fbpx

La Vuelta 2018 – változás az összetett élén a hegyi szakaszok előtt

Egyszerű sík szakasznak indult a Vuelta a Espana csütörtöki programja, melynek végén nagy valószínűséggel a sprinterek kerülnek majd reflektorfénybe. A 181,1 kilométeres szakaszon Mondoñedo és Faro de Estaca de Bares között azonban végül hazaért a szökés, s ezáltal az összetett élmezőnyben is komoly változás következett be.

Egy 18 fős szökevénycsoportnak sikerült összeállnia a nap elején, a Mitchelton-Scott csapata pedig engedte, hogy 11 perc fölé is felkússzon az időkülönbség. Mások sem igyekeztek nagyon az üldözésben, a Movistar részéről amúgy is nehezményezték, hogy tegnap nekik “kellett” vinni a mezőnyt.  Ezt a napot a sprinterek csapatai is inkább veszni hagyták végül. Csütörtökön is volt egyébként szokatlan tagja a szökevénycsoportnak: Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida), aki már szerdán is szökni akart, akkor még nem engedték el, most az összetett élmezőnybe tartozó versenyzők csapatai már nem zavartatták magukat miatta.

A szökevénycsoport 25 kilométerrel a cél előtt ketté szakadt, a nyolc elöl tekerő közül Alexandre Geniez (Ag2R) tűnt a legagilisebbnek. Végül mégiscsak épp hogy hajszálon múlt a szakaszgyőzelme, hiszen a befutónál csak egy szoros sprintben előzte meg Dylan van Baarlét (Team Sky).

Jesus Herrada (Cofidis) a második szökevénycsoportban tekert, mely ugyan Geniezékhez képest két és fél perc hátrányban érkezett célba, ám még így is közel kilenc percet vert az összetett élén álló Simon Yatesre (Mitchelton-Scott).

A következő három napban nehéz hegyi szakaszok várnak majd a mezőnyre, a versenyzők kezdetnek pénteken majd ezzel a programmal bírkóznak meg:

Top 10 a szakaszon

1 Alexandre Geniez (Fra) AG2R La Mondiale 4:22:59
2 Dylan van Baarle (Ned) Team Sky
3 Mark Padun (Ukr) Bahrain-Merida
4 Dylan Teuns (Bel) BMC Racing Team
5 Victor Campenaerts (Bel) Lotto Soudal 0:00:02
6 Davide Formolo (Ita) Bora-Hansgrohe 0:00:05
7 Gianluca Brambilla (Ita) Trek-Segafredo 0:00:24
8 Dries Devenyns (Bel) Quick-Step Floors 0:00:48
9 Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 0:02:27
10 Valerio Conti (Ita) UAE Team Emirates 0:02:29

Összetett top 10

1 Jesus Herrada (Spa) Cofidis, Solutions Credits 50:28:56
2 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:03:22
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:03:23
4 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:03:36
5 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:03:39
6 Tony Gallopin (Fra) AG2R La Mondiale 0:03:46
7 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe
8 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:03:49
9 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:03:54
10 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo 0:04:05

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo