fbpx

La Vuelta 2018 – Ben King volt a király a 4. szakaszon

A vasárnapi kóstoló után kedden már igazi hegyi befutó várt a mezőnyre az 1. kategóriás Puerto de Alfacar emelkedőjén a Vuelta a Espana 161,4 kilométeres 4. szakaszán. A leghamarabb Ben King (Dimension Data) ért fel a hegytetőre. Összetettben továbbra is Michał Kwiatkowski (Team Sky) áll az élen, de közvetlen mögötte akadt néhány helycsere az eredménylistán. 

Az előző napokhoz hasonlóan újra szökésben volt Luis Angel Maté (Cofidis) és Pierre Rolland (Education First-Drapac), hozzájuk csatlakozott Ben Gastauer (AG2R La Mondiale), Nikita Stalnov (Astana), Jelle Wallays (Lotto Soudal), Ben King, Lars Boom (LottoNL-Jumbo), Oscar Cabedo (Burgos-BH) és Aritz Bagües (Euskadi-Murias). A főmezőnyt közben a Sky csapata vitte,  hosszú pórázra engedve a szökevényeket, akiknek előnye volt közel tíz perc körüli is. Ez azt is jelentette, hogy King egy idei virtuálisan összetett elsőnek tudhatta magát.

Miután King és Wallays sprintelt a 17 és fél kilométerrel a cél előtt található gyorsasági részhajrá pontjaiért, ők ketten, valamint nem sokkal később a hozzájuk csatlakozó Stalnov elléptek a többiektől. Wallays aztán lemorzsolódott, miközben Rolland igyekezett átvenni a helyét a trióban, de végül ez nem sikerült neki, a francia versenyző harmadikként ért célba King és Stalnov mögött.

Az összetett menők között is volt némi mozgolódás. Az utolsó emelkedőn a LottoNL-Jumbo csapata diktálta a tempót, 2 kilométerrel a cél előtt azonban Simon Yates (Mitchelton-Scott támadott).  Emanuel Buchmann (Bora-Hansgrohe ) és Miguel Angel Lopez (Astana) is aktivizálta magát, ők hárman még be is fértek a szakaszon az első tízbe. A többi összetett menő, köztük Michał Kwiatkowski 3:15 hátránnyal ért célba a szakaszgyőzteshez képest. Ebben a csoportban volt még többek között Thibaut Pinot (Groupama-FDJ), Nairo Quintana (Movistar), Steven Kruijswijk (LottoNL-Jumbo), Wilco Kelderman (Sunweb) és Fabio Aru (UAE-Team Emirates) is.

A piros trikót továbbra is Michal Kwiatkowski viseli, második helyre azonban feljött Emanuel Buchmann, míg a dobogó harmadik fokán jelenleg Simon Yates áll.

Összefoglaló videó:

 

Top 10 a szakaszon:

1 Benjamin King (USA) Dimension Data 4:33:12
2 Nikita Stalnov (Kaz) Astana Pro Team 0:00:02
3 Pierre Rolland (Fra) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:00:13
4 Luis Angel Mate Mardones (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:01:08
5 Ben Gastauer (Lux) AG2R La Mondiale 0:01:39
6 Jelle Wallays (Bel) Lotto Soudal 0:01:57
7 Oscar Cabedo Carda (Spa) Burgos BH 0:02:24
8 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:02:48
9 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:02:50
10 Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team 0:03:07

Összetett top 10

1 Michal Kwiatkowski (Pol) Team Sky 13:47:19
2 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:00:07
3 Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott 0:00:10
4 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:12
5 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 0:00:25
6 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:00:30
7 Tony Gallopin (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:33
8 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
9 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo 0:00:37
10 Enric Mas (Spa) Quick-Step Floors 0:00:42

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo