fbpx

Mathieu van der Poel csapata indul a Magyar Körversenyen

A 2020-as Tour de Hongrie csapatait bemutató sorozatunkban a tizennyolcadik együtteshez érkeztünk: immár hivatalos, hogy ott lesz a rajtnál a holland szupersztár, Mathieu van der Poel együttese, az Alpecin-Fenix. Van esély a sokoldalú nagyágyú indulására is.


Fotók: Alpecin-Fenix

Az Alpecin-Fenix csapata 2020-ban kapta ezt a nevet, a 2008-as alakulása után BKCP-Powerplus néven indult útjára az akkor még kontinentális besorolású belga együttes, amely a kezdetek óta a cyclo-cross szakágban jeleskedő kerékpárosokat segíti, itt tekert többek között a kétszeres világbajnok Niels Albert, az U23-as világbajnok Philipp Walsleben és az U23-as vb-ezüstérmes Radomir Simunek is.

A klubban kezdte el szárnyait bontogatni napjaink egyik legsokoldalúbb kerékpáros bajnoka, az immár háromszoros cyclo-cross világbajnok Mathieu van der Poel, aki tavaly Európa-bajnok lett mountain bike-ban, 2018-ban pedig az országúti mezőnyversenyben lett ezüstérmes a kontinensviadalon, emellett olyan nagy versenyeken nyert az elmúlt időszakban, mint az Amstel Gold Race, a Dwaars Door Vlaanderen, de 2019-ben ő nyerte a Brit Körversenyt is.

A belga csapat – Corendon-Circus néven – tavaly szerepelt először a prokontinentális klubok között, s bár – elsősorban Mathieu van der Poel miatt – bővelkedik a versenymeghívásokban, a nagy háromhetesekre egyelőre nem kapott indulási jogot. Az egyesület vezetőinek elszántságát látva azonban bizonyosak lehetünk benne, hogy hamarosan erre is sor kerül.

Az Alpecin-Fenix huszonkét fős keretét tizenegy ország kerékpárosai adják, erősségei közé tartozik a kétszeres Giro d’Italia-szakaszgyőztes olasz Sacha Modolo, a Vuelta a Espana-szakaszgyőztes olasz Kristian Sbaragli, az aktuális belga országúti bajnok, Tim Merlier vagy a Szlovák és a Cseh Körversenyen egyaránt győztes cseh Petr Vakoc.

Ami Mathieu van der Poel magyarországi szereplésének lehetőségét illeti: Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója elmondta, tárgyalnak az Alpecin-Fenix vezérkarával erről, mindez azonban attól is függ, hogy a holland kerékpáros idei nagy céljainak megvalósításához illik-e majd a magyar viadal május közepén.

A szervezők nagy célt tűztek ki maguk elé: a Magyar Körverseny 2021-ben kerüljön be a Pro Series nevű sorozatba. Ennek komoly feltételei vannak, az egyik az, hogy legalább tizennégy World Tour- vagy ProTeam besorolású együttesnek kell részt vennie az idei Tour de Hongrie-n.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. május 13. és 17. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 21 csapat 147 versenyzője áll majd rajthoz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo