fbpx

Milano-Sanremo: Sagan-show Sagan-győzelem nélkül

Ma került sor a szezon első “monumentumára”, a közel 300 kilométer hosszú Milano-Sanremo WorldTour viadalra Olaszországban. Végül világbajnokok küzdöttek a győzelemért.

Fotó: LaPresse - D'Alberto / Ferrari

Fotó: LaPresse – D’Alberto / Ferrari

Az utolsó 40 kilométeren és a verseny két utolsó emelkedőjén már iszonyú nagy tempót diktált a mezőny, sokat dolgozott a Bahrain-Merida, a Quick Step, a Sky és a Sunwebet egy személyben a peloton élén képviselő Tom Dumoulin is. Utóbbi főleg az emelkedőkön jeleskedett, tempójából még a Cipressán leszakadt többek között Mark Cavendish (Dimension Data).

A Poggio-n is rengeteget húzta a sort a holland, mögötte a Sky versenyzőivel, de végül a világbajnok Peter Sagan (Bora Hansgrohe) támadott, amikor látszott, hogy sok jó sprinter ott van még a mezőnyben az emelkedő tetejéhez közeledve. Sagan akciójára csak a francia Julian Alaphilippe és a lengyel Michal Kwiatkowski tudott válaszolni, a lejtmenetet megkezdve a triónak 10 mp körüli előnye volt.

Fotó: LaPresse - D'Alberto / Ferrari

Fotó: LaPresse – D’Alberto / Ferrari

Sagan úgy tűnik megörökölte a mezőnyben Fabian Cancellara szerepét, azaz senki nem akar érdemben vezetni neki egy támadását követően, így a világbajnoknak kellett diktálni a tempót 90%-ban. A francia egyáltalán nem, a lengyel párszor beállt forogni alibiből, a szlováknak meg kell barátkoznia ezzel a helyzettel a későbbiekre nézve is. A sprintet végül Sagan nyitotta elölről, de 50 méteren belül teljesen megállt a lába, Kwiatkowski be tudta lökni elé a bringát a célba.

A befutót követően így nyilatkozott a 108. Milano-Sanremo győztese: “A szerencsétlenül alakult 2013-as és 2014-es versenyek után hihetetlen jó érzés megnyerni ezt a versenyt. Nagyon köszönöm a segítséget a csapattársaimnak, akik nagyszerű munkát végeztek. Nem vártam, hogy Sagan a Poggión támad. Még utána is azt hittem, hogy mezőnyhajrá lesz, de képes volt tartani elöl a hatalmas tempót. Utána már csak a saját sprintemre fókuszáltam. El sem hiszem, hogy megvertem Sagant!”

Videón a sprint:

Eredmény:

1 Michal Kwiatkowski (Pol) Team Sky 7:08:39
2 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
3 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors
4 Alexander Kristoff (Nor) Katusha-Alpecin 0:00:05
5 Fernando Gaviria (Col) Quick-Step Floors
6 Arnaud Demare (Fra) FDJ
7 John Degenkolb (Ger) Trek-Segafredo
8 Nacer Bouhanni (Fra) Cofidis, Solutions Credits
9 Elia Viviani (Ita) Team Sky
10 Caleb Ewan (Aus) Orica-Scott
11 Magnus Cort Nielsen (Den) Orica-Scott
12 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
13 Sonny Colbrelli (Ita) Bahrain-Merida
14 Daniele Bennati (Ita) Movistar Team
15 Francesco Gavazzi (Ita) Androni Giocattoli
16 Luka Mezgec (Slo) Orica-Scott
17 Ben Swift (GBr) Team UAE Emirates
18 Tim Wellens (Bel) Lotto Soudal
19 Edvald Boasson Hagen (Nor) Dimension Data
20 Marco Canola (Ita) Nippo – Vini Fantini

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo