fbpx

Latyakos, de vidám hangulatú volt a Nyugat Maraton Mountain Bike Kupa II. fordulója

Hatalmas sár, változékony időjárás és a versenyzőktől megszokott lankadatlan lelkesedés jellemezte a Nyugat Mountain Bike Maraton Kupa II., Zircről induló fordulóját. A 251 versenyző nyakig sárosan, de remek hangulatban tekert be a célba.

IMG_0963 (Másolás)

Kilátástalannak tűnő hajnali eső után meglepő lelkesedéssel gyülekezett a Nyugat Maraton Mountain Bike Kupa résztvevői serege. Az összesen 251 versenyző tíz órára már teljes menetfelszerelésben, elszánt tekintettel melegített Szarvaskúton. Először a hosszútávra nevezett 34 induló startolt fél 11-kor. A High5 rajtkapuja alatt még elcsattantak az utolsó baráti kézfogások, Dósa Eszter beszámolt legutóbbi nemzetközi sikereiről, aztán már csendesült is el a boly, készültek a lassú rajtra. A középtáv kevéssel később, viszont sokkal biztatóbb körülmények közül indult. A versenyzők fátyolos napsütésben, kellemes 25 fokban gördültek ki az első kanyarból. Az utolsónak startoló rövidtáv rajtzenéje kissé andalítósra sikeredett, ezzel azonban szerencsére a versenyzőket mégsem sikerült bealtatni, a induló had  nagy éljenzés közepette, sebes tempóban vágott neki a 32 km-es pályának.

Dél körülre Szarvaskút központja kellemesen benépesedett. A játszótér visszhangzott a gyerekzsivajtól, a bakonybéli termelői piacon pedig egyre-másra fogyott a helyi méz, lekvár és kézműves termék. A csendre vágyó látogatók a virágoskertekben bóklásztak vagy éppen valamelyik park padján várták a fejleményeket.

Fél12 körül a gyerekverseny résztvevői felnőtteket megszégyenítően komoly ábrázattal álltak a startvonalhoz. Pár perccel később a tó felől vissza is érkeztek az első befutók, nagyjából felismerhetetlenül – nyakig sárosan . A szülők ennek ellenére boldogan ölelték őket  a keblükre és a fiatalok arcáról sem lehetett hosszú percekig letörölni a büszke mosolyt. Azt minden esetre remek érzés volt látni, hogy az utánpótlás igencsak elszánt, némi eső és sár el nem térítheti és fantasztikus fizikai állapotban készül a sportkarrierre.

Egy óra körül a gyerekekről lekerültek a gumicsizmák, a felnőttek fejére felkúszta a napszemüvegek és mindenki lelkesen várakozott a cél környékén. Először a rövidtáv győztese, Tarr Benjamin (Bringabanda SC) ért be felismerhetetlenségig sárosan.  – A hajnali eső után a nap alaposan megsütötte a pályát, ennek következtében nagyobb szakaszokon gyakorlatilag beleragadtunk a földbe.  A start után nem sokkal körülbelül tizenöten maradtunk elöl, de végül a patakátkeléseknél sikerült elhagyni a tömeget, hárman tudtuk tartani a gyorsabb tempót. Az utolsó szakaszon szereztem valós előnyt, igaz, minden maradék tartalékomat beleadtam a küzdelembe – nyilatkozta a kimerült versenyző.

IMG_6324 (Másolás) (1)

Közben az időjárás alaposat fordított a közérzeteken, a nagyjából harminc fokos napsütés árnyékba kényszerítette a szurkolók javát. Szerencsére itt is volt látnivaló. Többek között Makai Betti egyedi tervezésű női bringás ruhái között válogathattak a különlegességeket előnyben részesítő hölgyek. Bár a kínálatban a láncszemes fülbevalótól kezdve a használt gumiból készült futószandálig igen sok mindent találtam, személyes kedvencem mégis a csipkés alsóbugyival ellátott kerékpáros szoknya maradt.

Nem kellett azonban sokáig tétlenkedni, pár perc múlva már be is gurult a rövidtáv első női befutója, Ringelhann Fanni ( Focusz Team Hungary ). A versenyzőnő elmondta, az utolsó kanyarban a fél kerékpár elmerült egy pocsolyában, nagyjából víz alatt tekert. Valami hasonlót amúgy magunktól is el tudtunk képzelni, tekintve hogy Fanninak még a szeme helyén is sár volt.  – Tényleg nehéz volt a pálya, sok helyen kellett tolni a biciklit, de ettől még nagyon élveztem. Körülbelül 15 km-nél például indult egy jó kis emelkedő, az nagyon tetszett, igazi gyors tempót tudtam menni – mesélte Fanni.

Negyed kettő körül aztán megjelent a célban a középtáv győztese is. Borsos Benedek ( Mesterbike Team ) nagyjából 2,5 óra tekerés után feltartott kezekkel lazán hajtott be az éljenző tömeg közé. – Az első órát nagyon könnyen kezdtük, úgy 5-6-an voltunk elöl. Amikor elindultunk fölfelé a Kőrishegyre, lassan kezdtünk fogyni és végül Táncos Sanyival ketten maradtunk. A frissítőponton szusszantunk egyet, ettünk, ittunk, aztán a hegy alján a véget nem érő aszfaltos úton Sanyi előtt is szereztem egy tíz másodperces előnyt, amit meg tudtam tartani a verseny végéig – mesélte Benedek az 54 km-es táv legyűrése után meglehetősen frissen.

IMG_4831 (Másolás)A tömeg koradélutánra benépesítette Szarvaskút környékét, fogyott a tökös lecsó és a tarhonyás hús, megteltek a zuhanyzók. A szurkolók lassan, de biztosan kezdtek kidőlni, a tikkadt látogatók füvön, padon, teraszon, téglakerítéseken pihentek.

A nap utolsó szenzációja a 82,7 km-t legyűrő versenyzők hada volt, a hosszútávról Szalai Péter majd’ 4,5 óra kerekezés után ért be elsőként a célba. – Lehet, hogy furán hangzik, de én imádok a Bakonyban tekerni, mert itt mindig nedves a talaj. Az első 40 km-en most a csapattársammal hajtottunk, időnként megálltunk láncot olajozni, szerelni, aztán nyomtuk tovább. Amikor azonban másodszor új irányból indultunk neki a Kőrishegynek, nagyon durva pálya fogadott, a víz gyakorlatilag teljesen kimosta a földet, végig köveken bringáztunk, majd később nagyjából 12 km-en keresztül toltuk a kerékpárt. Nekem nagyon nagy élmény volt a mai verseny, szuper volt a pályakijelölés is és csodaszép helyeken mentünk. Az utolsó 10 km pedig már az örömsportról szólt, addigra látszott, hogy a végéig már nem tudnak megfogni – mesélte a versenyző.

Simon Gábor a rendezvény egyik főszervezője a nap végén elmondta, bár ekkora esővel nem kalkuláltak, a verseny mégis nagyon jól sikerült. – Idén a tavalyihoz képest egy kicsit más volt a nyomvonal, az eredeti elképzeléseinket pedig részben átírta a hajnali eső. Szerencsére a cudar időjárás-előrejelzés nem vette el a versenyzők kedvét, nagyon szép számmal érkeztek a nevezésre.  Az eredményhirdetést pedig már 30 fokban, tűző napsütésben és hatalmas tömeg előtt tartottuk. Őszintén reméljük, hogy az októberi balatonfűzfői III. fordulón is ilyen sokan leszünk majd – mondta Simon Gábor.

A verseny aktuális és összesített eredményei a verseny honlapján, a http://www.x-trame.hu/results

weboldalon olvashatóak.

Az esemény főszponzorai ezúttal is a Bikemag és a Mozgásvilág sportmagazinok voltak.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo