fbpx

Merida Teszt Program – főpróba a Pilisben

Gyönyörű díszletek között, változatos terepen próbálhattuk ki a Merida tesztprogramban a nagyközönség számára is elérhető 2012-es tesztkerékpárokat, a gyár új 29-es kerékméretű és összteleszkópos modelljeit.

Hadrendben a Merida Testbike-ok

Hadrendben a Merida Testbike-ok

A tesztprogramban résztvevő budapesti és vidéki kereskedők, valamint a szaksajtó képviselői Visegrádon, a Hotel Honti Panzióban jöttek össze két napra, hogy az őszi Pilisben és Visegrádi-hegységben összehasonlítsák a jövő évi újdonságokat, ahogy a partnerüzletekből elhozva ezt bárki megteheti majd a „Testbike”-okkal.

Az utazás folyamán készült fotók galériája ide kattintva érhető el.

A géppark főleg a 2012-ben igen széles 29-es Merida palettából állt össze, ezen belül az alumínium modellekre koncentrálva, az XT-felszereltségű könnyebb csőszettből készülő BigNine XT-D-től egészen a sokkal kellemesebb árkategóriát képviselő TFS 900 D-ig.

A teszttelt gépek a következők voltak:
– One Twenty XT-D
– One Twenty 900-D
– Ninety-Nine XT-D
– Big Nine 1200-D
– Big Nine XT-D
– Big Nine TFS XT-D
– Big Nine TFS 900-D

Természetesen a 2012-es Merida tesztprogram keretein belül is kipróbálhatók lesznek ugyanezek a gépek, kiegészítve a Road Race Lite 904, Road Ride Lite 93-30 és Speeder T3-D országúti- és fitness modellekkel.

Ugorjunk neki a Visegrádi-hegységnek!

Ugorjunk neki a Visegrádi-hegységnek!

A csütörtök délutáni és péntek délelőtti tesztelés során (még több kép a kacsolódó galériánkban) természetesen a 29-eseken volt a fő hangsúly, többen is akadtak, akik először ültek nagykerekűn, és kivétel nélkül hatalmába kerítette őket a „könnyedén gördülő, biztonságosabb érzés”, amire a Pilis mélyén élő kolléga, Thommey által kitalált útvonalak bőven szolgáltattak alkalmat, köves emelkedőkön és lejtőkön, meredek, technikás terepen egyaránt nyomultunk.

A Vadálló-kövek környéke több mint technikás tesztterep

A Vadálló-kövek környéke több mint technikás tesztterep

Visszagondolva a tempózás közben folyamatos eszmecserékre a kerékpár kereskedők, Merida-forgalmazók és az újságírók között, biztosíthatunk bárkit, hogy aki a Merida Teszt Programban résztvevő üzletekben tanácsot kér a bringaválasztással kapcsolatban, olyan kereskedővel találja majd szemben magát, aki megfelelő háttérinformációval és tapasztalattal a birtokában tud majd a segítségére lenni.

Miután az Eurobike-on már módomban állt kipróbálni a 29-es és a Ninety-Nine karbon csúcsmodellt, jó alkalom nyílt összevetni ezeket a kedvezőbb árú alumínium gépekkel.

Az XT felszereltségű Ninety-Nine-ból csak egy állt rendelkezésre, így csak „cseréljünk” alapon, párat fordultam vele, de ez is meggyőző volt. Az elöl Fox-, hátul DT-csillapítás, és a karbon modellel megegyező felfüggesztés-kialakítás finoman mozgást eredményez, és az előd – Ninety-Six – modellhez képest a rugóstag nyitott állapotában a pedálvisszarúgás, „pogózás” szempontjából jobb konstrukció.

A szakértő zsűri és a Merida Testbike-ok

A szakértő zsűri és a Merida Testbike-ok

Geometriája megegyezik a csúcsgéppel, ami azt jelenti, hogy 100 mm-es villával – egy átlagos fullyhoz képest – alacsonyabbnak érezzük az elejét, és azok fogják igazán szeretni, akik a rövidebb vízszintes felsőcsőhossz mellett teszik le a voksot egy adott méretben. Érdekessége, hogy a vázat duplatányéros hajtóművek szélességéhez alakították ki, a katalógusfotókkal ellentétben az alumínium modelleket is ilyenekkel – esetünkben egy 40/28-as XT-vel – szerelik majd.

Az XT-vel szerelt bringa egyébként az egyik legjobb ár-érték arányú, versenyzésre is alkalmas „maraton-fully” lesz a 2012-es magyarországi kínálatban, súlyban még vállalható, de remekül tuningolható később. A váz és a szett adott, jó, én elsőként egy jobb kerékszettel ajándékoznám meg, továbbá a kiegészítőkön is simán spórolható 3-400 gramm idővel.

Merida Maraton rajt

Merida Maraton rajt

A Fully-knál maradva, a One Twenty 900 D verziója csak úgy megmaradt nekem, mint utolsó érkezőnek, pedig nagyon kellemes túragép olyanoknak, akik élvezni szeretik a többórás bringázások lejtősebb, technikásabb, élvezetesebb részeit. Geometriája abszolút a szabad, all mountain érzést támogatja, a 900-as felszereltsége pedig jól kielégíti azok igényeit, akik nem teljesítmény-orientált mountain bike-osok.

Ami talán a legmarkánsabb különbség a drágább One Twenty modellekhez képest, az a csillapítás, az X-Fusion rugóstag és a Manitou Minute villa össze sem hasonlítható minőség a Foxokhoz képest, de ez a differencia szerencsére az árban is megmutatkozik.

Merida One Twenty - a túratárs

Merida One Twenty - a túratárs

A 29-es bringák közül pénteken a Merida Big Nine 1200 D-t vettem birtokba, ami messziről megszólalásig hasonlít a Team verzióhoz, és közelebb lépve is drága DT-villa a DT villa, ami talán egyedülálló ritkaság egy nagyjából félmillió forintos kerékpárban. A fehér küllőkkel kombinálva nagyon profi az összkép.

Viselkedése természetesen már eltér a csúcsgéptől, amit a „főséf” Mikusz alatt csodálhattunk meg és ülhettünk fel rá fővesztés terhe mellett. Természetesen nehezebb, és a kissé eltérő geometria miatt sem mászik olyan jól meredekeken, mint a Sram XX-vel szerelt karbon gép.

Pilisi köves kaptató

Pilisi köves kaptató

Az alumínium váz igencsak ridegre sikerült, hátul az átütőtengely is merevíti a helyzetet. Lefelé ez néha nehezíti a kontrollt, a 29-es méret ellenére pattogós a gép, sodrós kanyarokban pedig ideges. Ballonos gumik tömlő nélküli kerékszetten javítanák a helyzetet, de ezt most olyan tesztelő mondja, aki pár éve már nem szívesen közlekedik 2 bar feletti nyomáson. Ezen kívül a 29-esek minden előnyével rendelkezik, átmegy mindenen, és a merevségnek előnye is van, nem vész el az erő.

Egyébként arról beszélgettünk, hogy ezzel a bringával – ismerve a hazai mezőnyt és a pályákat – simán top10-be lehet jönni, nem a gépen fog múlni. Számomra kiderült még egy fontos dolog, mégpedig a méretválasztással kapcsolatban. Általában 18-as és 19-es bringák között szoktam vacilálni, gondolom, 180 cm körül sokan vannak így ezzel.

Félmilliós Merida BigNine 1200 D, DT villával!

Félmilliós Merida BigNine 1200 D, DT villával!

A Merida viszont csak 17-est és 19-est kínál, utóbbit 620 mm-es vízszintes felsőcsőhosszal, ami elsőre hosszúnak hangzik. Gyakorlatban viszont utóbbi volt az ideális, a 17-es kicsi, és 29-esnél valahogy adja magát a 26-os-nál megszokotthoz képest rövidebb kormányszár is, tehát én a 19-est választanám, ha versenyeznék, 100-as, egyébként 90-es kormányszárral. Persze mindenképpen széles kormánnyal, mert anélkül nincs igazi „túnájner-fíling”!

Jövőre ugyanitt, reméljük ugyanilyen szép időben!

Jövőre ugyanitt, reméljük ugyanilyen szép időben!

Hamarosan bővebb teszt formájában is jelentkezünk (várhatóan Merida Ninety Nine XT D, Merida BigNine Lite 1200 D, Merida One Twenty XT D), mindent egybevéve azonban elmondhatom, hogy az ismerkedés jól sült el, és nem csak a kerékpárokkal, hanem a Merida Teszt Programban résztvevő kereskedőkkel is rögtön megtaláltuk a „közös hangot”, amit a csütörtöki vacsora és a hazai forgalmazó nagyszerű vendéglátása is elősegített. Jövőre ugyanitt!

További információk a tesztprogramról és a Merida kerékpárokról a hazai forgalmazó honlapján érhetők el.

És feltétlenül bringások figyelmébe ajánljuk a szálást, ahol szívesen fogadnak minket: Hotel Honti Panzió – Visegrád

Szöveg és fotók: Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo