fbpx

Magyar hölgyként az országúti világbajnokságon: interjú Pulsfort Dianával

A firenzei országúti kerékpáros világbajnokságon Szurominé Pulsfort Diána volt az egyetlen hölgy, aki képviselte Magyarországot az elit női mezőnyversenyen. Az alábbi interjúban Dia válaszain keresztül a női elit mezőnyt is szeretnénk bemutatni olvasóinknak, amiről szezon közben kevesebb szó esik:

Szurominé Pulsfort Diána (Fotó: Ciclomarche)

Szurominé Pulsfort Diána (Fotó: Ciclomarche)

Bikemag: Te voltál az egyetlen a magyar résztvevők közül, aki munka mellett bringázik, kicsit más helyzetben vágtál tehát neki a vb-nek, mint a többiek, miért volt fontos számodra a részvétel?

Szurominé Pulsfort Diána: Teljes munkaidő mellett versenyszerűen bringázni sajnos már nem ugyanolyan, mint tanulóként. Ennek ellenére, mint megtudtam pár külföldi versenyző kolléganőtől, nem én voltam az egyetlen a világbajnoki mezőnyben, aki hasonló cipőben jár. Viszonylag kevés női kerékpárost fizetnek olyan szinten, hogy ebből meg tudjon élni.

Nagyon sokat jelentett nekem, hogy részt vehettem a VB-n. Mióta megismerkedtem ezzel a sportággal, arról álmodtam, hogy majd egyszer összemérhetem tudásomat a világ legjobbjaival. A Magyar Kerékpáros Szövetségnek köszönhetem, hogy bizalmat szavaztak nekem és engedélyezték az indulásomat.

Az elit női mezőny Firenzébe érve (Fotó: Takács Tamás)

Az elit női mezőny a fiesolei emelkedőn (Fotó: Takács Tamás)

Bikemag: Sokan emlékszünk rád, amikor elkezdtél bringázni, de azóta tettél – illetve még mindig az a fő vonal, ha jól tudom – egy kitérőt a triatlon sportágban, és tulajdonképpen idén tűntél fel megint sok kerékpárversenyen. Azok kedvéért, akik nem ismernének, bemutatkoznál röviden és elmesélnéd milyen út vezetett a vb-indulásig?

Szurominé Pulsfort Diána: Számos sportágban kipróbálhattam magam gyerekként. Balatoni lányként 8 évig versenyszerűen úsztam, de mellette gyorskorcsolyában, tornászként és az atlétikai csapat tagjaként is értem el megyei szinten dobogós helyezéseket.

A kerékpár sportággal főiskolás éveim alatt ismerkedtem meg, és szinte rögtön beleszerelmesedtem. Nagyon hamar elkezdtem versenyekre járni és férjem segítségével sikerült eljutni egy viszonylag magasabb szintre. Eleinte Fradistaként majd a P-Nivo fiókcsapatában, az Atlantis Casino színeiben szereztem országos bajnoki címeket pályán és országúton egyaránt.

Válogatott színekben Toszkánában (Fotó: Takács Tamás)

Válogatott színekben Toszkánában (Fotó: Takács Tamás)

Idővel a munka melletti versenyzés abbamaradt, viszont rájöttünk, hogy ha az ember jól szervezi az idejét, sok mindenre képes. A versenyzési láz 2 éve újra elkapott, igaz, egy kicsit más területen: a triatlonozás világába kóstoltam bele. Idén fél Ironman távú országos bajnokságon 2. helyezést sikerült elérnem, amit leginkább a nehéz kerékpárpályának köszönhettem. 😉

Az évnek szinte minden napján rendszeresen sportolok, akár esik, akár fúj: a görkorcsolyát mind a mai napig aktívan használom tömegközlekedés helyett, télen pedig a sífutó- és a lesiklólécet csatolom a lábamra. A világbajnokságra való felkészülés során a férjem által összeállított edzéstervet követtem és valóban sikerült az eddigi maximumot kihozni belőlem. Nagyon bíztam benne, hogy végig tudok majd menni a versenyen Firenzében.

Egy bukás után nem volt egyszerű feladat felzárkózni...

Egy bukás után nem volt egyszerű feladat felzárkózni…

Bikemag: Hogy alakult maga a verseny és mire emlékszel a pályáról, ellenfelekről?

Szurominé Pulsfort Diána: A versenynek fantasztikus hangulata volt az elejétől az utolsó méterekig. Hihetetlen megtiszteltetés övezett mindenhol. A pálya első 56 km-e az első kis hegytől eltekintve viszonylag sík terepen zajlott, nyugisabb tempóban (ami az órám szerint addig 42 km/h átlagot jelentett), de amint beértünk Firenzébe, hihetetlen sebességre kapcsoltak a lányok. Szinte mindegyik kanyar bevétele kockázatos volt azzal a tempóval, amivel haladtunk. Ez okozta az én vesztemet is, mert egy ütközés után nem tudtam megfogni a biciklit, elestem és ráadásul a láncom is leesett. A lehető legrosszabb helyen történt a bukás, a legnagyobb menés közepén, a kanyargós belvárosi részen a kocsisort se tudtam kihasználni, így sajnos az első Fiesole-i emelkedőt már egyedül kezdtem meg. Apránként értem utol a leszakadókat, de sajnos mi már nem haladtunk olyan lelkesedéssel és tempóban. A harmadik kör kezdetén 12-13 perces hátránnyal kiszólítottak minket a pályáról és nem fejezhettük be a versenyt.

A pálya nagyon technikás volt, hiszen a lefelékben ugyanúgy össze lehetett szedni hátrányt, mint a felfelékben. A második rövidebb emelkedő meredekségével megküzdeni pedig tényleg kihívás volt. Összességében izgalmas és élvezetes volt rajta versenyezni. Sajnálom, hogy a bukás miatt nem tudhattam meg, hogyan ment volna a körözés a mezőnnyel.

Halszálkázás vagy inkább már nyolcasozás a Via Salviati-n (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Halszálkázás vagy inkább már nyolcasozás a Via Salviati-n (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Bikemag: Hogyan mutatnád be az elit női mezőnyt annak, aki még nem látott ilyen szintű női versenyt és hogyan értékeled a teljesítményed?

Szurominé Pulsfort Diána: Az biztos, hogy a lányok, akik versenyben maradtak vér profik. Hihetetlenül ügyesek és erősek. Az a szint, amire ők képesek már egy másik dimenzió, de úgy gondolom nem elérhetetlen. Láttam mire képesek és szerintem nem lehetetlen megközelíteni azt a teljesítményt. Nagyon örültem, hogy ezt élőben megtapasztalhattam és bízom benne, hogy lesz még rá lehetőségem velük versenyezni.

A teljesítményemmel ebben a formában nem vagyok elégedett, hiszen nem sikerült bebizonyítani, hogy valójában mire lettem volna képes. A tempót, amit Firenzéig diktáltak, nem mondom, hogy simán, de problémamentesen kibírtam és a helyezkedéssel sem volt gond, mert elég erőszakos típus vagyok. Ugyan nehezebb volt előre kerülni, mint egy itthoni amatőr versenyen, de élveztem, hogy végig van feladat.

Dia a fiesolei emelkedőn (Fotó: Takács Tamás)

Dia a fiesolei emelkedőn (Fotó: Takács Tamás)

Bikemag: További céljaid bringázásban, sportban, egyébként?

Szurominé Pulsfort Diána: Bízom benne, hogy a 2014-es spanyol VB-n is lesz magyar női induló ;-). Hogy a munka és egyéb tervek mellett a jövőben hogyan fér bele a versenyzés, azt sajnos még nem tudom, de a sport biztosan mindig az életem része marad.

Galéria az elit női mezőnyversenyről: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.654358464598185.1073741844.133666210000749&type=1

További cikkek a világbajnokságról a Bikemag.hu külön rovatában: KATTINTS IDE!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo