fbpx

Már amatőrként bukott meg a legjobb dél-afrikai bringás

A talán legsikeresebbnek mondható dél-afrikai kerékpáros, David George, immár amatőr sportolóként bukott meg EPO használatával, és a Reuters hírügynökség kérdésére nyilvánosan el is ismerte a tiltott szer használatát.

A legutóbb a Cape Epic mountain bike versenyen dobogóra álló bringás, akinek pozitív eredményét a dél-afrikai antidopping intézet hirdette ki, így nyilatkozott:

“Nem kérem a B-minta vizsgálatát, mert tudom, hogy az eredménye ugyanaz lenne. A kerékpársport zavaros világ, amellett, hogy hihetetlen pillanatokkal ajándékozott meg, olyan dolgokat is át kellett élnem, amilyeneket egyetlen fiatal sportolónak sem kellene.”

A kerékpársportot alapjaiban megrengető doppingbotrányhoz kapcsolva a kerékpáros szaksajtóban általában kiemelik, hogy a 36 éves bringás 1999 és 2000 között Lance Armstrong csapattársa volt a U. S. Postalban, ehhez kapcsolódó nyilatkozatot azonban a rendelkezésre álló információk szerint még nem tett a dél-afrikai.

A jelenleg dél-afrikai szponzor segítségével még aktívan versenyző David George legjobb éve 2006 volt, amikor megnyerte a brit körversenyt és a Tour de Langkawi körversenyt. 1997-ben az ezüstérmes Bodrogi László mögött harmadik lett időfutamban a San Sebastianban (Spanyolország) rendezett országúti világbajnokságon U23 korosztályban.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo