fbpx

Leg-leg: a legtöbb Párizs-Nizza összetett győzelem

leg_8_3

A héten zajló Párizs-Nizzát tartják az évad szezonnyitó többnapos szakaszversenyének, lévén – legalábbis a déli kontinenseken rendezett körversenyek, illetve a Tirreno-Adriatico előretörését megelőzően – az első alkalom volt, amikor a klasszikus háromhetes körversenyek „nagymenői” összemérhették erejüket. A kora tavaszi zord Párizsból a Földközi-tenger mediterrán vidékére tartó menet általában a kemény legények sikerét hozza: közöttük a legtöbbet az Eurosport szakkommentátora, az ír Sean Kelly zsebelte be.

A verseny története 1933-ra nyúlik vissza, amikor a Tour de France mintájára két napilap tulajdonosa – a párizsi Le Petit Journal, illetve a Le Petit Nice – összefogott, hogy a két város között a „porfelhőlovagok” erejüket megmérettessék. Meglepő módon már a kezdetekben is márciusban, tehát meglehetősen zord időjárásban rendezték a viadalt, amely mögött a logika a következő: a téli 6-napos pályaversenyek bomba formáját a versenyzők ily módon átvihetik az országútra is. Pont ezért a Párizs-Nizzát akkoriban 6 szakaszból álló versenyként rendezték meg.

Mivel a hegyi hágók március közepén még igencsak járhatatlanok, a verseny elkerüli az Alpok magaslatait, tehát jelentős emelkedők inkább csak Nizza tőszomszédságában szerepelnek az útvonalon. Ennek ellenére a szeles-esős időjárás rendszerint számos áldozatot szed, a nagy hegyek nélkül is sokan adják fel a kegyetlen küzdelmet.

leg4_4A II. világháborút követően többször átkeresztelik a versenyt: a hatvanas években„Paris-Côte d’Azur-ként” majd Párizs-Nizza-Romaként fut. Az évtizedek alatt olyan legendás versenyzők vívtak itt késhegyre menő csatákat, mint Raymond Poulidor és Jacques Anquetil, illetve még Eddy Merckx is három összetett P-N győzelmet jegyez.

Mindazonáltal az ír Sean Kelly az abszolút csúcstartó a Párizs-Nizzák történetében, a verseny koronázatlan királya. Ráadásul honfitársa, a Tour és Giro-győztes, illetve világbajnok Stephen Roche győzelmét követően zsinórban hét alkalommal teljesítette a legrövidebb idő alatt a Párizst a Côte d’Azur-tól elválasztó bő 1000 kilométeres távolságot. Amikor az Eurosport jelenlegi szakkommentátorát arról kérdezik, hogy mi volt győzelmeinek titka, az első szó, ami eszébe jut az a „szerencse”. Hét éven keresztül nem bukott akkorát, hogy feladni kényszerüljön a versenyt, nem döntötte le a betegség, míg a nagy nevek csak hullottak körülötte. A magyarázat talán az lehet, hogy a zord ír klímában végzett téli felkészülést követően a francia időjárás már nem tűnt számára túlzottan nehéznek, a fagyos szél és eső nem sokkolta sem szervezetét, sem idegrendszerét. És nem utolsósorban: Kelly szerény körülmények közt cseperedett dolgos ír parasztgyerekként megtanulta, hogy az időjárás nem számít: a munkát így is, úgy is el kell végezni. Sean Kelly mintájára lehetne faragni a minden próbát kiálló kerékpárversenyző szobrát!

Kelly igazán tudott küzdeni - a kitartás hozta meg számára a nagy sikereket...

Kelly igazán tudott küzdeni – a kitartás hozta meg számára a nagy sikereket…

Kelly önéletrajzi könyve: remek olvasmány!

Kelly önéletrajzi könyve: remek olvasmány!

Sean Kelly a Párizs-Nizza győzelmek mellett számos nagy sikert aratott: hosszú karrierje során (1977-1994!) kilenc klasszikus egynapost nyert, összesen pedig 193 trófea áll szobájában. E kilenc között van a Giro di Lombardia, a Milánó–San Remo, a Párizs–Roubaix és a Liège–Bastogne–Liège, amit nem sok versenyző mondhat el magáról. 1989-ben világkupagyőztes is lett. 1988-ban még a Vueltát is sikerült megnyernie, azaz karrierje második felében egyértelműen a körversenyek felé vette az irányt. Ebben a műfajban a Critérium International, Nemzetek kupája (Grand Prix des Nations), Tour de Suisse, Tour of the Basque Country és a Volta a Catalunya összetett győzelmeket érdemes megemlíteni, továbbá többször hódítja el a pontversenytrikót a Tour-on és a Giro d’Italián.

Sean Kelly pályafutása két nagy korszakot köt össze, Eddy Merckx regnálásától egészen Miguel Indurain dominanciájáig. Az első Tour de France szereplése egybeesik Bernard Hinault-éval, de emellett még Lance Armstronggal is egy mezőnyben tekert. Kelly karrierjéről a texas-it vádlottak padjára küldő David Walsh írt kiváló életrajzot, amelyet néhány évvel ezelőtt az ír egy önéletrajzzal egészített ki: címe Hunger, azaz „Éhség”. Mindkettő rendkívül érdekes olvasmány, az 1980-tól a 90-es évek végéig tartó korszak rajtuk keresztül válik igazán érthetővé így bő két évtized távlatából. Még egy ajánló: Kelly legendás győzelmeinek döntő része megtekinthető a legnépszerűbb videomegosztó portálon!

Kelly ma szakkommentátor, illetve profi kerékpáros csapatot irányít...

Kelly ma szakkommentátor, illetve profi kerékpáros csapatot irányít…

Ír győztesek a Párizs-Nizza versenyen – 8 egyhuzamban!
1981   Stephen Roche (IRL)     Peugeot-Esso-Michelin
1982     Sean Kelly (IRL)     Sem-France Loire
1983     Sean Kelly (IRL)     Sem-France Loire
1984     Sean Kelly (IRL)     Skil-Sem-Reydel
1985     Sean Kelly (IRL)     Skil-Sem-Reydel
1986     Sean Kelly (IRL)     Kas-Mavic
1987     Sean Kelly (IRL)     Kas-Mavic
1988     Sean Kelly (IRL)     Kas-Mavic

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo