fbpx

Mavic országúti ruházat: Csúcsteljesítmény a ruhák terén is

A professzionális kerekeiről híres francia vállalat, a Mavic más téren is kiemelkedőt képes nyújtani: komplett kerékpáros ruházatokat kínál a legmagasabb szinten, melyet profi versenyzők bevonásával fejlesztett. Egy komplett nyári szettet fogunk most bemutatni a felsőkategóriás országúti ruházatból, mely a Cosmic Pro mezből, a Cosmic Pro nadrágból, a Cosmic Pro mellényből, a Cosmic Elite rövid és 3/4-es nadrágból áll.

 

Sokan alábecsülik a ruházatot kerékpározás közben, pedig nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy mennyi időt vagyunk képesek eltölteni a kerékpáron és növelni tudja a bringázás élményét. Például a jelenlegi nyári hőségben egy jól szellőző, kényelmes mez sokat tud dobni a menetkomforton. Egy nadrág jó betéttel akár órákkal ki tudja tolni, hogy mennyi ideig tudunk ülni a nyeregben, tehát nem érdemes alulértékelni a ruházatot. A Mavic csúcskategóriás ruhái nem csak versenyzőknek készültek, bárki megízlelheti, hogy milyen ruhát hordanak a profik. A Cosmic név akárcsak a kerékszetteknél a ruházatnál is az országúti vonalat jelöli, a Pro pedig a legmagasabb szint, az Ultimate alatt eggyel áll, mely még a nevével is azt sugallja, hogy “Pro”fesszionális használatra alkalmas termékről van szó.

Mavic Cosmic Pro Ruhak

Mavic Cosmic Pro mez

Mavic Cosmic Pro RuhakA Cosmic Pro mez tervezésekor a Mavic célja az volt, hogy egy olyan mezt hozzanak létre, ami legkeményebb versenyek legforróbb emelkedőin is megállja a helyét. Ennek megfelelően olyan alapanyagokat kellett kiválasztaniuk, melyek az átlagnál nagyságrendekkel jobban szellőznek és vezetik el az izzadtságot. Három anyagot használt fel a francia gyártó a Cosmic Pro-hoz, a mez első fele a “37,5” nevű anyagból készült, mely ötször gyorsabban szívja fel az izzadtságot és vezeti el, mint a hagyományos poliészter anyagok, a neve arra utal, hogy segít megtartani a testnek azt a hőmérsékletet, amin a legnagyobb teljesítmény tudja leadni, ez nem más, mint a 37,5 fok. Az oldalsó és a hátsó részét a meznek egy rendkívül jól szellőző anyagból készítette a Mavic, ezeken a részeken sokkal kisebb menetszél éri a testet, tehát itt van szükség a legnagyobb szellőző képességre. A mez válla rugalmas anyagból készült, hogy a ruhadarab egyáltalán ne akadályozza a kerékpárost a mozgásban. Ezenfelül a mez háta és válla UV védelemmel van ellátva, így nem fordulhat elő, hogy egy hosszú edzés vagy verseny alatt leég a hátunk (igen, nem UV szűrős mezben előfordulhat). A mai kor követelményeinek megfelelően testre simuló szabású a jobb aerodinamikai mutatókért és a gyorsabb izzadtságelvezetésért. A mez alján egy széles, szilikon csíkokkal ellátott derékrész akadályozza meg, hogy a mez felcsússzon, elmozduljon. Az ujjak Ergo Grip SL kialakításúak, az egész kerékpározás alatt a helyükön maradnak, ráadásul úgy, hogy nem egy vastag szilkoncsík tartja ott őket, hanem maga az anyag olyan, hogy nem mozdul el. A zsebek sem hagyományosak, hanem a két oldalsón módosított a Mavic úgy, hogy könnyebben hozzá tudjunk férni, ne akadjon meg benne a kezünk. Ezenfelül az egyik zseben fülhallgatókivezetést is találunk, ha zenét szeretnénk hallgatni edzés közben. A Mavic Cosmic Pro minden elemében a maximumot nyújtja és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem csak a profi kerékpárosok használhatják ezt a mezt, hanem bárki megveheti az üzletekben.

Jellemzők:
-Kifejezetten meleg időre tervezve
-Pillekönnyű kivitel
-Akár a legmagasabb szintű versenyzésre is alkalmas
-UV védelem a háton és az ujjakon
-37,5 anyag a fokozott nedvességelvezetésért, 5x gyorsabban szívja fel a nedvességet, mint a hagyományos poliészter
-Hálós betétek a maximális szellőzésért
-Elasztikus vállrész az akadálymentes mozgásért
-Aerodinamikus szabás
-Széles szilikoncsíkkal ellátott derékrész a felcsúszás ellen
-Ergo Grip SL ujjkialakítás, hogy a mez ujjai mindig a helyén maradjanak
-Új, ergonmikus zsebek a könnyebb hozzáférhetőségért
-Fülhallgató kivezetés az egyik zseben
-Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóságért
Bővebb információ: http://mavic.hu/index.php?id_product=307&controller=product
Ajánlott fogyasztói ár: 29 990 Ft

Mavic Cosmic Pro Ruhak

Mavic Cosmic Pro nadrág

cosmic_pro_nadrágA Cosmic Pro nadrág tökéletes párja az imént bemutatott meznek, szintén a maximalizmus jellemzi és a legmelegebb napokra tervezték versenykörülmények közé. A tömege is kifejezetten alacsony lett, kevesen gyártanak ennél könnyebb nadrágot, úgy, hogy a betéten nem spórolt a Mavic. A meznél bemutatott 37,5 anyagot a nadrágnál is használja a gyártó, a kantár bizonyos részei készültek belőle. Az egész nadrág olyan anyagból készült, hogy rendkívül gyorsan megszárad. A kerékpáros nadrágok egyik legfontosabb eleme a betét, itt nagyot alkotott a Mavic, Ergo 3D Pro betét található a nadrágban, ami 20%-kal csökkenteni az ütéseket a nyereg felől, Ortholite memóriahab is a betét részét képezi, mely felveszi az alsó felünk formáját, ezzel biztosítva a stabil megtámasztást és a kényelmet. Természetesen azt már mondanom sem kell, hogy a betét puha, antibakteriális felsőréteggel rendelkezik. Úgy tervezte meg ezt a betétet a gyártó, hogy akár az egész napot nyeregben töltheti benne az ember. A szár kialakítása nagyon hasonló a mezéhez, szintén Ergo Grip SL névre hallgat ez a technológia, nem használnak szilikon csíkokat, hanem maga az anyag marad a helyén. Egy speciális tulajdonsággal is rendelkezik a Cosmic Pro nadrág, a Mavic Skin Power-nek hívja, a nadrág megtartja, stabilizálja az izmokat, ezáltal csökkentve a fáradás ütemét, lényegében egyfajta kompressziós hatást biztosít. A Mavic Cosmic Pro nadrág bár nem olcsó, viszont számos csúcs technológiát tartalmaz, ami nagyban kellemesebbé teheti edzéseinket, versenyeinket és a teljesítményünkön is javíthat.

Jellemzők:
-A legforróbb időkre tervezett nadrág
-Pillekönnyű kivitel
-Akár a legmagasabb szintű versenyzésre is alkalmas
-37,5 anyag a fokozott nedvességelvezetésért, 5x gyorsabban szívja fel a nedvességet, mint a hagyományos poliészter
-Hálós, elasztikus kantár
-Gyors száradás
-Ergo 3D Pro betét, ami 20%-kal csökkenteni az ütéseket a nyereg felől
-Ortholite memóriahab a betétben
-Antibakteriális anyagok
-Ergo Grip SL szárkialakítás szilikon csíkokkal, soha többé felcsúszás
-Skin Power, stabilizálja az izmokat kerékpározás közben, ezzel csökkentve a fáradtságot
-Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóságért
-Lapos varrások
Bővebb információ: http://mavic.hu/index.php?id_product=308&controller=product
Ajánlott fogyasztói ár: 48 000 Ft

Mavic Cosmic Pro Ruhak

Mavic Cosmic Pro mellény

Mavic Cosmic Pro RuhakA Cosmic Pro szélmellényre nem a nyári hőségben lesz szükségünk, de szerves részét képezi a nyári ruházatnak, tökéletes választás a lejtőkre, ha kicsit hűvösebb időben a hegyekben bringázunk. Lényegében a Cosmic Pro kabát ujj nélküli változata, mely számos innovatív megoldást tartalmaz. A mellény első fele Wind SL anyagból készült, mely lélegzik, de ellenáll a szélnek és a gyengébb esőnek mivel a felülete vízlepergető hatású. Az oldalán rugalmas betétek találhatók, hogy szabadon lehessen benne mozogni kerékpározás közben és teljesen a bringásra feszüljön a kisebb légellenállásért. A hátoldalán szellőzőket találhatunk, ahol a felesleges pára távozni tud. A zippzárja egy különleges darab, alul középről indul, de a nyaknál már aszimmetrikusan ér véget, ezt azért tervezte így a Mavic, hogy elkerülje a nem kívánt csapkodást, melyet a menetszél okoz. A mellény összehajtva a mezzsebben bőven elfér és a tömege is kifejezetten alacsony, mindössze 60 gramm.
Ha már egy Cosmic Pro mezzel és egy nadrággal is rendelkezünk akkor a szélmellény teszi teljessé ruhatárunkat, ha hűvösebb időben is szoktunk kerékpározni.

Jellemzők:
-Ultrakönnyű szélmellény
-A Cosmic Pro kabát ujj nélküli változata
-Három különböző anyag, mindegyik ott, ahol fontos
-Wind SL szélálló anyag a mellény első oldalán
-Vízlepergető anyag
-Az oldalán rugalmas anyagból készült betétek a szabad mozgásért
-A hátoldalán jól szellőző anyag
-Testre simuló kialakítás, a jobb aerodinamikáért
-Elöl végig zippzár
-Aszimmetrikus nyakkialakítás a csapkodás elkerülése érdekében
-Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóságért
-Picire összehajtható, a mezzsebben is elfér
Bővebb információ: http://mavic.hu/index.php?id_product=305&controller=product
Ajánlott fogyasztói ár: 28 800 Ft

Mavic Cosmic Pro Ruhak

Mavic Cosmic Elite rövid és 3/4-es nadrágokcosmic elite

A rövid nadrágot alapvetően meleg nyári napokra, míg a 3/4-es nadrágot tavaszi és őszi időre tervezték, de a nyári napokon is megállja a helyét a fejlett hőmérsékletszabályozó rendszerének köszönhetően, a két nadrág között lényegében csak a szár hosszúság a különbség. Különböző anyagokat használt a Mavic ezeknél a modelleknél is, elöl Reptile Skin paneleket találhatunk, melyek a gyors száradásért felelnek és igen ellenálló anyagok. A nadrág többi része a Skin Wick ST nevű anyagból készült, ami tökéletesen felveszi a kerékpáros testének formáját és egyfajta izomstabilizáló hatást is kifejt, amivel kitolódik fáradtság érzetünk. A kantár jól szellőző, hálós, elasztikus anyagból készült, amit szinte észre sem veszünk kerékpározás közben. A szárak alja Exo Grip technológiával van felvértezve, melyek megakadályozzák a szár felcsúszását. Ugyanaz a betét található meg benne, mint a Cosmic Pro modellben az Ergo 3D Pro, mely 20%-kal csökkenteni az ütéseket a nyereg felől, Ortholite memóriahab is a betét részét képezi, mely felveszi az alsó felünk formáját, ezzel biztosítva a stabil megtámasztást és a kényelmet. A nadrág varrásai laposak, ezzel minimalizálva a kidörzsölés esélyét. A Cosmic Elite nadrág tökéletes választás azoknak, akik  egy olyan nadrágot keresnek, ami kényelemben nem ismer kompromisszumot.

Jellemzők:
-A 3/4-es hűvösebb időre, a rövid meleg időre tervezett kerékpáros nadrág
-Ergo 3D Pro betét, ami 20%-kal csökkenteni az ütéseket a nyereg felől
-Ortholite memóriahab a betétben
-Hálós, elasztikus kantár
-Exo Grip szárkialakítás a felcsúszás elkerülése érdekében
-Reptile Skin anyag a gyors száradásért
-Skin Wick ST, stabilizálja az izmokat kerékpározás közben, ezzel csökkentve a fáradtságot
-Fényvisszaverő elemek a jobb láthatóságért
-Lapos varrások
Bővebb információ: http://mavic.hu/index.php?id_product=347&controller=product
Ajánlott fogyasztói ár: 37 900 Ft (rövid nadrág) és 35 900 Ft (3/4-es nadrág)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo