fbpx

Megnyílt a Bike Brno, fantasztikus bringákkal!

A szakmai nappal kezdetét vette Kelet-Európa legnagyobb kerékpáros kiállítása, a Bike Brno, ahová – első benyomásaink alapján – Magyarországról is érdemes kilátogatni. Brno mindössze pár óra Budapestről, és a bringák mellett a kiváló csapolt sörök és a hazánk lányaihoz hasonlóan csinos cseh fehérnép is vonzóak lehetnek egy kiruccanáshoz…

Bike Brno: Bike vagy bringa kiállítás?

Ha Brno és Bike, a legtöbb sportkedvelőnek talán a gyorsasági motorversenyzés jut eszébe… Ha nem tudtuk volna biztosan, hová igyekszünk, talán mi is megszédültünk volna a motorizált kétkerekű látványától, de pillanatra sem bizonytalanodtunk el, céltudatosan igyekeztünk a kerékpáros pavilonokba. (A Bike Brno egyébként a magyarországi sport-kiállításhoz hasonlóan egy nagyobb rendezvény része.)

Tesztpálya a Bike Brno kiállításon

A várhatóan közel félszázezer érdeklődő három pavilonban tekintheti meg vagy próbálhatja ki a kerékpárokat, az egyik csarnokban egy tesztpályát is berendeztek, ahol a Gepida elektromos kerékpárjai mellett a híres magyar találmányt, az alternatív meghajtású Stringbike-ot is kipróbálhattuk.

Cadel Evans "sárga trikós" BMC-je

A kiállítói területen keverednek a legismertebb márkák a szép számú cseh branddel, és exkluzív látnivalókkal is találkozhatunk, mint például az ausztrál Tour de France-győztes, Cadel Evans  BMC kerékpárja, de további sztárok, például Christoph Sauser, vagy más aktuális világbajnokok gépei is láthatóak.

Az olaszok remekül értenek a standok berendezéséhez

A Colnago standot is egy Tour-menő, a francia Thomas Voeckler óriásplakátja uralta, némi vörös színkontraszttal próbáltuk mi is kiemelni a sárga trikót. Az olaszok egyébként Brnoban is hozták a tőlük megszokott designt, ami nem csak a méregdrága kerékpárokra igaz.

Fulcrum-kínálat hosszú falakon

Viszont láthattuk az Eurobike-ról ismerős standokat, a Colnago mellett a Fulcrum, a Bianchi és a Campagnolo is a „gyári display-ekkel” képviselte magát, utóbbi standon megcsodálható a Campagnolo elektromos váltórendszere a Movistar csapat Pinarello kerékpárján.  Emellett Fondriest, Cipollini és Wilier bringák is érkeztek Itáliából.

A szlovák bajnok CTM DH-kerékpárja

A klasszikusok mellett azonban a cseheknek sem kell szégyenkezniük, hiszen nagyon komoly kerékpáros iparral büszkélkedhetnek, nem mellesleg három világbajnokkal (Kulhavy – olimpiai-krossz, Prokop – fourcross, Stybar – cyclocross) is. Északi szomszédaink is látványos kontingenst vonultattak fel, a szlovák CTM standján is belebotlottunk bajnoki kerékpárba.

A Superior stand a Bike Brno kiállításon

A csehek azonban nem csak a sporteredmények, hanem a bringák minősége tekintetében is közelítik a csúcsot, jó példa erre a Superior márka, melynek standján a high-end gépek gyűrűjében komoly hangsúlyt fektettek a minőségi gyermekkerékpárokra is. A csúcsmodellek között pedig kiváló ár-érték arányú, könnyű karbon 29-est találtunk például, nagyjából 600 Forintnak megfelelő összegért.

A Bike Brno kiállításon hazai kerékpáros ruhákból is óriási a választék

Talán kevesebben tudják, de a csehek komoly kerékpáros ruhaiparral is rendelkeznek, szinte már megszámlálhatatlan saját márkával, s ezeknek jótékony közös tulajdonsága, hogy megfizethető áron kínálnak jó minőséget.

Számok kellenek, gyerekek? Tessék!

A cseh „kézműipar” is képviselte magát, a képen látható Festka országúti kerékpár például valódi álom a bemutató cikket író jóember számára, hiszen nem kell keresgélni, méregetni a különböző adatokat, minden rá van írva az adott ponton. Nem is keresztelhették más névre, mint: Numbers

Klasszikus Viva kerékpár

Persze nyilván nem csak sportos bringákról szól a kiállítás, bőven akadtak elektromos rásegítéses kerékpárok, városi cirkálók, túrabringák, esetleg „öncélú műremekek”, vagy éppen klasszikusok, mint a vörös Viva női kerékpár, melyhez leendő gazdája már hozzá is öltözött.

100+1 kerékpáros történet

Meglehetősen nagy sarkot foglaltak el a kiegészítők, sőt, az apróságok is, utóbbiakból az ázsiai márkák standjain lehetett volna szemezgetni órákig (vagy napokig), a kerékpár legutolsó csavarjára is kínáltak könnyebb vagy „szebb” alternatívát.

100+1 kerékpáros történet

Elnézve a cseh nyomtatott szaksajtó virágzó piacát és ismerve a sanyarú magyar helyzetet, kissé elszorult a szívünk, de a képen látható könyv (egyébként Csehországban kerékpáros könyvkiadó is működik) jobb kedvre derített… A kiadványban 100+1 hírességről olvasható kerékpárhoz köthető történet.

Specialized McLaren Venge

A jókedvet pedig sikerült fokozni, a Specialized standon egy McLaren uralkodott, és a név ezúttal nem egy négykerekűt takar – bár a fejlesztéshez volt némi köze a Forma 1-es istállónak (talán utóbbi tény magyarázza a négymillió Forint fölötti vételárat) A bringát – ahogyan az előbbiekben említettek közül több más érdekességet is – hamarosan bővebben bemutatjuk…

Újratöltés, akárhányszor, 2200 euróért

S minden jó, ha a vége jó: az egész napos munka és mászkálás után, elkészülve erőnkkel egy valódi oázisra találtunk a sport-termékek sűrűjében: a húsz perces pihenésekre optimalizált pihenőágyra! Komolyan! Kimondottan megterhelő szellemi munkát végző vevők számára fejlesztették ki, hogy 20 percet relaxálva frissen dolgozhassanak tovább. Kipróbáltuk, működik, s csak azért nem hoztunk haza egyet, mert 2200 euróba kerül. De legalább adott erőt frissiben megírni az első brnói beszámolót.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo