fbpx

Megszavazta az Erdőtörvény módosítását a Parlament – Jövünk egy sörrel a lovasoknak!

Amint arról már korábban a facebookon és más fórumokon olvashattatok, hosszas előkészítő munka után a Parlament elé került a 2009-ben megalkotott Erdőtörvény módosítása. A hosszas előkészítő munkáról el kell mondani, hogy az nem a bringásoknak, hanem a lovasoknak köszönhető, hiszen több mint egy éven keresztül dolgoztak, egyeztettek, lobbiztak annak érdekében, hogy előálljon egy minden érintett által elfogadható törvénymódosító javaslat.

MTB_piknik

Az eredetileg csak a lovasokra vonatkozó szöveg kerékpárosokra történő kiterjesztése annak köszönhető, hogy Révész Máriusz országgyűlési képviselő egyeztetett a törvénymódosítás előkészítésben eddig is sokat dolgozó Horváth László képviselőtársával. Az egyeztetések eredményeként néhány hét alatt sikerült az illetékes bizottságokon – több kompromisszum megkötése után – „áttolni” a kerékpáros érdekeket is megjelenítő javaslatot. Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy ezt, az erdei kerékpározás és ezzel a mountain bike sport jövője szempontjából is rendkívül fontos döntést a lovasoknak, az ő nyitottságuknak, együttműködésüknek köszönhetjük.

Az eddigi szabályozás szerint az erdőbe alapestben nem lehetett behajtani kerékpárral – kivéve a kijelölt kerékpáros utakon. A mostani szabályozás alapján ez megfordul, vagyis alapvetően be lehet hajtani kerékpárral az erdőbe – kivéve ott, ahol azt valami okból nem szabad. Vagyis továbbra is vannak „tiltott” területek, utak, ösvények.

Jóérzésű kerékpárosok számára evidens, de azért ezt is le kell írni: az erdőben való kerékpározás csak valamilyen meglévő úton értelmezhető. Vagyis az utakról letérni, új nyomokat vágni, és ezzel az erdőben kárt okozni nem szabad – ezt egyébként nem az Erdőtörvény, hanem a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény szabályozza. Az újonnan telepített erdőterületekre (amíg a fák el nem érik a 2 méteres magasságot), vagy erdőrezervátum területére sem gyalog, sem kerékpárral nem lehet behajtani – ezekben a szabályokban nem történt változás.

Ami újdonság, és ami a leginkább érinti az átlagos kerékpáros sportolót, kirándulót az az, hogy kijelölt turistaúton csak abban az esetben lehet kerékpározni, ha azt erre külön kijelölték. Vagyis ha sárga, kék, zöld stb. jelzéseket látsz az út melletti fákon, de nincs ott ezek mellett kerékpáros piktogram, akkor tilosban jársz! Használhatóak viszont az erdei egyéb utak, például ahol az erdészeti járművek is közlekednek.

Fontos azonban tudni, hogy az erdőben mi csak vendégek vagyunk, és figyelemmel kell lennünk az erdőben dolgozókra. A törvény kerékpáros szempontból is megkülönbözteti az állami, önkormányzati, illetve a magántulajdonú erdőket – a magántulajdonú erdőben, amennyiben az látható módon feltüntetésre kerül, az erdészeti feltáró utakat kivéve, tilos a kerékpározás. Ahogy eddig is, így ezután is a szabályozás része marad, hogy az erdei utakon akár gyalog, akár lóval vagy kerékpárral csak saját felelősségre tartózkodhatunk.

Az elmúlt napokban felmerült, kérdésekre is reagálva, fontos tudni, hogy ez a törvénymódosítás általában érinti a kerékpárosokat. A törvény nem tesz különbséget kiránduló bringás, maratonista vagy DH-s versenyző között. Ez a törvény önmagában nem oldja meg az állandó DH pályára vágyók problémáit sem. Az egy másik történet, és azok a továbbiakban is a helyi erdészetekkel és helyi hatóságokkal rendezendő feladatok lesznek.

Éljetek a lehetőéggel! Bringázzatok!

És közben vigyázzatok másokra és az erdő értékeire.

Eisenkrammer Károly

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo