fbpx

Mától nyilvános az MKSz sportágfejlesztési koncepciója

Miután megérkezett a 2013. II. félévi Középtávú Sportágfejlesztési Támogatás összege a Magyar Kerékpársportok Szövetségének számlájára, az MKSz nyilvánosságra hozta a Középtávú Sportágfejlesztési Stratégia projektjeit is.

Katona Kálmán, az MKSz elnöke

Katona Kálmán, az MKSz elnöke

Nincs időnk az örvendezésre – bár lenne okunk rá –, mert a pénz birtokában fel kell gyorsítanunk a projektjeink megvalósítását, közel féléves lemaradásban vagyunk.  Ez most az alapozás időszaka, amennyiben ezeket a projekteket, megfelelő színvonalon megvalósítjuk, lehetőségünk lesz arra, hogy 2014-15. évben a mostani tapasztalatok felhasználásával további támogatáshoz jussunk – olvasható az MKSZ sajtóközleményében.

A koncepció létrehozásával kapcsolatban sok kérdés merült fel az elmúlt fél év során, többen vitatták annak szabályszerűségét, a közelmúltban a Kőbánya TC elnöke, Eisenkrammer Károly ügyészségi bejelentést is tett, szabálytalanságokra hívva fel a figyelmet. Az érdeklődésre való tekintettel az MKSZ, Dr. Simicskó István államtitkár úr részvételével sajtótájékoztatót tart a Millenáris Velodrómban, ahol megválaszolásra kerülhetnek a felmerülő kérdések, ezen a Bikemag.hu is képviselteti majd magát.

Ezzel egyidejűleg megkaptuk a 2014. évi mountain bike versenynaptár tervezetet is, amelyet hamarosan szinkronizálunk a Bikemag.hu versenynaptárával.

A Középtávú Sportágfejlesztési Stratégia projektjei az alábbiakban olvashatók:
1.projekt: Tömegbázis növelése

A szövetség életében nagy előrelépésnek számít, ha a versenyengedéllyel rendelkezők számát sikerül jelentősen megemelni. Ezt a vállalásunkat elsősorban a következő intézkedésekkel kívánjuk megoldani:

Bevezetjük a versenyengedéllyel járó balesetbiztosítást.
Ez jelen pillanatban nincs megoldva, de alapvető érdeke mind a versenyzőnek, mind a szövetségnek, hogy ez a kérdés megnyugtatóan rendezésre kerüljön. A kerékpáros versenyzőknek is megfelelő biztosítás díja véleményünk szerint körülbelül 2.500 Ft egy évre. Tervünk szerint a licence díj tartalmazná ezt, tehát a szövetség fizetné ki a versenyzők helyett, így vonzóbbá téve az engedély kiváltását.

Bevezetjük a hazai licencet.
Azok számára, akik nem versenyszerűen sportolnak, mégis rendszeresen elindulnak különböző rendezvényeinken, mint hobbi kerékpárosok, bevezetjük a hazai licence kiváltásának lehetőségét, mely tulajdonképpen egy biztosítást takarna a versenyek idejére. A hazai licence nem jogosítja fel a versenyzőt nemzetközi versenyeken való részvételre, azonban alacsonyabb áron, akár a verseny helyszínén kiválthatnák a résztvevők. Ez egyrészről a nemzetközi szövetség előírása is, másrészről szintén megoldja a szövetség számára a regisztrálás problémáját. Ez nagy gazdasági jelentőséggel bír a szponzorok felé, mely későbbiekben fenntarthatóvá tenné a sportágat.

Csökkentjük a licence díját.
Azok a versenyzők, akik 2014.03.31-ig kiváltják az éves versenyengedélyüket, a licence díját az eddigi 4.000 Ft-ról 3.000 Ft-ra csökkentjük. Továbbá a 23 éven aluliak díját 1.500 Ft-ban határoznánk meg. Ehhez a szövetség saját hatáskörbe vesz olyan tevékenységeket, amiket eddig kiszervezett. ezzel csökkentjük a licencekhez kapcsolódó költségeket is.

Projekt összköltsége: 4.500.000 Ft

A projekt a következő költségtételeket érinti:

biztosítási díjak
nevezési díjak térítése
licence kártyák díjai

 

2.projekt: Eszközállomány, raktározás, szállítás

A sportág technikai jellegéből fakadóan elengedhetetlen az eszközök beszerzése, állagmegóvása, őrzése. A versenyek lebonyolításához, az utánpótlás neveléshez és a sportágat népszerűsítő programokhoz elengedhetetlen eszközök felelősségteljes kezelést igényelnek, melyek értéküknél fogva személyi felelős kinevezését teszik indokolttá. A raktározáshoz szükséges megfelelő minőségű raktár bérlése. Az eszközök kiadása csak a saját tevékenység keretében történő szállítással, felügyelettel és építéssel-bontással történhet.
Az eszközök biztosítása a versenyt rendezőknek olyan színvonalú versenyeket eredményez, melyek széles körben népszerűsítik a sportágat és tömegbázis építését teszik lehetővé. A jó állapotú, egységes megjelenítést biztosító eszközök jól menedzselt sportág benyomását keltik a szponzorok felé, akik így könnyebben szállnak be a sportágba. A versenyek magasabb színvonala külföldi versenyzőket vonz hazánkba, ami a hazai versenyzők jobb felkészülési lehetőségét garantálja. Az ilyen eszközök megóvása központi feladat kell, hogy legyen, jó gazda szemlélettel kell bánni velük.
Az eszközök az idényben kiszolgálják a kerékpár sportot, azonban holt szezonban bármilyen más esemény kiszolgálására alkalmasa. Elsősorban szabadidő tevékenységek kiszolgálása a célunk, térítés nélkül, vagy kedvező áron. (Települések, egyesületek, civil szervezetek)
Az eszközök egy része kizárólag a versenyeket szolgálná ki, melyekkel lehetőségünk nyílik nemzetközi pontszerző versenyek hazai rendezésére (2017-re Európa-bajnokság). Szakmai színvonal tekintetében csak ilyen eszközök mellett bonyolíthatóak le ezek az események.
Az eszközök másik része, – melyeket ebben a projektben szállítunk, raktározunk -, az iskolákban indítandó utánpótlás programot is kiszolgáló eszközök. Ezzel valósulna meg az új tehetségek felkutatása, megnyerése a sportág számára. Ezen két csoport eszközeinek közös beszerzése, raktározása, szállítása, kezelése valósul meg.
Projekt összköltsége: 15.000.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

Projektvezető bére
Szállítás
Bérleti díjak
Kis értékű eszközök, szerszámok
Nagy értékű eszközök pl: rajt-cél kapuk, kordonok, sátrak, dobogó

 

3.projekt: BMX sportág nemzeti felnőtt és junior válogatott keretének felkészülési programja

A projekt fő célja:
Versenysport területén a sportolói létszám bővítése és a versenypályák számának növelése a fő cél. A szabadidő sport és a versenysport szervesen összefügg, viszont a szabadidő sportot űző fiatalok száma lényegesen magasabb, mint a versenyzői igazolvánnyal rendelkező fiataloké.

A sportág olimpiai kvalifikációs rendszere egyedi: A 2008-as olimpia kvalifikációs versenyeinek száma 32 volt. Ezek Európa-bajnoki futamok és világkupa futamok voltak, melynek mindegyike kvalifikációs pontot adott. Ebből következik, hogy valamennyi versenyen részt kell venni, ami nagyon magas költségekkel jár. Az európai országok nemzeti csapatainak nagy része (15 ország), rendelkezik ezen anyagi háttérrel. Ezen kívül rendszeres a téli edzőtáborozásuk is az olyan helyszíneken, ahol az éghajlati adottságok megengedik a szabadban történő edzéseket is. A válogatott versenyzőik fizetett sportolók, akiket fizetett edzők, szerelők és orvos-masszőr is kiszolgál. Pályáik nagyon jó minőségűek, rendelkeznek világkupa szintű pályával is.
A fentiek bemutatását azért tartjuk fontosnak, hogy tisztázzuk a velük szembeni hátrányokat, ugyanis ezekkel MI nem rendelkezünk. Ennek ellenére értük el eddigi sikereinket, melyet csak hasonló körülmények megteremtésével tudjuk megtartani illetve túlszárnyalni.

Célok a válogatott keret esetében:
A legfontosabb, hogy a BMX gondoskodjon arról, hogy kiemelkedő fiatalkorú versenyzői társaságot adjon a kerékpáros társadalom számára, melyet jelenleg egyetlen kerékpáros ág sem tesz meg. A BMX a legtechnikásabb kerékpáros ág lévén gondoskodik és lehetőséget ad, hogy kiváló hátteret adjon a fiatalok számára egy bizonyos szintű technikai tudás megszerzése után. Lényegtelen, hogy az innen kikerülő sportolók más kerékpáros ágakban versenyeznek tovább idősebb korban vagy sem. A megszerzett technikai tudásukat és tapasztalataikat a mindennapi életben is hasznosíthatják.
Meglehetősen nagy azoknak a versenyzőknek a száma, akik a BMX pályafutásukat mountain bike, (cross country, downhill, dual szlalom, stb.) pálya vagy országúti sportágakban folytatták kiemelkedő eredménnyel.

Kezdetben a meglévő helyszíneken működő klubok versenypályáihoz, munkájához kellene csatlakozni, mindemellett pedig új bázisokat kellene kialakítani országszerte. A meglévő szakemberek mellett fontos az újak képzése és támogatása is.

Az általános iskolás oktatás mellett sportiskolák vagy akadémiák kialakítása (tömegbázisok létesítése) is egy lehetséges formája lehet az utánpótlás nevelés fellendítésének. De együtt is kialakulhat, amely a sportág fejlődését hatványozva eredményezné.

Versenysport területén a sportolói létszám bővítése és a versenypályák számának növelése lehet hosszú távú cél. A szabadidő sport és a versenysport szervesen összefügg, viszont a szabadidő sportot űző fiatalok száma lényegesen magasabb, mint a versenyzői igazolvánnyal rendelkező fiatalok száma.
2014-ban továbbra is az Európa Bajnokságokon való jobb szereplés a cél. A költségek tervezésénél azokat az országokat vettük tekintettbe, melyeken reális eredményt érhető el.

Projekt összköltsége: 5.947.375 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

Válogatott mez
Bemelegítő állvány
Fényképezőgép/kamera
BMX pálya bérlet külföld
Iroda bérlet
Edzőtábor útiköltség
Edzőtábor gépkocsi bérlet
Edzői díjak
Szállás edzőtáborok
Kerékpárok vásárlása

 

4.projekt: Válogatott felkészítése és versenyeztetése

A szövetség a kitűzött célok elérését a szakági szövetségek bevonásával koordinálja. A szakágak feladata a felkészítés, utánpótlás nevelés, versenyeztetés országúti, pálya és terem (művészi és kerékpárfoci) területeken, valamint az Ifjúsági Olimpiai Játékokra (YOG) és a csak országúti szakágban versenyzők számára kiírt EYOF versenyekre.

A szövetség a tagegyesületek terheinek csökkentésével segíti, hogy magasabb szakmai szintre jussanak. Feltételeket biztosít a közös munkavégzésre és koordinálja tevékenységeiket. Válogatott és olimpiai kerettagú sportolóik edzéskörülményeit, munkáit, terheit részben átvállalja és bevonja őket az utánpótlás nevelésbe.

Támogatja a válogatott szintű sportolók a felkészülési és világversenyeken, edzőtáborokban való részvételét, ezekhez a feltétel-rendszert részben vagy egészben biztosítja, illetve ennek hátterét (kopó-fogyó alkatrészek vásárlásával, szigorú anti-dopping tevékenységgel stb.) teremti meg.

Tavasszal elkezdődnek az olimpiai kvalifikációs versenyek, a válogatott programját úgy kell optimalizálnunk, hogy maximális pontszámot gyűjtsék össze.

Projekt összköltsége: 22.800.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

kopó, fogyó alkatrészek
doppingellenes tevékenység
versenyekre utazás
szervezési költségek
szállás
szövetségi megbízott díja
edzőterem, uszodabérlet,
egészségügyi szolgáltatások
válogatott ruházat
projektvezető bére

 

5.projekt: Kerékpár bíró képzési koncepció

A bíróképzés minden szakág fontos, kiemelt feladatai közé tartozik, ebben az évben elsősorban két szakágunk, a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség, valamint a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség szervez bírói továbbképzést.

Jelenleg mind nemzetközi, mind haza szinten kevés Magyarországon a képzett kerékpáros bíró, éppen ezért fontos, hogy a kerékpársport minőségi fejlődése érdekében bíróinkat is megfelelő szintre hozzuk.

Célunk, hogy nemzetközi UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) bírók bevonásával évente 2 alkalommal bírótovábbképzést tartsunk minden szakágban, bíróinkat legalább nemzeti ’A’ kategóriás szintre képezzük ki, illetve azok, akik nyelveket beszélnek, lehetőség szerint nemzetközi minősítést szerezzenek.

Bírók kategorizálása:
– Regional: regionális bíró
– National B és National A: nemzeti bíró B és A kategória
– National Elite: UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) tréner által tartott képzésen vett részt és sikeres vizsgát tett.
– UCI bíró: nemzetközi UCI minősítéssel bíró versenybíró

Ehhez fontos a megfelelő tan- és segédanyagok megléte, ezért lehetőség szerint le kell fordítani a hatályos UCI bírói szabálykönyvet, melyet mind a jelölteknek, mind a már meglévő bíróknak el kell juttatni.
A versenyidény megkezdése előtt még egy bírói, gyakorlati továbbképzést kell tartani az új UCI szabályok megismerése céljából.

Projekt összköltsége: 3.630.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

szakértők, előadók díjai
terembérlet, technika bérlete
utazási költségek
szállás, étkezés
szervezési költségek
bírók felszerelései

 

6.projekt: Edzőképzés és továbbképzési program

A kerékpársportban a széles társadalmi bázishoz képest elenyésző a képesítéssel rendelkező edzők létszáma. Jelenleg elenyésző szakirányban diplomázott és fizetett edző van a sportágban.
A képzésben a Szövetség a Semmelweis Egyetem partnere kíván lenni, mely megfelelő helye lehetne a magas színvonalú képzésnek, abban az esetben, ha közösen modernizálni tudjuk a tananyagot és olyan elméleti és gyakorlati oktatást vezetünk be, mely a nemzetközi sikereket adaptálja a magyar viszonyokhoz

Kerékpár edző képzési koncepció

alapfokú edzőképzés:

– képzéseket kétévente (igény szerint évente) ajánlott tartani

A képzés menete:
– a képzés két részből áll: elméleti és gyakorlati képzés (szakág-specifikus)
– természetesen sikeres elméleti vizsga után több szakágban is tehető gyakorlati vizsga
– a vizsga is két részből áll: elméleti és gyakorlati
– a képzés 2x 2 hétvégét vesz igénybe (elméleti képzés és vizsga majd gyakorlati képzés és vizsga)
– az elméleti és gyakorlati képzést és vizsgát a szezon előtt célszerű tartani
– a képzés önköltséges vagy támogatott

alapfokú edzőképzés elméleti oktatása:
– KRESZ alapismeretek
– Anti-dopping alapismeretek
– edzéselméleti alapismeretek
– elsősegély nyújtási alapok

a leendő edzői fórum feladatai:
– gyakorlati vizsga anyaga szakáganként
– elméleti tárgyak felülvizsgálata

középfokú edzőképzés:

jelenleg több oktatási intézményben folyik képzés, szövetségi szinten leginkább a gyakorlati oktatásba lehet szerepet vállalni
általában 1 tanév a képzés és a gyakorlat vagy 6-10 napos szakmai táborokban vagy kéthetenként néhány órás gyakorlati oktatás keretében szerezhető meg
az eddig megkérdezett kollégák szerint az oktatás és így a hallgatók sportszakmai műveltsége meglehetősen heterogén ráadásul a közép és felsőfokú oktatás nem minden esetben épül egymásra
javulást az érdeklődők szövetség által szakmailag támogatott iskolákba irányítása hozhat
a leendő edzői fórum fő feladata ezen a szinten a fenti alap és a középfok egymásra „építése” lesz, illetve a szakág-specifikus gyakorlati képzés és vizsga megszervezése

felsőfokú edzőképzés:

a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán belül folyik az elméleti és gyakorlati képzés bolognai rendszerben
A hallgatók nemzetközi tekintélyű, tudományos fokozattal rendelkező oktatóktól sajátíthatják el az anatómia, élettan, a biokémia, a pedagógia és a sportszakmai ismereteket. A kredit követelmények magas szinten standardizáltak
A szövetségi a szaktárgy oktatását tudja hatékonyan segíteni.

Célok a már dolgozó edzők továbbképzése esetében:
Az edzők tudásának szinten tartása, mely folyamatos továbbképzéssel valósulhat meg. A sportágban nagyon dinamikus a fejlődés élettani, doppingellenes és technikai szinten egyaránt. Ennek napi szintű követése, elsajátítása alapvetően meghatározza a sikerességet. Ehhez évente edzői konferenciát, oktatást kell szervezni, ahol vizsgát tesznek az edzők az elsajátított ismeretekből.
Az edzőképzés terén elengedhetetlen a nyelvoktatás is, melyben szintén segítséget kell nyújtanunk az edzőknek a program elején. Később, amikor már több edző áll rendelkezésre feltételként kell szabni a nyelvtudást, bizonyos szintű edzők munkájánál.
Az edzőképzés részévé kell tenni a fogyatékkal élő sportolókkal való foglalkozásra való felkészítés. Ezt beleépítjük a képzési rendszerbe, melynek érdekében együttműködést kötünk a Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetségével.

Projekt összköltsége: 7.600.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

szakértők, előadók díjai
terembérlet, technika bérlete
utazási költségek
szállás, étkezés
szervezési, lebonyolítási költségek

 

7. projekt: válogatott edzőtáborok

Projekt rövid leírása

A kerékpársportban az elmúlt években nem volt központi felkészülés egyetlen rangos nemzetközi megméretetésre sem. (Európa-bajnokság, világbajnokság, világkupa)
Az új, 4 éves olimpiai ciklus elkezdődött, a 2012-es sikeres olimpiai szerepléshez képest a továbbfejlődéshez központosítani kell bizonyos nagy versenyek előtt, illetve a téli felkészülési szakaszban a jelenlegi válogatott versenyzők és a jövőbeni válogatott reménységek versenyre felkészítő edzéseit.
Feladat a következő egy-két évben megtalálni a meglévő olimpiai kvótafutók mellé férfi és női szakágban az utánpótlást, elősegíteni minőségi táborozással, versenyzéssel a felzárkózásukat a nemzetközi elithez.
3-4 év távlatban a kijelölt kvótafutók és tartalékoknak biztosítani minél jobb felkészülést a Riói Olimpiára és az egyéb nagy versenyekre (Európa-bajnokság, világbajnokság, világkupa).

Fő célkitűzései és hatásuk az eredményességre illetve a tömegbázisra:

Rövidtávon biztosítani kívánjuk a legmagasabb képzést a versenyzőknek, a legjobb felkészülést az adott versenyekre.
2014-es évben szélesebb válogatott bázissal előre lépést elérni a világversenyeken.

Projekt összköltsége: 11.400.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

utazási ktg
szállás, étkezés
projektet vezető edzők megbízási díja

 

8. projekt: Kommunikáció

A projekt fő célja:
A kommunikáció jelentősége rendkívül nagy egy sportág számára. Nemcsak a versenyek szervezésével, megrendezésével, azok eredményeivel kapcsolatos információk átadása, hanem a Magyar Kerékpársportok Szövetségének életében történt tájékoztatás miatt is. A honlapon történő kommunikáció a Szövetség vezetése és a sportolók, valamint a széles nagyközönség közötti információátadást teszi lehetővé.
Szükséges a saját kommunikációs lehetőségeken kívül a sajtó-, médiakapcsolatok erősítése, a kerékpáros sport megjelenése ezeken a csatornákon nélkülözhetetlen feltétele a népszerűsítésnek.
A kerékpáros sport egyik célja az arculat kialakítása, az egység megteremtése, a sportágon belüli egységes megjelenés elérése. Olyan eszközökre van szükség, amelyek által lehetővé tudjuk tenni a kerékpáros szövetség egységes megjelenését. Ilyenek például a promóciós- és reklámanyagok terveztetése, elkészítése, gyártása illetve vásárlása, vagy a honlap folyamatos szerkesztése és technikai felügyelete.
Projekt összköltsége: 11.400.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

projektvezető bére
média megjelenések
kommunikációs szolgáltatás
kis értékű reklámhordozók
kommunikációs eszközök
tárgyi eszközök beszerzése

9.projekt: A fogyatékkal élők kerékpársportba történő integrálása

A projekt fő célja:
A lehető legtöbb sérülés specifikumban az épek szabadidős- és versenyrendszerébe való beintegrálódás; szakemberek bevonása, képzése. A Magyar Kerékpársportok Szövetsége a 2013. évtől hangsúlyozottan részt vesz a fogyatékkal élők kerékpársportjának támogatásában, szorosan együttműködve a Fogyatékkal élők sportszervezetinek magyarországi szövetségével.
Célok a hallássérült sportolók esetében:
– A hallássérültek és a velük foglalkozó pedagógusok felkutatása, egyesületbe való szerveződése
– Közös rendezvények szervezése évi 2 alkalommal
– Amatőr versenyeken való részvétel, országúti és mountain bike szakágakban
– Országos bajnokság szervezése
– Válogatottal EB-n és VB-n való részvétel, készülés a Siketlimpiára.
Célok a látássérült sportolók esetében:
– A látássérült sportolók és a velük foglalkozó pedagógusok felkutatása, egyesületbe való szerveződése
– Közös rendezvények a többi sérülés specifikumú sportolóval
– Amatőr versenyeken való részvétel
– Válogatottal EB-n és VB-n való részvétel, készülés a Paralimpiára.
Célok a mozgássérült sportolók esetében:
A mozgássérült sportolók a legkevésbé beintegrálhatóak, de mivel paralimpiai szám, fontos a velük való foglalkozás, versenyeztetés. Országúton időfutam versenyszámban amatőr és a Szövetség által szervezett versenyeken való részvétel lehetséges, de a sorstársakkal való versenyeztetés viszi leginkább előre a fejlődésüket.
– Mozgássérültek és a velük foglalkozó pedagógusok felkutatása, egyesületbe való szerveződése
– Közös rendezvények szervezése évi 2 alkalommal
– Amatőr versenyeken való részvétel: országúti szakág.
– Válogatottal felkészülési, kvalifikációs, EB-n és VB-n való részvétel.
Értelmileg akadályozott sportolók
Beintegrálásuk a legnagyobb ellenállásba ütközik, pedig a legtöbben vannak. Országúti szakág időfutam versenyszámában a jelenlétük nem jelent gondot.
– Értelmileg akadályozott és a velük foglalkozó pedagógusok felkutatása, egyesületbe való szerveződése
– Közös rendezvények szervezése évi 2 alkalommal
– Versenyrendszer újjáélesztése
– Országos bajnokság szervezése, kiírása
– Válogatottal EB-n és VB-n való részvétel, készülés a Global Games versenyeire.
Projekt összköltsége: 4.000.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

szellemi tev. költségei, szakértői, előadói díjak
bérleti díjak
rezsi jellegű kiadások
szállítási, utazási költségek
egyéb szolgáltatások vásárlása
egyéb dologi kiadások
tárgyi eszközök

 

10.projekt: Egyetemi, főiskolás versenyzők bevonása a kerékpársportba (MEFOB)

Szövetségünk szerződéses kapcsolatban áll a Magyar Egyetemi – Főiskolai Szövetséggel (MEFS). Az MKSZ támogatja a szervezetet a Hajós Alfréd Terv megvalósításában.

Céljaink:
egyfelől fel kívánjuk hívni élsportolóink figyelmét arra, hogy tanulás mellett is sportoljanak, másfelől
a már közepesnél jobb felkészültségű hallgatókat be kívánjuk vonni a versenysportba, valamint
azokat a hallgatókat, akik korábban nem sportoltak, vagy csak keveset, szeretnénk bevonni őket az aktív, egészséges életmódba a kerékpározás által, továbbá.
szövetségünk immár 15 éve, a téli felkészülési időszakban októbertől – márciusig támogatja, mind edzőpartnerekkel, mind szakmai tanácsokkal azokat a sportolni vágyókat, akik hétvégenként kerékpározni szeretnének Budapesten. A csoport a közösségi oldalakon szerveződik, ezeken a felületeken találkozhatnak a kerékpározni szerető egyetemi hallgatók a legjobbakkal, de természetesen az találhat magának sportolni vágyó partnert, aki csak kirándulni szeretne.
További célok:
versenysportolók továbbtanulását segítő „kettős életpálya-modell” létrehozása, melyet együtt kívánunk működni a MEFS-sel, mely szervezet ezzel a modellel kívánja elérni, hogy a legtehetségesebb egyetemi és főiskolás versenyzőink a világ legjobbjai közé emelkedjenek; ugyanakkor miután versenyzőink aktív sportolói pályafutása végéhez érnek, diplomát szerezve, szakmával a kezükben megállják helyüket az élet bármely területén.
szervezetünk közreműködik az egyetemi sport-koordináláshoz szükséges felsőoktatási Sportiroda-hálózat kialakításában;
Az MKSZ a MEFS-sel közösen szintén részt kíván venni egy országos szintű, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával közösen szervezett egyetemi sport- és egészséges életmód népszerűsítő kampányban, a Sport Pont Program elindításában, amely lehetővé teszi a hallgatók széleskörű elérését és a felsőoktatási sportéletben.
A projektünket az országúti és a mountain bike szakágakon keresztül kívánjuk megvalósítani.

Mountain Bike szakágban három önálló rendezvényből álló versenyrendszert tervezünk, amelyben a versenytávok egy órás igénybevételt jelentenek, azaz a sportolók a tanulás mellett is fel tudnak készülni rá. Az ún. „Elite” kategória 2 – 2 és fél órás versenyeire egyetemi hallgatóként készülni nagyon nagy megterhelést jelent, ezért szükséges a táv csökkentése, továbbá az 1 órás verseny nem számít riasztó terhelésnek egy rendszeresen sportoló, de hegyikerékpáros verseny múlttal nem rendelkező hallgató számára sem.
A versenyek helyszíne: Nyugat-magyarországi régió, Budapest környéke, Kelet-magyarországi régió
Ezek közül az utolsó, a Budapest környéki lesz a 2014-es egyetemi főiskolás hegyikerékpáros bajnokság.
A három verseny alapján összetett eredményeket is számolunk, a két-régiós versenyen alappontokat kapnak a versenyzők, a bajnokságon 1,25-ös szorzóval kapják a pontokat (a pontozás részletes leírása a versenykiírásban lesz olvasható). Az összetett verseny férfi és női győztese részt vehet a FISU (Nemzetközi Egyetemi Főiskolai Sportszövetség) Lengyelországban megrendezendő nemzetközi versenyén.
Nagyon lényeges a versenyrendszer kommunikációja, mivel ilyen jellegű versenysorozat még nem volt! A korábbi egyetemi bajnokságok tapasztalataiból tudjuk, hogy az oktatási intézményeken keresztüli kommunikáció meglehetősen alacsony hatású, ezért más kommunikációs csatornákat kell használni a versenyzők értesítésére.

Projekt összköltsége: 4.034.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

bérleti díjak
utazási ktg
Útvonal kijelölés/lezárási engedélyek, rajt-cél terület engedélyei
Serlegek, érmek
Időmérés
szállásktg
megbízott munkaerő díja (vezető, segítők)
eszközök vásárlása (100.000 nettó egységár alatt)

 

11.projekt: Diákolimpia

A Diákolimpia azoknak az általános iskolás felső tagozatos-, és középiskolás-korú, kerékpározni tudó gyerekeknek szerveződik, akik nem kezdő szinten űzik a kétkerekű sportágat. A versenyrendszer lehetővé teszi, hogy a legkiemelkedőbbek magasabb szinten is megmérettessék magukat.

Résztvevők számától függően több forduló (iskolai, megyei, országos döntő), alapvetően az iskolák és a testnevelők versenye a diákolimpia.

Jelenleg díjazás a versenyzőknek nincsen, csak az iskoláknak és a testnevelőknek. Tárgynyereményt elvileg lehet biztosítani a diáksport résztvevői számára.

A Diákolimpia versenyrendszerét a Magyar Diáksport Szövetség szervezi, a végrehajtásért a szakági szövetségek felelősek http://www.mdsz.hu/versenynaptar.php

Kerékpársportban jelenleg négy számban tartunk Diákolimpiát: országúti mezőnyverseny, országúti időfutam, mountain bike cross country (OX – olimpiai cross).

Projekt összköltsége: 7.600.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

bérleti díjak
utazási költségtérítés
Előkészítés, tervezés, pályabejárás
Megbízási díjak
Pályamunkák
időmérés
egészségügyi szolgáltatás, mentő
szállások
érmek, serlegek

 

12.projekt: Utánpótlás nevelés

Célunk az utánpótlás nevelő klubok 15 km-es körzetében található általános iskolák feltérképezése.
Általánosságban elmondható, hogy ez 2-3 iskolát és kb. 1.500-2.000 gyereket jelent.
Terveink szerint a klubok együttműködési szerződést kötnek majd az általános iskolákkal, amelyben tornaórákon, általunk kidolgozott tehetségfelmérést végeznek a 3.-7. osztályosok körében.
Minden osztályból 2 fiú és 2 lány képviseli az osztályát, mely iskolánként összesen körülbelül 60-80 diákot jelent. 3 iskola esetén 180-240 diákkal lehet számolni.

A diákoknak és az iskoláknak a területi projekt végén egy verseny kerül kiírásra, melynek legjobbjait a klubok meghívják az adott utánpótlás korcsoportokba.
Véleményünk szerint, így 15-20 tehetséget lehet ezen programmal kiválasztani évente.
A szűrést az egyesületek évente végzik az iskolákban, így biztosítható a klubok utánpótlás-nevelése, a tehetségek felfedezése, kiválasztása.

20 klubnak a programban való részvétele nagyságrendileg 60 általános iskolát jelent, melyben 40.000 iskolás gyereket lehet így megmozgatni.

Ekkora szűrés alapjaiban változtathatja meg a kerékpáros társadalmat.

Elvárt eredmény, hogy a 40.000 gyerek iskolai tornaórákon kerékpáros foglalkozáson vegyen majd részt. A 20 klubnál végzett sikeres program esetén 20 tehetséges fiatallal számolva, a sportágnak mindez 400 fő utánpótláskorú gyereket jelenthet évente.

A klubok megnyerése a kiválasztási programra már elkezdődött, folyamatban van.
Önerőből jelenleg 6-8 klub tudja vállalni a szűrés ez évi bevezetését.
Ehhez a programhoz megfelelő állami támogatás mellett további 15-20 klub tud később csatlakozni.

A projekt keretén belül az utánpótlás rendszeres versenyeztetését is meg kell oldani, hogy a rendszerbe belépő gyerekeknek meglegyen a versenyélményük és rendszeresen megmérettessenek.

Projekt összköltsége: 38.000.000 Ft
A projekt a következő költségtételeket érinti:

szakértői díj, licence vásárlás

bérleti díjak
utazási költségek oktatásra, tehetségkutatásra
utazási költségek versenyekre
megbízási díjak
szállás, étkezés oktatás esetén
könyvelése a projektnek
szállás, étkezés, versenyeztetésre
kis értékű eszközök
nagy értékű eszközök

 

13.projekt: Utánpótlás eszközbeszerzés

A kerékpárversenyzést a drága kerékpárok miatt a felső középosztály sportjának tartják, sok tehetséges fiú és lány elkallódik, mert nincs megfelelő kerékpárja.

Az eszközbeszerzést éppen ezért két csoportra bontjuk:
– kerékpárok, kerekek beszerzése, felmérő eszközök
– utánpótlás-nevelési projektekkel kapcsolatos tevékenységek eszközigénye.

Az iskolai toborzásokat és szakköröket megfelelő kerékpárokkal, valamint oktató eszközökkel látjuk el.

A vásárolt kerékpárokat megpályázhatják az utánpótlás korú versenyzők, edzői ajánlással, melyeket addig használhatnak, amíg az utánpótlás korosztályba beleférnek. Hasonló okok vezéreltek minket, amikor a kerekek beszerzéséről döntöttünk. Más alkatrészt nem kívánunk beszerezni csak a kerékpár legérzékenyebb alkatrészét: a kereket, hogy az utánpótlás korú versenyzők nyugodt versenyzését tudjuk biztosítani.

Az utánpótlás-nevelési projekthez szükséges többek között még:

– pumpapálya (összeszerelhető, teremben is használható ügyességi pálya, elemekből, bővíthető)
– görgők, bóják, rámpák, döntött kanyar elemek, edzői felszerelések
Projekt összköltsége: 12.000.000 Ft

A projekt a következő költségtételeket érinti:

kis értékű eszközök
nagy értékű eszközök

 

14.projekt: Műhelytámogatás

A Magyar Kerékpársportok Szövetségének jelenleg 148 működő egyesület a tagja, amelyből 134 sportegyesület, 14 pedig sportvállalkozás. Ezek az egyesületek évtizede semmiféle központi támogatást nem kaptak.

A támogatásra szánt összeg 35 millió Ft, mely összegből átadható évente átlagosan 318 ezer Ft, amely jelentős előrelépést jelent. Ennek az összegnek a felhasználását differenciáltan tervezzük.

Minden egyesület műhelytámogatásként kap 150.000 forintot (16.5 millió).
További támogatást kaphat minden, legalább 10 utánpótlás korú versenyzőt nevelő egyesület.

A fennmaradó összeg elsősorban a versenyrendszerben vállalt feladatok elvégzéséhez adható. A szövetség feladata az országos bajnokságok rendezése, ehhez kapcsolható a klubok vállalása és ezzel kapcsolatos támogatásuk. További támogatást élvezhetnek az egyesületek elért eredményeik után.

Projekt összköltsége: 35.000.000 Ft

A projekt a következő költségtételeket érinti:

átadott támogatások
versenyrendszer támogatása

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo