fbpx

Masi Grand Criterium Reparto Corsa 1983

DSC_8079Ha már sorozatunk előző epizádjában a Colnago Superissimo Saronnival kapcsolatban szóba került Faliero Masi neve, mint Ernesto Colnago tanítómestere, mentora, nem állhatom meg, hogy ne osszam meg veletek a Masi Criterium Reparto Corsa gyöngyszemet, egyenesen a milánói Vigorelli kerékpárstadionban üzemelő műhely mélyéről!

Faliero Masi már a 40-es évek végén készített kerékpárokat, őt tartották a kor a legjobb vázépítő mesterének. Versenyzői múltat, majd csapatszerelői karriert követően, a „királyi” szerephez méltó módon a milánói Vigorelli kerékpárstadionban létesített vázkészítő és kerékpárszerelő műhelyt. 1973-ig dolgozott ott, majd átadta a legendás „zarándokhely” kulcsait fiának, Albertónak, és Kaliforniába költözött. A Vigorelliben eltöltött közel negyed évszázad alatt olyan legendás versenyzők számára készített vázakat, mint Antonio Maspes, Fausto Coppi, Felice Gimondi, Jacques Anquetil vagy Eddy Merckx, és nem mellesleg hozzá járt tanonckodni Ernesto Colnago, illetve Ugo DeRosa.

Csodálatos szakember volt a 2000-ben, 92 évesen elhunyt, „a szabó” becenévre hallgató Falireo, és fiában, Alberto Masiban kiváló követőre talált. A ma is aktív Alberto ott folytatta, ahol apja abbahagyta, a 70-es évek végétől az acélvázak aranykorát többek közt az ő művei fémjelzik. Már 16 évesen Fausto Coppi bicaját szerelte a Giro d’Italián, majd egyike volt az első olyan vázépítőnek, aki a gyakorlatban is alkalmazta a nagyobb átmérőjű vázcsöveket a stabilitás növelése céljából (Volumenica, avagy 3V). Hihetetlenül precíz mesterről van szó, csakis a tökéletes vázak kerültek ki keze alól. Masi név alatt viszont kizárólag Európában értékesíthetett vázakat, kerékpárokat, mivel apja a márkanevet Amerikában eladta egy befektetői csoportnak. Eme csoport utódcége a mai napig Távol-Keleten gyárt(at) vázakat, manapság természetesen konfekció karbonmodelleket, de ezeknek természetesen kevés közük van „a szabó” csodálatos műveihez.

masi_f

DSC_8091A Vigorelliben napvilágot látott Masik abban is különlegesek, hogy soha nem készültek sorozatban, minden egyes darab testméret alapján, amolyan úri szabó módra kapta meg formáját. A középcsapágyházon található sorozatszám (lásd jelen kerékpár ezen felvételét!) a műhely irattárából rögtön azonosítható, ott megtudhatjuk, hogy kinek és mikor készült, gyakran azt is, hogy milyen célra, illetve az első tulajdonos testméreteivel is tisztában lehetünk.

A jelen bemutatóban szereplő Masi korában, azaz a 80-as évek elején, a Vigorelliben éves szinten 500 db váz készült, ebből hozzávetőleg 200-as szereltek kész kerékpárrá. A Reparto Corsa matrica jelen esetben azt jelzi, hogy profi versenyző volt a megrendelő, amely nem számít különlegességnek, lévén a vázak egynegyede hivatásosokhoz került. Alberto vázait olyan nagy nevű versenyzők hajtották, mint Miquel Indurain, Claudio Chiappucci, Stephen Roche vagy éppen az amerikai Greg Lemond.

Mielőtt még rátérnénk a Grand Criterium Reparto Corsára, érdekességképpen íme egy rögtönzött riport az „öreg” mesterrel, a koros Faliero Masival. A rövid, lényegre törő válaszokból egyértelmű, hogy Faliero nem a szavak embere volt, nem vett PR-kurzusokat, mint a mai cégtulajdonosok döntő része!

  • DSC_8096Ön kitől tanulta a vázépítés fortélyait?
  • Senkitől, 16 éves voltam, minden nap, amikor az iskolából hazamentem, nekiálltam és gyakoroltam.
  • Milyen újításokat vezetett be?
  • Sokat, teljesen másképp készítettem a vázakat, mint a többi mester.
  • Mely olimpiai játékokon nyertek aranyat Masin?
  • Melbourne, Rome, Munich és Montreal.
  • Milyen versenyszámokban?
  • Na ne vicceljen, 83 éves vagyok, honnan emlékeznék mindenre!
  • Ki nyertek Tourt Masival?
  • Bahamontes, Nencini, Riviere.
  • Világbajnokok?
  • Adorni, Merckx, Van Looy, a többire nem emlékszem.
  • Egyórás világrekordok.
  • Szerintem csak Coppi, stréherben pedig Timoner.
  • Milyen más nagy klasszikus versenyt nyertek Masin?
  • Rengeteget. A KAS csapat 11 évig ment Masival, az alatt több tucat lehetett, és akkor még ott van a Faema és a Peugeot, illetve a Raleigh csapat vázait is én készítettem, ők is több tucatot nyertek az évtizedek során…
  • Ki volt a „legproblémásabb” kliens?
  • Maspes, ő még a csapágygolyókat is angol gyártmányú finomolajban forralta fel verseny előtt!
  • Mit gondol a ma népszerű vázanyagokról?
  • Semmi értelmük, csak a pénz miatt vannak.
  • Milyen alkatrészeket segített létrehozni?
  • Tullio Campagnolóval féket csináltuk együtt, az Ambrosio pedig megvette az abroncs-súlykiegyenlítő ötletemet.
  • Mit gondol a mai alkatrészekről?
  • A Nuovo Record és a Super Record volt az utolsó igazi alkatrész, a maiak “tanto fumo, no arrosto” (több a füstje, mint a lángja).

DSC_8099

masi_f2

Alberto Masi munka közben

Ezek után nézzük, mivel szerelték ezt a Masi Grand Criterium csodát! Nem meglepő módon Campagnolo Super Recorddal, amely – mint már korábban írtam – a 70-es évek legendás alkatrészcsaládjának, a Nuovo Recordnak titáncsavarokkal könnyített „tuningolt” változata, enyhén modernizált dizájnnal. Ígérem ez lesz az utolsó Super Record tőlem, most már ideje lenne továbblépni! Időredbe a következő lépcsőfok az 1986-tól gyártott C-Record, illetve japán vonalon az ugyancsak aerondinamikus tervezési elvet követő Dura Ace AX, majdan a pozícionált váltás megjelenése a 7400-as szetten.

A Colnago Superissimo Saronnihoz hasonlóan ez esetben nincs jele spórolásnak: minden alkatrész ebből az exkluzív szettből került felszerelésre, közülük több márkagravírozást is kapott, a váltókar – mint látható – különösen szépre sikerült. A díszítéseket nem a Campagnolo készítette: a vázgyártók erre a feladatra szakosodott kézműveseket bíztak meg. A vázon hasonló míves díszítő elemeket találunk, a 80-as évek elejétől a Vigorelliben székelő műhely a támvilla-becsatlakoztatást egyedi ornamentummal oldotta meg, amely könnyen felismerhetővé teszi a vázaikat. Ilyen „trademark” továbbá a középcsapágy-ház alján lévő „M” kivágás is. A többi dizájnelem szokványos, a középcsapágy felett vezetett bowden pedig még a 70-es évek divatját idézi. Bár rá utaló matricát nem hordoz, az átmérőkből, illetve a muffokból kikövetkeztethető, hogy az acél csőszett minden bizonnyal Columbus SL, kora legfejlettebb ötvözete és típusa.

DSC_8077

A többi részlet is rendben találtatott a Masi Grand Criteriumon: a kormányszár szépen gravírozott, ráadásul Alberto aláírását is felvonultató 3T (TTT) modell, a kormányra Masi emblémát nyomtak, de valójában azt is a torinói 3T készítette. Egy Selle San Marco Concor került a Record nyeregszár tetejére, a Super Record Strada pedálon pedig Alfredo Binda bőrszíj feszül – már ha meghúzzák!

DSC_8103

Szöveg és képek: Németh Balázs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo