fbpx

Lovassy Krisztián sajtótájékoztatót tartott London előtt

Lovassy Krisztián az egyetlen magyarországi nemzetközi pontszerző verseny, a Central European Tour után jövő héten már utazik Londonba, hogy július 28-án elinduljon a 250 kilométeres országúti mezőnyversenyen.

A mai napon a városligeti Cafe Waggon kerthelységében mutatta be az Olimpiára készült kalotaszegi motívumokkal díszített válogatott mezét, és nemzeti színű csíkokkal ellátott szintén egyedi Carrera kerékpárját.

Lovassy Krisztián

A karbonvázat kimondottan az ő igényeinek megfelelően készítették, nehezebb egy mai élvonalbeli karbonváznál, de Krisztián elmondása szerint érezhetően merevebb is, ami a sprinteken, lószolásnál nagyobb előny.

Nemzeti színű design az új Carrerán

A Tusnad Cycling Team 24 éves versenyzője szombaton a Miskolc GP-n, vasárnap a Budapest GP-n indul, és szeretne dobogós helyezéseket gyűjteni a vb-kvalifikációhoz. Utána pedig irány London…

– Mit tudsz az olimpiai mezőnyverseny pályájáról?

– Nagyjából sík, egy 1800 méter hosszú emelkedő van benne. Hegyes Jani aki megnézte a kört, azt mondta „nagytányéros” és szűk az út, nehéz elképzelni, hogy szétszakadjon a mezőny. Utána nem lejtő van közvetlenül, hanem egy 2 kilométeres fennsíkos rész, ahol a szél jelenthet majd nehézséget. (Hegyes János, többszörös magyar bajnok egyébként a technikai háttér biztosításában lesz Krisztián segítségére, a szintén Londonban élő, s a hazai bringások által jól ismert masszőr, Ragó Tibor a lábakat veszi majd kezelésbe. Kísérőként Takács Gyula utazik majd olimpikonunkkal.)

Krisztián minden oldalról megmutatta az új szerelést, még a nadrág belső oldalát is

– Mi fog történni szerinted a versenyen?

– Én sprintbefutót várok, Cavendishen kívül én korábban azt mondtam, Marcel Kittel is jó lehet, de a Touron elég rossz formában láttuk, Greipel viszont nagyon erős, ott lesz szerintem Boasson Hagen is az elején, de nyerni nem fog, ahhoz nem elég gyors.

– Mit vársz magadtól?

– Ha ott leszek a végén a mezőnyben, akkor elég gyors vagyok ahhoz, hogy bejöhessek az első felében, de odáig el is kell jutni, nagyon fontos végig elöl helyezkedni, ami nem egyszerű.

A hétvégi Central European Touron, ha úgy jön ki a lépés, a Close2 Carrera GiEsse csapata is segítheti Lovassyt

– Hogy sikerült a formaidőzítés?

– Ha minden jól megy, pont kijöhet az Olimpiára a csúcsforma, most keményen edzettem, hétvégén következik a Central European Tour, az UCI kategóriás Miskolc GP és Budapest GP, ezeken mindenképpen szeretnék pontokat szerezni a vb-kvalifikáció miatt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo