fbpx

Majdnem sikerült utolérni a magyar bajnokot

Az Európai Diáksport Napon kerékpáros élményprezentációt rendezett Nógrád megye helyi rádiója Balassagyarmaton. A Megafon sport műsorvezetője, egy bringás szaküzlet vezetője és Burgermeister Balázs a magyar hegyikerékpáros XCO országos bajnoka középiskolásokhoz vitte el szenvedélyüket.

Nincs jobb annál, mint úgy bemutatni egy sportágat, hogy kipróbálhatom és közben beszélhetek az ország egyik legjobb versenyzőjével is – mondta Házy Attila a Megafon műsorvezetője ma reggel az Európai Diáksport Napon Balassagyarmaton, a Szent-Györgyi Albert középiskolában. A rádió közreműködésével azok mutatták be a kerékpározást, akik felnőttként amatőrként, félprofesszionális versenyzőként és élsportolóként is tekernek. A műsorvezető szerint ez a példa az, amely átlátható képet ad bárkinek arról, hogy a kerékpározás olyan sportág, amely sokféleképpen tud elkísérni az egész életben.

 

Golyán Szilárd kerékpáros üzletvezető azt mondta a közönségnek, a munkája által is látja, hogy a gyerekek mellett azok az apukák és az anyukák is nyeregbe ülnek, akik rájönnek a bringázás felnőttkori hasznára. Hozzátette: az elektromos kerékpárfejlesztés pedig már ott tart, hogy vadonatúj élménnyé válik a tekerés: a legújabb, akkumulátoros bicajokkal egy emelkedőn feljutni gyerekjáték annak is, aki nincs formában.

A hegyikerékpározásban idén is országos bajnok Burgermeister Balázs szerint a világ más részein már régóta tudatosan, a jobb életminőségért is tekerik a bicajt, ugyanis a mindennapi teendőkhöz kitartást és energiát is ad ez a sport. Balázs azt is elmondta: előfordul, hogy a hobbista kerékpárosból egy év múlva amatőr versenyző válik és egész életére meghatározó marad számára ez a sport.

Az eseményen verseny is volt: egy tartószerkezetre szerelt valódi kerékpáron, ám vetített, virtuális pályán tettek meg másfél kilométert a résztvett diákok. A versenybe Burgermeister Balázs is beszállt, aki meglepődve látta, hogy többen is jó eredménnyel igyekezték megközelíteni az általa beállított legjobb versenyidőt. Balázs szerint látszott, hogy ezek a diákok nem csak érdeklődők, hanem teszik is a dolgukat a sportban.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo