fbpx

La Vuelta 2018 – Thibaut Pinot vágott át elsőként a ködön

Újfent az összetett menők közti küzdelem döntött az első hely sorsáról a Vuelta a Espana 178,2 kilométeres 15. szakaszán Ribera de Arriba és Lagos de Covadonga között. A jó pillanatban megfelelő lendülettel meginduló Thibaut Pinot (Groupama-FDJ) haladhatott át végül elsőként a célvonalon. A harmadik helyen beérkező Simon Yates (Mitcheolton-Scott) pár másodperccel növelni volt képes előnyét a listán közvetlen őt követőkkel szemben.

Többségében ismerős arcokkal találkozhattunk a szakasz első felében, már ami a szökevényeket illeti:  Ivan Garcia Cortina (Bahrain-Merida), Imanol Erviti (Movistar), Ben King (Dimension Data), Pierre Rolland (Education First-Drapac), George Bennett, Danny Van Poppel (LottoNL-Jumbo), Tao Geoghegan Hart (Team Sky), Bauke Mollema, Fabio Felline (Trek-Segafredo), Valerio Conti (UAE Team Emirates), Nick Schultz (Caja Rural-Seguros RGA) és Nicolas Roche (BMC Racing Team). Néhányuk közülük, például Mollema, King vagy Rolland gyakorlatilag végigszökte a hetet (sőt, már az előzőt is).

Sorsuk azonban az utolsó emelkedő kezdetéig megpecsételődött. A mindvégig az üldözést irányító Astana vezetésével bedarálta őket a közben igencsak megcsappant főmezőny. Ivan Garcia Cortina (Bahrain-Merida) bírta a legtovább, de 8,2 kilométernél őt is befogta a hirtelen mögé kerülő csoport. (Érdekességképp, 9,6 kilométernél még 56 másodperc volt a különbség.)

Ezek után Miguel Angel Lopez (Astana) lendült támadásba, nem csoda, hisz csapata egész nap az ő jó szereplését készítette elő, ám alig egy kilométer hosszan sem bírta a támadását. 6,3 kilométerrel a cél előtt Thibaut Pinot indult meg, ő hamar jelentős előnyre tett szert, s bár a többiek  – például Simon Yates egy különutas kísérlete során – időnként jobban megközelítették, komolyabb veszélyben az elsősége ezeken az utolsó kilométereken már nem nagyon volt, a ködös terepen végül ő haladhatott át elsőként a célvonalon.

Mögötte egy erős kvartett alakult ki Yates, Lopez, Nairo Quintana (Movistar ) és Enríc Mas (Quick Step Floors) összeállításban. Lopez a szakasz végén még sikerrel meglépett tőlük, így második helyen végezve néhány másodpercet faragott Yates előnyén, aki viszont ugyancsak pár másodperccel növelte előnyét az összetettben közvetlenül utána álló két Movistar versenyzővel, Nairo Quintanával és Alejandro Valverdével szemben.

Hétfőn szokás szerint pihenőnap, kedden pedig egy 32 kilométeres egyéni időfutam következik.

Top 10 a szakaszon

1 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 5:01:49
2 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:28
3 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:30
4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:32
5 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo
6 Enric Mas (Spa) Quick-Step Floors 0:00:34
7 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
8 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:01:25
9 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:01:33
10 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:01:49

Összetett top 10 a szakaszon

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 64:13:33
2 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:26
3 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:33
4 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:00:43
5 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo 0:01:29
6 Enric Mas (Spa) Quick-Step Floors 0:01:55
7 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:02:10
8 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:02:27
9 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:03:03
10 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:03:15

(kép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo