fbpx

Michael Matthews nyerte a Vuelta 3. szakaszának trükkös befutóját

Gazdát cserélt a piros trikó is; Az esélyesek között egyelőre nincs különbség.

Mielőtt rátérnénk a szakaszon történtekre, érdemes pár szóban megemlíteni a rajthelyet is: a mezőny Cádizból, egészen pontosan a Juan Carlos I. nevezetű repülőgép-anyahajóról vágott neki a 197 kilométeres távnak. A különleges helyszínen Stefano Sirotti kapta lencsevégre a bringásokat

A rajtot követően aztán a kötelező, ezúttal négyfős szökést hamar elengedte a peloton. Főszerepüknek a szokott forgatókönyvnek megfelelően a táv utolsó részében mondhattak búcsút, egyedül Adam Hansen (Lotto-Belisol) próbálkozott még egy akcióval, de őt is hamar befogták, a döntés az utolsó kilométerekre maradt.

caruso-támadás-vuelta-2014Bár a hivatalos Guideban látszott a szintrajzon, hogy a befutó nem éppen sík, de a szervezők elfelejtették közölni, hogy mindez körülbelül 800 méternyi 6 %-os emelkedőt jelent, amely ráadásul még csak kategóriát sem kapott. A domb elején még a Giant diktálta a tempót Degenkolb győzelmében reménykedve, aztán pillanatokkal később komoly tempóváltással a Katyusa vette át a kezdeményezést, előkészítve Joaquim Rodrigueznek a terepet. Azonban nem ő, hanem csapattársa, Giampaolo Caruso robbantott, de elfáradt a végére, Daniel Martin (Garmin-Sharp) és Michael Matthews (Orica GreenEdge) érte utol az olaszt, és utóbbi haladt át elsőként a célvonalon, aki ezzel a győzelemmel a piros trikót is átvette. Az összetettre esélyesek nagyjából egy csoportban érkeztek, Jurgen van den Broeck, Andrew Talansky és Alejandro Valverde kapott többek között hét másodpercet.

 

A Vuelta a Espana 3. szakaszának végeredménye:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 5:12:14
2 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp
3 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha
4 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
5 Paul Martens (Ger) Belkin Pro Cycling Team
6 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
7 Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale
8 Nacer Bouhanni (Fra) FDJ.fr
9 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha
10 Christopher Froome (GBr) Team Sky

 

Az összetett állása:

1 Michael Matthews (Aus) Orica Greenedge 9:27:53
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:04
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:11
4 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:15
5 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:00:17
6 Johan Esteban Chaves Rubio (Col) Orica Greenedge
7 George Bennett (NZl) Cannondale 0:00:20
8 Julian David Arredondo Moreno (Col) Trek Factory Racing
9 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing
10 Gianluca Brambilla (Ita) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:22

 

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo