fbpx

Merida teszttábor 2014 – új bringákat kapnak a Teszt Centerek!

A több éve sikeres Merida tesztprogram folytatódik. Jövőre egy igazi élménybringával és akár karbon országútikkal is találkozhatunk kedvenc kereskedőnknél.

Idén 7. alkalommal rendezte meg a BikeFun Hungary Kft. az őszi Merida teszttábort, ahol a tesztprogramban résztvevő boltosok és a sajtói képviselői megismerkedhettek az új kerékpárokkal. A helyszín tavalyhoz hasonlóan a Budai-hegység volt, lehetőség nyílt mind a mountain bike, mind pedig az országúti gépek kipróbálására. A táborból együtt indultunk bringázni a Merida Maraton Team –CST tagjaival, a kiemelt Merida kereskedőkkel és a szaksajtó képviselőivel.

A tesztelésre induló csapat

A tesztelésre induló csapat

A könnyebb érthetőség érdekében a Merida kerékpárok új nevezéktanával kezdenék. A két – és három számjegyű típusmegjelölés alumínium, míg a négy számjegyű karbon vázra utal. Minél nagyobb az első számjegy, annál jobb a felszereltség. Mountain bike vonalon ez még kiegészül egy számmal, ami a kerékméretre utal, a 7. kezdetű modellek 27,5”-es, míg a 9. kezdetű típusok 29”-es kerékkel készülnek.

Első nap Nagykovácsi felé vettük az irányt, menet közben már kialakultak az első benyomások az új kerékpárokról. A tesztpalettában egy merev MTB marad, mégpedig a sokak által ismert és kedvelt 29”-es Big Nine.

A Merida meglehetősen korán reagált annak idején a nagykerekű trendre, a régebbi változatok is remek geometriával készültek. Az évek során azért sokat fejlődött ez a modell is, minden szempontból felveszi a versenyt a konkurensekkel. Gondolok itt a kúpos fejcsőre, a konzolos átdobó felfogatásra és a 142×12 mm-es átmenő tengelyes papucsra. A tesztprogramban szereplő Big Nine 800 egy középkategóriás, alu vázas modell, Fox villával és ár-érték arányban kiválóDeore/SLX szettel. Amatőr versenyzéshez tökéletesen megfelel, de mindenki győződjön meg erről maga a Test Centerek segítségével, ha ilyen vásárlásán töri a fejét.

Új belépő a jövő évi slágermodell, a 120 mm-t mozgó, igazi mindenes kategóriába sorolható fully, a One-Twenty. Az Eurobike kiállításon már megcsodáltuk, sőt hamarosan teszttel is jelentkezünk róla. Elöljáróban annyit, hogy a friss fejlesztésű „Floating Link” felfüggesztés bizonyított, 650B kerekekkel kombinálva igazán játékos és élvezetes társ az ösvényeken. Egyrészt a kevésbé technikás felhasználók számára is élvezhetővé teszi az addig félelmet és rossz érzést keltő köves, gyökeres lejtőket, másrészt az ügyesek is feszegethetik vele saját határaikat olyan helyeken, ahol eddig kevésbé voltak bevállalósak. Pozitívum, hogy a tesztelhető 7.800-as változat is állítható nyeregcsövet (dropper post) kap, így a nyeregbe sem fogunk beakadni a meredek lejtőkön. A későbbiekben egy XT Edition sorozat is érkezik, ha valakit inkább a jobb felszereltség csábít hagyományos nyeregcsővel. Ezért is hatalmas előny a tesztelési lehetőség, mert nem kell előre eldönteni, hogy melyik lenne nekünk jobb, ki tudjuk próbálni és utána, a tapasztalatokat mérlegelve tudunk dönteni. A lehetőség mindig adott, nem csak bizonyos hétvégéken, különböző városokban.

A mountain bike körről visszaérve megnéztük, milyen országútik közül választhatunk, ha tesztelni szeretnénk vásárlás előtt.

Újdonság, hogy ezentúl a Teszt Centerek kínálatában már karbon kerékpárok is helyet kapnak, a Lampre Merida csapat által is használt Reacto és komfort országúti Ride képében.

A Reacto alumínium változata is kipróbálható, külsőre teljesen megegyezik a szénszálas változattal, ugyanazokat a csőprofilokat és műszaki megoldásokat használja. Ilyenek az integrált nyeregcső bilincs, az aerodinamikus nyeregcső, a láncvillákra tett hátsó fék és az integrált kábelvezetés. Előnye, hogy kis légellenállása miatt akár triatlonra is használhatjuk, ha könyöklőt szerelünk a kormányra.

Az alumínium Ride széria talán a legjobb választás hazai utakra, bár a váz kialakítása kevésbé tredni és menő, mint a Reacto esetében. Mielőtt azonban vásárlásra adjuk a fejünk adjuk egy esélyt ennek a modellnek is a próbán, mert lehet meg fog győzni.

Az évek tapasztalata azt mutatja, hogy nagy az igény a fitness kerékpárok iránt is, így a Speeder széria továbbra is marad a tesztprogramban.

A torta idén sem maradhatott el, ezúttal egy Reacto képével

A torta idén sem maradhatott el, ezúttal egy Reacto képével

A vacsorát követően Kovács Tamás a BikeFun Hungary képviseletében bemutatót tartott az újdonságokról, majd kötetlen beszélgetés keretében tapasztalatot cseréltek a boltosok és a program kitalálói. Fontos megjegyezni, hogy a tesztelési lehetőséget biztosító üzletek vezetői, alkalmazottja mind kerékpároznak és képben vannak a piaci viszonyokkal. Véleményüket érdemes meghallgatni, megbízható forrásnak számítanak.

A tesztprogramban résztvevő üzletek:

  • Budapest: Berguson
  • Budapest: Bringaland
  • Budapest: MOAB
  • Budapest: Kerékvár
  • Gyöngyös: Pedál
  • Győr: Peppe
  • Miskolc: Excelsior
  • Páty: Pátyi Kerékpár
  • Pécs: Imperátor
  • Salgótarján: Velosport
  • Szombathely: Canyon
  • Székesfehérvár: Alba Kerékvár
  • Veszprém: Bikeland
Merida Ninety-Nine CF Team

Merida Ninety-Nine CF Team

Végül, de nem utolsó sorban következzen pár kép a Merida Multivan Biking Team által is használt karbon 29”-es Ninety-Nine fullyról, amit az első nap kipróbálhattam. Röviden összefoglalva egy igazi versenygép, Rock Shox Sid XX villával és Monarch XX taggal, SRAM XX1 váltórendszerrel és könnyű Fulcrum kerekekkel.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo