fbpx

Megkezdődött a bocsánatkérő turné, Armstrong megkövette Christophe Bassons-t is

Miután Lance Armstrong Floridában kezdte a nyilvános bocsánatkérések sorát azoktól az emberektől, akiket szennyes pályafutása során ellehetetlenített, a héten Európába utazott, és megkövette a francia Christophe Bassons-t is…

Armstrong és Bassons

Armstrong és Bassons

A bukott kerékpáros három hete még Floridában, egy riportműsorban kamerák előtt követte meg az U. S. Postal csapat egykori masszőrét, Emma O’Reilly-t, akinek korábban derékba törte karrierjét amiért az elsők között nyilatkozott az amerikai csapatban folyó doppingprogramról. Pénteken a második sajtónyilvános bocsánatkérésre is sor került: Párizsban Bassons-nal találkozott.

Christophe Bassons 1999-ben nyilvánosan beszélt a kerékpársportban folyó doppingmódszerekről, megkérdőjelezve Armstrong teljesítményét is. Erre válaszul a Tour de France 10. szakaszán Armstrong vezérletével megalázta őt a mezőny. Szökésbe engedték, majd miután látványos könnyedséggel utolérték, Armstrong mellé hajtott, és azt tanácsolta számára: ha nem tudja elfogadni, ami a kerékpározásban folyik, jobban tenné, ha más sportágat választana.

Bassons-ról azt is tudni kell, ő volt az egyetlen bringás az első komoly EPO-botrány, a Festina-ügy idején, aki elutasította csapaton belül a doppingszerek használatát. Armstronggal való afférja szimbolikus jelentőséget kapott később, miután a kerékpársport hamarosan kitaszította magából. Azóta testnevelő tanárként, majd a sportminisztériumban is dolgozott, utóbbinál a dopping visszaszorításáért munkálkodik.

Bassons elfogadta Armstrong bocsánatkérését, és kiemelte: „Ami elmúlt, elmúlt, azt gondolom, előre kell tekinteni, és a doppingolás ellen, illetve a doppingolás megelőzése érdekében küzdeni.” Ugyanakkor elismerte Armstrong kivételes képességeit is a nyilvános beszélgetés során: „Hiszem, hogy átlagon felüli fizikai és mentális képességekkel rendelkezel, de most többre tartalak, mint amikor hét Tour-győzelmet jegyeztek a neved mellett.”

Armstrong így foglalta össze az 1999-es esettel kapcsolatos gondolatait: „Ha a fiam egy napon viselhetné a sárga trikót, és azt mondaná Bassons-nak, amit akkor én, nagyon-nagyon hosszasan elbeszélgetnék a fejével. Az egyik olyan pillanat volt az életemben, amit a legszívesebben kitörölnék a múltamból.

Armstrong pár napja Rómában is járt, ahol arról beszélt a Gazzetta dello Sportnak, hogy mindennapjaiban már hanyagolja a kerékpározást, inkább a golfot választja, ha szeretné kitisztítani a fejét. Újra rávilágított, hogy szerinte sokkal súlyosabb büntetést kapott, mint ami járt volna (Az USADA-nyomozás után megfosztották minden Tour-győzelmétől, és örökre eltiltották mindenfajta versenyzéstől), még akkor is, ha vele akartak példát statuálni. Ismét megerősítette Hein Verbruggen, egykori UCI-elnök felelősségét az 1999-es pozitív doppingmintájának elkendőzése ügyében (erről már az említett floridai riportban nyilatkozott).

Úgy tűnik, Armstrong taktikát váltott, és már nem a tagadást, vagy a hallgatást választja, hanem úgy próbál hatni az egykori rajongótáborából megmaradt csoportok „igazságérzetére”, hogy vállalja a doppingoláson túli sokkal súlyosabb bűneit is, megbánást tanúsít, felkeresve azokat, akiket korábban gondolkodás nélkül elsöpört az útjából. Valamint joggal fázhatnak az egykori – eddig még meg nem nevezett – bűntársak is, akiknek legalább akkora felelősségük van az Armstrong nevével fémjelzett bűnökben, mint magának a bukott kerékpárosnak…

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo