fbpx

Marcel Kittel visszavonul!

Korunk legeredményesebb német sprintere bejelentette visszavonulását, Marcel Kittel 31 évesen abbahagyja a kerékpárversenyzést.

Májusban adtuk hírül, hogy Marcel Kittel és a Katusha-Alpecin szerződést bontottak, a német sprinter motivációs problémákra hivatkozott és szünetet szeretett volna tartani, hogy átgondolja a jövőjét. A Tour de France alatt a Jumbo-Vismával tárgyalt a folytatásról, ami azt sejtette engedni, hogy jövőre újra versenyezni láthatjuk Kittelt. De ezen a héten pénteken bejelentette Marcel Kittel, hogy visszavonul, nincs esély a folytatásra, minden motivációját elvesztette, hogy tovább kínozza magát kerékpáron. Novemberben születik meg az első gyermeke és ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy “nem skype-on szeretné látni ahogy felnő”, ugyanis egy profi versenyző egy évben kb 200 napot utazik. Ezenkívül a jövőben azt tervezi, hogy egyetemen fog tanulni.

Marcel Kittel

Marcel Kittel 89 profi győzelmet szerzett pályafutása során, melyből 19 szakaszt nyert nagy körversenyen, és 2 napig viselte a sárga trikót a Tour de France-on. Amióta elhagyta a Quickstep csapatát nem talált magára, a Katusha-Alpecinben leginkább a sampon reklámokból ismerhettük a hajáról is híres sprintert. Sajnos ez a hullámvölgy a pályafutása végét jelentette, Marcel Kittel 31 évesen visszavonult.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo