fbpx

Micsoda mesterhármas: Mareczko ismét nyert!

Groves maradt sárgában

Ismét mezőnybefutó döntött: a 41. Tour de Hongrie negyedik szakasza, a Sárospatak és Kazincbarcika közötti 180 kilométeres etap végén zsinórban harmadszor CCC Team olasz sprintere, Jakub Mareczko szerezte meg az első helyezést. Az összetett versenyben megőrizte a sárga mezt az ausztrál Kaden Groves.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Nagy esőzés nyitotta a Magyar Körverseny negyedik napját, az éjszaka folyamán rengeteg csapadék hullott Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, de a sárospataki rajtra csillapodott az égi áldás. Borult időben, komoly elszántsággal indult útjára a mezőny, amelynek élén egymást érték a támadások, de az első negyven kilométeren senkit sem engedett el a boly.

Fotó: Tdh.hu/Halmágyi Zsolt

A szerencsi gyorsasági részhajrá után aztán kialakult a nap szökése, amelynek két magyar résztvevője is volt: az ausztrál Chris Harper (Jumbo-Visma), a spanyol Diego Sevilla (Kometa-Xstra) és az ugyancsak spanyol Alejandro Osorio (Caja Rural-Seguros-RGA) mellé csatlakozott Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) és Rózsa Balázs (Team Novák). Az ötös legnagyobb előnye 3:35 perc volt az etap során, s a szökés során a mieink kitettek magukért, Rózsa Balázs és Pelikán János is gyűjtött pontokat a gyorsasági és hegyi hajrák során.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A szökevények közül Chris Harper tartotta magát a legtovább, a mezőny azonban ezen a napon is jól kalkulált, az utolsó kazincbarcikai körben ledolgozta hátrányát, így ismét szabad út nyílt a sprinterek előtt. A mezőnybefutó előtt, másfél kilométerre a céltól bukás történt a mezőny közepén, így az elöl maradtak csatázhattak a szakaszgyőzelemért.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A kazincbarcikai befutónál aztán Jakub Mareczko esélyt sem adott kihívóinak: sorozatban harmadik szakaszát nyerte meg a Magyar Körversenyen, ilyesmire a viadal 95 esztendős történetében 1953-ban volt példa legutóbb, akkor a magyar Bartusek Béla tudott egymás után három etapsikert begyűjteni. A befutónál második lett a lett Emils Liepins (Trek-Segafredo), harmadik a holland David van der Poel (Alpecin-Fenix), a magyarok közül pedig a válogatott versenyzője, Karl Ádám volt a leggyorsabb, aki elcsípte a tizedik helyet.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

„Ezekben a napokban nagyon keményen dolgoztak a csapattársaim, nekem pedig a lehető legjobban alakult a sprint” – fogalmazott a CCC Team sprintere, aki szerdán már csapattársa, Valter Attila sikeréért dolgozik majd.

A sárga mezes Kaden Groves is belekeveredett a bukásba, de mivel ez az utolsó három kilométeren belül történt, a győztessel azonos időt kapott, s megőrizte első helyét az összetettben. A gyorsasági pontversenyben továbbra is Jakub Mareczko vezet, így övé a zöld trikó, a hegyi pontversenyben – s piros mezben – maradt a spanyol David Lozano (Team Novo Nordisk) az élen, a legjobb hazai versenyzőt illető fehér mezben pedig Szatmáry András (magyar válogatott) indulhat majd útra az utolsó napon.

A viadal zárónapján következik a királyetap, amely döntést hoz az összetett győzelemről. Mezőny 11:30-kor indul útjára Miskolcról, a Szent István térről, s várhatóan 16:30-kor ér a kékestetői célba. A Miskolc–Gyöngyös-Kékestető szakasz 188 kilométer hosszú lesz.

EREDMÉNYEK
41. Tour de Hongrie
4. szakasz, Sárospatak-Kazincbarcika (180 km):
1. Jakub Mareczko (olasz, CCC Team) 3:55:53
2. Emils Liepins (lett, Trek-Segafredo) azonos idővel
3. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) a. i.
4. Sasha Weemaes (belga, Vlaanderen-Baloise) a. i.
5. Andrea Guardini (olasz, Giotti Victoria-Savini Due) a. i.
6. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) a. i.
10. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) 14:10:38
2. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros-RGA) 2 mp h.
3. Lennard Hofstede (holland, Jumbo-Visma) 3 mp h.
4. Emiel Planckaert (belga, Vlaanderen-Baloise) 6 mp h.
5. David van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) 7 mp h.
6. Szatmáry András (magyar válogatott) a. i.
16. Dina Márton (Kometa-Xstra) 12 mp h.
22. Valter Attila (CCC Team) a. i.
24. Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) a. i.

A gyorsasági pontversenyben:
1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Jakub Mareczko (olasz, CCC Team)

A hegyi pontversenyben:
1. (piros mezben a Cofidis díjáért) David Lozano (spanyol, Team Novo Nordisk)

A legjobb magyar versenyző:
1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Szatmáry András (magyar válogatott)

A teljes eredménylista: KLIKK IDE!

Következik!

A Miskolc és Gyöngyös-Kékestető között kijelölt 188 kilométeres útvonalon három jelentősebb emelkedőt is meg kell másznia a mezőnynek, a viadal királyetapja dönthet az összetett győztes személyéről. A szakasz során három gyorsasági (Eger, Mátrafüred, Gyöngyös) és három hegyi (Hollóstető, Mátraháza, Kékestető) részhajrára is sor kerül.
Rajt: Miskolc, Szent István tér, 11:30
Várható befutó:
Gyöngyös-Kékestető, 16:30
Kinek kedvez: a jó hegyi menőknek.

Köszöntő, útvonal, térkép, részletek: KLIKK IDE!
 


Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten

Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők, az egyes versenynapokról készült összefoglalókat pedig öt kontinens több mint nyolcvan országában sugározzák a televíziós csatornák (köztük a kontinens legnépszerűbb sportcsatornája, az Eurosport is), vagyis Magyarország legszebb tájait, turisztikai és történelmi nevezetességeit ebben az évben is megmutatja a nagyvilágnak a magyar kerékpáros körverseny.

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:

Szeptember 1., kedd
21:50: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)

Szeptember 2., szerda
6:30: Eurosport 2 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (3. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (4. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló)
11:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
15:00: M4Sport (5. szakasz, élő)
23:25: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)

Szeptember 3., csütörtök
6:30: Eurosport 2 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:30: Eurosport 1 (4. szakasz, összefoglaló – ismétlés)
8:55: M4Sport (5. szakasz – ismétlés)
9:30: Eurosport 1 (5. szakasz, összefoglaló)

A versenyről élő képekkel, összefoglalókkal jelentkezünk a viadal hivatalos honlapján, a tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon, Instagram-oldalunkon (tourdehongrie_official) és Twitter-oldalunkon (twitter.com/tourdehongrie).

Utcaszintű online térkép: KLIKK IDE!
Roadbook: KLIKK IDE!


A szerdán várható útlezárások

A Tour de Hongrie 5. szakasza során Miskolc és Gyöngyös-Kékestető között – a lassú rajttal együtt – 196 kilométert tesz meg a mezőny, amely 11:30 órakor indul útjára Miskolcról, a Szent István térről. A karaván a Miskolc, Alsóhámor, Felsőhámor, Felsőtárkány, Eger, Egerszalók, Verpelét, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Pálosvörösmart, Mátrafüred, Gyöngyös-Sástó, Mátraháza, Parádsasvár, Parád, Parádfürdő, Recsk, Sirok-Kőkútpuszta, Tarnaszentmária, Kisnána, Domoszló, Markaz, Abasár, Gyöngyös, Mátrafüred, Gyöngyös-Sástó, Mátraháza útvonalon jut el a Kékestetőn kijelölt célba. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Kérjük, hogy tartsák be a Rendőrség és a szervezők utasításait!


A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie augusztus 29-én szombaton Esztergomban rajtolt, a nemzetközi mezőny a Debrecen, Hajdúszoboszló, Karcag, Nyíregyháza, Sárospatak, Kazincbarcika, Miskolc, Gyöngyös-Kékestető útvonalon öt versenynap alatt, hat megyét (Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves), illetve húsz várost (köztük négy megyeszékhelyt, Debrecent, Nyíregyházát, Miskolcot és Egert), összesen ötvenöt települést érintve 826 kilométert tesz meg a kékestetői befutóig. Ebben az évben húsz csapat vesz részt a versenyen, minden együttes hat kerékpárossal állhatott rajthoz a tizenhárom-millió forintos összdíjazású Magyar Körversenyen.


A 41. Tour de Hongrie programja

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km
Szakaszgyőztes:
Jon Aberasturi (Caja Rural-Seguros-RGA). Sárga mezben: Jon Aberasturi
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km
Szakaszgyőztes: Jakub Mareczko (olasz, CCC Team). Sárga mezben: Jon Aberasturi
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
Szakaszgyőztes: Jakub Mareczko. Sárga mezben: Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott)
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km
Szakaszgyőztes: xxx. Sárga mezben: xxx
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo