fbpx

Leg-leg-leg: Matt Bottrill, a világ leggyorsabb postása

Matt Bottrill évek óta nem talál legyőzőre a Nagy-Britanniában tradicionális 10, 25, 50 illetve 100 mérföldes időfutamversenyeken. A Leg-leg-leg blog eme epizódja a főállában postásként dolgozó, Bradley Wigginst több alkalommal legyőző brit kettős „karrierjének” jár utána.

leg14_bottrill_3A 37 éves Bottrill 1998-ban kezdett el komolyan foglalkozni az időfutam-kerékpározással, 2000-ben szerezte meg az első nemzeti bajnoki címet, 2014-ben pedig mind a 25, 50 illetve 100 mérföldes távon angol bajnok. Felkészülését a napi postai munka mellett folytatja, heti szinten mindössze 8-10 óra specifikus edzést végez, amit a versenyek előtt 12 órára növel. 3-napos ciklusban dolgozik, azaz három egymást követő – wattmérővel nagy pontossággal meghatározott intenzitású és időtartamú – blokkot három regenerálódást biztosító nap követ. Az intenzív edzések az aerobküszöb fejlesztését célozzák meg, így biztosítva a lehető legnagyobb folyamatos teljesítményt az időfutamok során.

Sikerei kulcsának a szigetországi amatőr kerékpáros ezt az igen specifikus felkészülést tekinti. Szerinte a wattmérőt pont neki találták ki: szereti a pontos értékeket, az aktuális orvosi laborvizsgálatok alapján edzőjével közösen kidolgozzák az éppen aktuális célszámokat, tehát minden analitikusan, a legnagyobb pontossággal történik. Edzést soha nem hagy ki, ha az időjárás nem teszi lehetővé a megfelelő edzésmunka elvégzését, akkor beltéri kerékpározással végzi azokat.

leg14_bottrill_1Természetesen nem minden éve alakult olyan fenomenálisan, mint a tavalyi, amikor 27 versenyen indult, és csak egyetlenen nem állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára: azon ugyebár a világbajnoki címre „gyúró” Bradley Wiggins győzedelmeskedett, Bottrillnak a 2. hellyel kellett megelégednie. Persze történt ez fordított előjellel mind 2012-ben, mind 2013-ban. Bottrill tartja a brit 50 mérföldes (80 km-es) csúcsot 1:34:43-as idővel, 25 mérföldön úgyszintén 45:43-mal, 10 mérföldön Wiggins mögött a második 17:40-nel.

Ha rossz az időjárás, akkor is elvégzi a meghatárott edzésmunkát...

Ha rossz az időjárás, akkor is elvégzi a meghatárott edzésmunkát…

Sok múlik a kerékpáron elfoglalt testhelyzeten is, így Bottrill egyik legfontosabb támogatójának a drag2zero.com-ot jelöli meg, akik a szélcsatorna-tesztelés lehetőségét biztosítják számára. Évente hozzávetőleg 6 órát tölt az aerodinamikai mutatók optimalizálásával, ahol az autóversenysportban dolgozó legkiválóbb szakemberek segítik felkészülését. A Leicestershire-ben élő három gyermeket nevelő postás munkáján kívül Giant Trinity Advanced SL kerékpáron ül, és habár éppen néhány hete legyőzőre talált a 25 mérföldes távon, tanul az esetből, és még pontosabb felkészüléssel próbál visszavágni. Bottrill idén már mások on-line versenyfelkészítésével is foglalkozik, habár nem tervezi még visszavonulását, tapasztalatait minden bizonnyal ezen a téren fogja kamatoztatni a jövőben.

Az aerodimakai mutatók csiszolása légcsatornában

Az aerodimakai mutatók csiszolása légcsatornában

Matt Bottrill felkészülését és eredményeit legkönnyebb a Twitteren követni, megtalálható Facebookon is, illetve egy kitűnő interjú is készült vele a Time Trial Podcaston. Közzétette 5 kedvenc edzését, ezek itt olvashatóak.
leg14_bottrill_4

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo