fbpx

McLaren-csúcs az országúti világbajnok részvételével

Az országúti világbajnok, brit Mark Cavendish és David Cameron miniszterelnök is hivatalos volt a McLaren új fejlesztési központjának bemutatójára, ahol főszerepet kapott a Bikemag.hu-n is bemutatott csodabringa, a McLaren Venge.

Egymás mellett a kétkerekű és a Forma 1-es versenygép

A sprinterkirályt a Forma 1-es pilóták, Lewis Hamilton és Jenson Button, valamint illusztris vendégek társaságában november 17-én kalauzolta végig a wokingi komplexumban a McLaren Csoport igazgatója, Ron Dennis. Az autóversenyzők állóképességi edzéseiben egyébként évek óta fontos szerepet kap a kerékpár.

Nos, ők nem celebek, hanem illusztris személyiségek

Cavendish, aki részt vett a kerékpár fejlesztésében elmondta, hogy a sikeres végeredmény szempontjából nagyon fontos volt a McLaren bevonása, akik nagy figyelmet fordítottak az apró részletekre, ahogy a Forma 1-ben szokás, felhasználva visszajelzéseit és igényeit, hiszen nüánszokon múlhat az egész végeredmény.

A McLaren Venge részben Cavendish műve

„Szégyellem magam, hogy itt vagyok, és ki kell mondani, hogy ezek az apró dolgok ennyire fontos egy kerékpár aerodinamikájában. Senki nem gondolkozott így korábban, és hihetetlen élmény volt együtt dolgozni a McLaren és a Specialized munkatársaival, látni, hogyan születik meg a kerékpár. És ami a legfontosabb, ezzel a kerékpárral nyertem meg a világbajnokságot, s szereztem meg a zöld trikót a Tour de France-on. Az eredmények mindent elmondanak erről az új kerékpárról, ami egyszerűen zseniális.” – nyilatkozta a világbajnok.

Forrás: Specialized sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo