fbpx

Mindeddig meghiúsult a Katona Kálmán-interjú

Az utóbbi napokban, hetekben megjelent interjúsorozattal kapcsolatban, jó néhányan kritizáltak azzal engem, illetve bennünket, hogy nem kérdeztük meg a másik oldalt…

Nos, erre kollégám, Takács Tamás sort kerített október 9-én több (szám szerint hat) alkalommal telefonon és ugyan ezen a napon e-mailben is, ám próbálkozásait egy esetben sem koronázta siker – az elnök úr elérhetetlen volt.

Katona Kálmán elnök

Katona Kálmán elnök

Jómagam hasonló utat jártam be hétfőn (október 13-án), azzal a különbséggel, hogy második próbálkozásra kora este sikerült beszélnem az Elnök úrral, azonban velem nem volt hajlandó tárgyalni, és azt ígérte „a főszerkesztő úrral fogok beszélni”.

A beszélgetés óta több mint 48 óra telt el, a főszerkesztő úr (Takács Tamás) és az Elnök úr között azonban nem jött létre a kapcsolat semmilyen csatornán, így a tényt sajtó nyilvánosnak tekintjük: Katona Kálmán nem nyilatkozik.

Mi a Bikemag-nél úgy gondoljuk, hogy ha egy sportági vezetővel szemben hónapok óta igen kemény és éles kritikákat fogalmaznak meg a sportágban dolgozók, arra nem a felháborodás az „etikus” reakció, hanem a gyors – problémákra, hiányosságokra reagáló – és minden bizonytalanságot kizáró reflektálás.

Továbbra is teszünk még próbálkozást, hogy teljesüljön a normális, kétoldalú tájékoztatás, ha előbb nem sikerül, az október 18-ai tisztújító közgyűlésen személyesen is megkérdezzük Katona Kálmánt.

A témával kapcsolatos írások itt olvashatóak: https://bikemag.hu/rovat/kerekpar-blog/ujszovetseg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo