

Idén az X-Swamp volt a második pár Mitas cyclocross gumi, ami hozzám érkezett tesztelésre, az X-Field nagyon jó benyomást tett rám, az X-Swamp-tól is hasonlót vártam. Versenykülső lévén természetesen mérlegeléssel kezdtem az ismerkedést, a gyári adat 375 gramm helyett 333 és 345 grammot mért a mérlegem, ami átlagosan majdnem -10% a katalógusban szereplő tömeghez képest. A Mitas-nál már megszoktam, hogy ők nem akarnak csalni a tömeggel, mint más gyártók, de a kisebb súly az még mindig meglep, szomorkodni nem fogok miatta, az biztos.
A X-Field-nél már megtapasztaltam, hogy hogyan kell felrakni a Mitas cyclocross gumijait belső nélkül, ezért nem is játszadoztam pumpával, hanem egyből a kompresszorért nyúltam, azonnal a helyére ugrott az X-Swamp pereme és tömítő folyadékkal használva a teszt alatt végig tartotta a nyomást. Több szót nem is érdemes erre pazarolni, tökéletesen működő rendszert alkottak a felnivel.

Szerencsére (vagy éppen szerencsétlenségemre) volt lehetőségem sárban tesztelni az X-Swamp-ot, felénk az éjszakai fagyok ellenére a talaj mindennap kiolvadt és “kiváló” sárban bringázhat az ember, ha elhagyja az aszfaltot. A fagyott vagy kemény úton sem viselkedett rosszul az X-Swamp, de a laza talaj az ő világa, ahol a ritka minta bele tud harapni a földbe. Sárban a már említett ritka mintázat miatt jól tisztul, komolyabb sárban is könnyedén elboldogultam vele. Nekem leginkább az első keréken vált be, nagyon jól irányítható vele a bringa, hátra pedig nagyobb sárban használnám, ahová mindenképpen szükséges a plusz tapadás. A szemfülesek észrevehetik a képeken, hogy a fotózáskor a hátsó kerekemen az X-Field volt fent, elöl pedig az X-Swamp, az igényeimnek ez a párosítás felelt meg a legjobban.

Az X-Swamp a sáros versenyek egyik elengedhetetlen kelléke, agresszív mintázatával és könnyű súlyával az egyik legkedveltebb sáros pályákra való cyclocross gumi válhat belőle. Ára tudásához mérten elképesztően alacsony, egyértelműen kijelenthető, hogy a három új Mitas cyclocross külső ár-érték arányban jelenleg verhetetlen a piacon.

Ajánlott bruttó fogyasztói ár: 6.490,- Ft
További információ: www.mitas.co.hu vagy https://www.facebook.com/MitasHungary/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo