fbpx

Le Mans: 358 csapatot és 1583 bringást várnak a 24 órás rajtjához

Alig egy hét múlva kerül megrendezésre a Le Mans-i 24 órás kerékpárverseny, ahol ezúttal is Káldy Attiláért szurkolhatunk. A több mint másfélezer bringás 2010. augusztus 21-én 15 órakor indul, a rajtot Marc Madiot a Paris-Rubaix kétszeres győztese lövi majd el.

A tavaly, első alkalommal megrendezett verseny klasszikus Le Mans-i rajttal startoló mezőnye

A tavaly, első alkalommal megrendezett verseny klasszikus Le Mans-i rajttal startoló mezőnye

Az idei versenyre kilenc országból (Belgium, Hollandia, Kanada, Luxemburg, Magyarország, Nagy Britannia, Németország, Spanyolország, Svájc) érkeznek a versenyzők, akik közül szólóban 51-en vállalják be a 24 órás körözést. Megemlítendő, hogy köztük mindössze egyetlen hölgyinduló lesz majd – a francia Frederique Bastien. A szólóban teljesítők mellett 23 kétfős, 137 négyfős és 119 hatfős csapat gyűri majd a kilométereket.

2009-ben Káldy Attila tiszteletére lengett a magyar zászló

2009-ben Káldy Attila tiszteletére lengett a magyar zászló

Tények, számok, információk a versenyről:
– 2009-ben 276 csapat és 1176 bringás nevezett
– 2009-ben Káldy Attila 162 kört és 677,97 km-t teljesített, ezzel a 12. helyet szerezte meg az egyéni kategóriában
– 2010-ben 358 csapat és 1583 bringás áll rajthoz
– A pálya 4185 méter hosszú, benne 600 méternyi 3,5%-os emelkedővel, illetve 1000 méternyi 2%-os lejtővel
– A verseny a nézők/érdeklődők számára ingyen látogatható

További információk: www.24heuresvelo.fr

Forrás: Claude Gasnal Organisation sajtóközlemény
Fotó:
Nicolas Cousseau

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo