fbpx

Meghalt Raymond Poulidor

83 éves korában elhunyt Raymond Poulidor, kerékpáros legenda, a Tour de France örök másodikja.

Szerda hajnalban a kerékpáros világ elveszített egy legendát, Raymond Poulidor 2 hónapnyi kórházban tartózkodás után 83 éves korában eltávozott az élők sorából.

Raymond Poulidor 1936. április 15-én született Franciaországban. A családja mezőgazdaságból élt, így neki is ezt a pályát szánták. Viszont a vidéki élet mellett egyetlen szórakozása volt a fiatal Poulidornak, a kerékpározás. A katonai szolgálat után 1959-ben a Mercier-Hutchinson csapat figyelt fel rá és szerződést kapott tőlük. 1961-ben már Milano-San Remot, francia bajnoki címet és VB bronzot nyert a még csak második profi szezonját töltő Poulidor. A következő évben vett részt az első háromhetes körversenyén, a Tour de France-on, ahol harmadik helyet szerzett. Bár tizennégyszer indult Poulidor a Touron, egyszer sem sikerült megnyernie, viszont nyolcszor végzett dobogós helyen az összetettben (3x lett második, és 5x harmadik), 7 szakasz győzelem is fűződik a nevéhez, de a sárga trikót soha nem viselhette, innen az örök második elnevezés is. Annyira azért nem volt balszerencsés a pályafutása, hiszen 1964-ben nyert Vueltát és számos nagy győzelem fűződik a nevéhez (Milano-San Remo, Fleche Wallone, Párizs-Nizza, Critérium du Dauphiné), a peche mindösszesen annyi volt, hogy először Jacques Anquetil volt az ellenfele, majd a fiatallal Eddy Merckx-szel kellett megküzdenie a győzelmekért. Ha ők nincsenek akkor valószínűleg minden idők legeredményesebb versenyzőjéről írnánk most.

A családjában tovább öröklődött a kerékpározás, a fiatalabbik lánya a világbajnok cyclo-cross versenyzőhöz és Tour of Falnders győztes holland Adri Van der Poelhoz ment feleségül, akitől két gyereke született David és Mathieu, akik szintén profi kerékpárversenyzők lettek. A kisebbiket, Mathieu Van der Poelt valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, éppen a hétvégén nyerte cyclo-cross EB-t és idén már Amstel Gold Race-t nyert országúton és a VB egyik legnagyobb esélyese is ő volt.

 

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo