fbpx

Mester-hármas, három “óriás” a 24 órás versenyen

Halápi Sándor

Halápi Sándor

A kiskunlacházi reptéren augusztus 24-25-én sorra kerülő 24 órás bringa verseny három különleges indulója három világbajnok. Halápi Sándor velocipede-del a történelmi bringák versenyén kétszeres, Káldy Attila négyszeres ultratávú triatlonon, míg Szőnyi Ferenc tíz- és hússzoros Ironman-en diadalmaskodott.

Halápi Sándor 1956. április 7-én született, és a legeredményesebb hazai “velocipédista”. Bár nem a Szolnoki Cukor igazolt versenyzőjeként lett kétszeres világbajnok, hanem 13 év országúti versenyzés, és egy kis triatlonos kitérő után a történelmi kerékpárok seregszemléjén Franciaországban és Dániában nem talált a hosszútávon legyőzőre a velocipéd nyergében.

Talán számára a legnagyobb kihívás a 24 óra, mert a nagykerekűjével végig tekernie kell, és a tömör gumik miatt a legjobban ki van téve az út esetleges hibáinak. Szorgalmasan készül, hét közben hajnalban edz, hét végén kétszer is a nap különböző óráiban, hogy bírja akár a nagy meleget is. Nagy álma válik valóra, ha 450 kilométert képes lesz letekerni a 24 óra alatt.

 

Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc 1964. augusztus 25-én született, éppen a születésnapján ér célba a 24 órás menet végén. 43 évesen, szinte sportmúlt nélkül lett szinte egyik pillanatról a másikra ultrafutó, majd ultratriatlonista.

Kerékpáron a le Mans-i 24 óráson 757 kilométert teljesített, ezzel hazai csúcstartó. Futásban kétszeres Spártai hős, de teljesítette az UltraBalatont, volt magyar bajnok 24 órás futáson 238 kilométerrel, triatlonban pedig a húszszoros Ironaman táv világbajnoka, valamint teljesített 10 Ironmant 10 nap összesen 115 óra alatt, illetve 222 óra alatt egyben a tízszeres Ironmant. Kerékpárosként a Race Across Amerikát kétszer tekerte le. Hihetetlen kevés edzéssel képes hihetetlenül jó teljesítményekre. Lehet, hogy megdől eddigi rekordja a 49. születésnapjára?

Káldy Attila 1959. április 22-én született. A Videotonban kezdett kerékpározni, de akkor még nem bizonyult átütő tehetségnek. Már kacérkodott az extrém hosszú távú kerékpáros teljesítményekkel, amikor 33 évesen elindult a Velencei-tó körül rendezett négyszeres Ironman távú triatlon világbajnokságon. Bár megnyerte, a fődíjként felajánlott autót sohasem kapta meg. Egy évvel később kipróbálta magát a le Mans-i 24 órás bringaversenyen, de ott sem volt szerencséje, mert előtte egy háromszoros Ironman vébén nagyon megfázott, és nem tudott jól teljesíteni.

Kádi Attila

Kádi Attila

 További sikereit a Race Across Amerikán érte el, ott a legjobb magyarként tartják számon 10 nap hat órás menetével Amerika két partja között. A le Mans-i 24 óráson kívül indult Nürnburgring-en is, ami rendkívül szintes pálya. A kiskunlacházi pályát ideálisnak tartja, hétszáz kilométer feletti teljesítést remél magától.

További különlegesség és jó hír az esemény kapcsán, hogy már most 80 egyéni nevező áll rajthoz a 24 órás kerékpáros távon, ami már most meghaladja a jól ismert Le Mans-i 24 órás verseny egyéni résztvevőinek számát, ott ugyanis 69-en teljesítették a távot. Jó hír pedig, hogy meghosszabbított nevezéssel várjuk a lelkes jelentkezőket, nem ér lemaradni!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo