fbpx

Lesz-e 2011-ben kontinentális országúti csapata Magyarországnak?

Kétezer-hatban a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a magyar együttesek közül elsőként regisztrálta a kontinentális csapatok közé a Stubán Ferenc vezette P-Nívó-Betonexpress 2000 SE-t. A gárda többszöri névváltozáson esett át, ez azonban nem zavarta az eredményeket, magyar bajnokok, Europe Tour-pontgyűjtő kerekesek kerültek ki a kötelékből; többen világbajnokságokon álltak rajthoz, Kusztor Péter személyében magyar indulója volt a Pekingi Olimpiának.

A csapat jövője 2011-re bizonytalanná vált, Stubán kapitány – aki közben a felnőtt országúti válogatottat is vezényli – aggódik: hozzá tudnak-e járulni jövőre a Londoni Olimpia kvalifikációjához. A feladat 130-150 Europe-Tour-pont összegyűjtése lenne.

„Az országúti kerékpársportban 2011-ben lehet megszerezni az olimpiai kvalifikációt. Az ehhez szükséges Europe Tour-pontokat az országúti bajnokságokon, a hazai és nemzetközi Europe Tour-viadalokon gyűjthetjük össze. Kétezer-hatban a Pisók István által vezetett betonos cég állt mellénk, mára a költségeket nem tudjuk az ő kizárólagosságával előteremteni, így veszélyben látom a kontinentális státuszunkat. Pisók úr kiáll mellettünk továbbra is, több potenciális támogatóval vagyok tárgyalásban, mellettük a Magyar Olimpiai Bizottság segítségére is számítok. Az elmúlt esztendőkben számos magyar bajnokságot, Tour de Hongrie-t, Székely- és Román körversenyt valamint más rangos nemzetközi viadalt nyertek versenyzőim. Az Europe Tour-sorozatban elért győzelmeink és a megkülönböztető mezek nyerteseinek száma több mint húsz. 2000 óta minden évben rajthoz álltunk az országúti vb-ken – ez idén nem sikerült; 2008-ban Kusztor Péter résztvevője volt a Pekingi Olimpiának. Az ob-k mellett kiemelt figyelmet fordítunk az Europe Tour-sorozatba tartozó saját rendezésű versenyeinkre, amelyeket 2007 óta minden esztendőben megrendezünk. Az edzőtáborokkal, versenyekkel, utazásokkal együtt csapatunk több mint 150 napot van mozgásban évente.” – mondja Stubán Ferenc.

Érdekességként néhány számadat. A magyar nemzet az Europe Tour sorozatban 2007-ben 436 ponttal 25., 2008-ban 521 ponttal 19., 2009-ben 429 ponttal 20., míg idén 182 ponttal 29. lett a sorban. Mindezek fényében a P-Nívó-Betonexpressz 2000 (PNB) kerekesei 2007-ben 317, egy évvel később 512, a Betonexpressz 2000-Limontások (BLM) 2009-ben 238, a Tecnofilm-Betonexpressz 2000 (TFB) sportolói 2010-ben 22 pontot szereztek.

Cziráki István a csapat színeiben nyerte a 2009-es hosszútávú ob-t

Cziráki István a csapat színeiben nyerte a 2009-es hosszútávú ob-t

A hazai szövetség felé október 31-ig kellett jelezni a kontinentális kerékpáros csapat 2011-es üzemeltetésének szándékát. November 25-ig át kell utalni a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) számlájára a regisztrációs díjat, 2700 eurót; majd december 10-ig a komplett regisztrációs dokumentációt a kötelező, minimum 20 ezer euróról szóló bank-garanciával együtt postai úton el kell juttatni a svájci székhelyű UCI-nak.

A felkészüléssel kapcsolatban a sportigazgató elmondta, a fiúk november 18. és január 12. között egyéni edzésterv alapján, majd január 13-tól március 30-ig olaszországi edzőtáborban készülnek. A mintegy 40 Europe Tour-versenyen – több mint 70 versenynap – cél a 130-150 pont összegyűjtése lenne a két olimpiai kvóta megszerzéséhez.

Az olimpiai kvalifikáció szempontjából az azt megelőző év végi nemzetek ranglistája a mérvadó, míg a vb-kvalifikációról a tárgyév augusztus 15-i ranglista dönt. Egy adott nemzet pontjainak számításakor csak azon versenyzők pontjai számítanak, akik listazáráskor hazájuk tíz legmagasabban rangsorolt versenyzője között találhatóak. Magyarország pontjait a legjobb tíz, az Europe Tourban pontot szerző magyar állampolgárságú és magyar UCI-kóddal rendelkező kerékpárosunk pontjai adják össze, csapatuk bejegyzésétől függetlenül.

Forrás: Tecnofilm-Betonexpressz 2000 Sajtóközlemény
Fotó: Vanik Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo