fbpx

Küzdelem a kísérőkocsik között, kiütés a zsűritől – frissítve

Szokatlan szigorral sújtotta a Párizs-Nizzán a versenybíróság az Omega Pharma-Quick Step első számú emberét, Gianni Meersmant, aki minden segítséget igénybe vett egy bukásból való felzárkózáshoz.

gianni-meersman

A 2. szakaszon 10 kilométerrel a cél előtt esett a győzelemre és a sárga trikó átvételére is esélyes Meersman, majd ezután a hajrára készülő mezőny nyomába eredt. Az üldözéshez a kísérőkocsi szélárnyékát vette igénybe, ahogy szinte mindenki tette volna hasonló helyzetben. Ha valaki defektből vagy bukásból próbál felérni, a zsűri általában elnéző, ezúttal azonban nem így történt, valószínűleg szerepet játszott a döntésben az is, hogy a hajszát egyenes adásban közvetítette a televízió.

Meersman többször stéherezett a kísérőkocsi mögött, csapattársai berántották a mezőny mögött az utolsó kilométeren, vagyis mindent megpróbált, amit „ilyenkor kell”. Végül azonban a másodpercek és a csekkek repkedtek, a belga versenyző összesen 1:10 perc büntetést és 328 eurós büntetést kapott. Az Omega sportigazgatóját, Wilfied Peeterst, ugyancsak megbüntették 410 euróra.

A sprinter, akinek láthatóan minden tagja fájt a célba érkezésekor, elkeseredésében feladta a versenyt. A Párizs-Nizza nekem ezzel véget ért, hazamegyek Belgiumba, hogy kezeljék a sebeim – írta mikroblogján.

Frissítés:

A csapat honlapján azóta olvasható a kórisme:

Meersmannál a jobb oldalon négy törött bordát diagnosztizáltak (9-es, 10-es, 11-es, 12-es), majd a CT kimutatta a 3-as törését és a 6-os repedését is, valamint a hátán és ágyéktájon is sérüléseket szenvedett. Legkevesebb két hét pihenő vár rá, az edzéseket a gyógyulás függvényében kezdheti meg. Nagy balszerencse ez, mert nagyon jó formában voltam. Talán életem legrosszabb balesete ez, mert a szezont nézve a lehető legrosszabbkor jött. De ilyen az élet – nyilatkozta a belga bringás.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo