fbpx

Milyen egy bringás élete a kijárási korlátozás alatt? – Fehérvár Cycling Team blog

A Fehérvár Cycling Team versenyzői blogolnak magazinunkban, ezúttal Szabó Adrienntől olvashatjátok, hogy milyen számára az élet a kijárási korlátozás alatt.

Már három hete, hogy az én munkahelyemen is elrendelték a home office-t, bizonytalan ideig. Azon szerencsések közé tartozom, akik szinte semennyire, de legalábbis nagyon kis mértékben érzik meg a világban éppen zajló káoszt és bizonytalanságot.

Az előző hónapokban is volt lehetőségem itthonról dolgozni, persze nem állandóan. Március 12-én szóltak, hogy 13-tól otthonról dolgozhat mindenki, ezt alapos üzletfolytonosság biztosító felmérések előzték meg. A bejelentéstől függetlenül a szabadságom már be volt írva, 14-20 közé időzítettem a táborozást.

Mivel már hetek óta sejteni lehetett, hogy a határok idővel lezárulnak, plusz egyéb megfontolások miatt is végül úgy döntöttem, az idei edzőtábort belföldön, azon belül is a Mecsekben abszolválom. Az idő nagyon kellemes tavaszi volt, és noha hiányzott a brač-i panoráma, terv szerint végre tudtam hajtani minden edzést, a cél a nyeregben töltött órák maximalizálása volt. Orfű csodás hely, még tavaly szerettem bele, mikor a kartörésemet követően csak drukkolni utaztam oda a hegyi OB okán.

Már az orfűi tartózkodás alatt sikerült gyakorlatilag nullára csökkenteni az interakciót más emberekkel, a hazatérést követően pedig bezárkóztunk a lakásba és csak a legszükségesebb indokokkal hagyjuk el a lakást: bringázás, élelmiszer vásárlás.

Az idei egyik fő versenyem a cseh Gracia Orlova 2.2 lett volna április végén, s annak ellenére sem kesergek, hogy már tavaly is ki kellet hagynom a fentebb említett sérülés miatt. Hír hírt követett és azonnal tudatosult bennem, hogy idén semmi nem úgy lesz, ahogy szeretném. Mivel állandóan rendszerekben gondolkodom és határidők szerint élek, magam is meglepődtem, hogy szinte semennyire nem viselt meg, mik a kilátások idénre. Orlova miatt erős forma volt időzítve április végére, ezen természetesen változtattunk az edzőmmel és mint sokan mások, visszatértünk az alapozáshoz.  Az itthonról dolgozás előnye, hogy nem ingázom napi másfél órát a lakhelyem és a munka között, így csomó időm felszabadult, amit esetenként bringa takarításra tudok fordítani.

Mivel nem csak tűröm, hanem kifejezetten szeretem is a monotóniát és az egyedüllétet, a jelenlegi helyzetben tökéletes alternatíva számomra a görgőzés is. Míg az időjárás és a kormányrendeletek engedik, a szabadban végzem az edzéseket, de ha erre nem lesz lehetőség, úgy is jó. Szerencsére a barátom is kerékpározik, így a hosszabb hétvégi edzéseket együtt tudjuk megejteni, a háztartásban pedig két okosgörgő is izgatottan várja, hogy rátegyük a bringákat.

A bringás edzések mellett heti két alkalommal jártam crossfit terembe magánedzőhöz, akinél nagyon jó erősítő, mobilizáló és nyújtó gyakorlatokat végeztem, külön hangsúlyt kapott a bal karom teljes szintre hozása, már ami a teherbírását illeti. A terem bezárásával sem állt meg az élet, az edzőm e-mailben küldi a heti penzumot én pedig igyekszem a lehető legszabályosabban végezni a gyakorlatokat. Minden eszköz még nem áll rendelkezésemre itthon, mert a webshopokat teljesen kifosztották, így a mai napon abban a remek élményben volt részem, hogy egy last minute vásárolt 20 kg-os kettlebellt a commuter bringán hoztam haza, nem volt őszinte a mosolyom.

Mivel nagyon szeretek Zwiftben edzeni, fel vagyok készülve fejben egy esetleges kijárási tilalomra is. Nem lehet 3-4 órás edzéseket a nappali közepén pótolni, de minőségi edzést otthon is lehet végezni. Minden edzést erg mode-ban végzek, épp emiatt egy kicsit közelebb is állnak hozzám a görgőn elvégzett edzések, mert minden edzésem tűpontos ilyenkor. A Zwift naptárába nagyon sok verseny is bekerült, ezekből szemezek a következő napokban, hetekben, hogy legyen azért egy kis megmérettetés is néhány alkalommal.

Élelmiszereket, wc papírt és vitaminokat sem halmoztunk fel, mindenből annyi van, mint a vészhelyzet kihirdetése előtt. Bár egyetértek a korlátozásokkal, a pánikkal már kevésbé. Ettől függetlenül úgy gondolom, olyan sportot választottunk, amit kiválóan lehet egyedül is űzni, emiatt rosszallóan nézem a még mindig csapatokba verődött baráti társaságokat az utakon. Türelemmel várom a járvány végét, készülök a szezon második felére. Nagyon jó érzés versenyzés közben a visszaigazolás, hogy jól sikerült a felkészülés, de alapvetően a kerékpározást imádom, nem kell a boldogságomhoz verseny minden hétvégére.

Kitartást és egészséget kívánok mindenkinek.

Adri

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo