fbpx

La Vuelta 2018 – Elia Viviani még egyszer utoljára

Nem szolgált meglepetéssel vasárnap este Madridban a Vuelta a Espana 100,9 kilométeres záróetapja: a sprinterek viadalából Elia Viviani (Quick Step Floors) került ki győztesként. Az utolsó szakaszra a megkülönböztető trikók versenyeiben sem maradt már eldöntetlen kérdés, így nem volt hátra más, mint az ünneplés. 

Elia Viviani még úgy is elsőként haladhatott át a célvonalon, hogy két kilométerrel a szakasz vége előtt elvesztette felvezető embereit. Az olasz bajnok harmadik szakaszgyőzelmét aratta, miközben Peter Sagan (Bora-Hansgrohe) negyedszer lett második a három hét során. A világbajnok egyébként nagy valószínűséggel ezen a szakaszon versenyzett utoljára a szivárványos mezben.

Videó a célbaérkezésről:

Összetettben tehát nem történt változás, Simon Yates (Mitchelton- Scott) problémamentesen célba ért, s ezzel immáron hivatalosan is a Vuelta a Espana győztesének mondhatja magát. Még a 20. szakaszon cserélt gazdát a kombinációs versenyért járó fehér trikó: bár tényszerűen korábban sem Alejandro Valverde (Movistar), sem az utolsó szakaszon Yates nem viselte – helyettük Miguel Angel Lopezen (Astana) volt -, azért érdemes megemlíteni, hogy végül ezt is a brit versenyző vihette haza. Az utolsó két hegyi szakaszon a dobogóról lecsúszó Valverde a pontverseny elsőségéért járó zöld trikóval vigasztalódhatott, míg Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) nem csak az idei spanyol körverseny (egyik) szökevénykirálya, de hegyi királya is lett.

A verseny legjobb csapata a Movistar volt a Bahrain-Merida és a Bora-Hansgrohe előtt.

 

Top 10 a szakaszon

1 Elia Viviani (Ita) Quick-Step Floors 2:21:28
2 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
3 Giacomo Nizzolo (Ita) Trek-Segafredo
4 Danny van Poppel (Ned) LottoNL-Jumbo
5 Marc Sarreau (Fra) Groupama-FDJ
6 Jon Aberasturi Izaga (Spa) Euskadi Basque Country-Murias
7 Simone Consonni (Ita) UAE Team Emirates
8 Matteo Trentin (Ita) Mitchelton-Scott
9 Tom Van Asbroeck (Bel) EF Education First-Drapac p/b Cannondale
10 Ryan Gibbons (RSA) Dimension Data

Összetett top 10

1 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 82:05:58
2 Enric Mas (Spa) Quick-Step Floors 0:01:46
3 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:02:04
4 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo 0:02:54
5 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:04:28
6 Thibaut Pinot (Fra) Groupama-FDJ 0:05:57
7 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:06:07
8 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:06:51
9 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:11:09
10 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:11:11

(képek forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo