fbpx

Kusztor Péter utoljára az Utensilnord-sikerrel végződő Coppi e Bartali-ról

(Fotó: Stefano Sirotti)

Kusztor Péter (Fotó: Stefano Sirotti)

A magyar bajnok Kusztor Péter utolsó beszámolója az Utensilnord-Ora24.eu kontinentális csapata számára remekül végződő UCI 2.1 kategóriás Settimana Coppi e Bartali versenyről, amely március 20. és 24. között zajlott az az olaszországi Emilia-Romagna régióban, s Alessandro Mazzi révén sikerült megszerezni a hegyi trikót, valamint a zárószakaszon dobogóra is állhatott az olasz bringás.

Az utolsó napon sajnos kijutott a hidegből és az esőből. Az eredeti 142 kilométeres távot az időjárás miatt lerövidítették. A szakasz közepén lévő rövidebb emelkedőt nem kellett megmásznunk és a cél városában a négy hegyi körből csak kettőt teljesítettünk. Hat fokban és szakadó esőben vágtunk neki a küzdelemnek. Rögtön az első méterektől hatalmas tempóban közlekedtünk. Pár kilométer megtétele után már el is szakadt egy sor, benne Mazzival. Ez nekünk nagyon jó volt így, hiszen Mazzinak szüksége volt még pontra a hegyihajrákon, hogy bebiztosítsa az első helyét. Egy rövid időre megnyugodott a mezőny, majd a Lampre hatalmas sebességgel kezdte üldözni a szökevényeket.

Mazzi és Damiano Caruso harcban a szakaszgyőzelemért (Fotó: Stefano Sirotti)

Mazzi és Damiano Caruso harcban a szakaszgyőzelemért (Fotó: Stefano Sirotti)

Nagyon úgy nézett ki, hogy ez nem jó így nekik. A nagy szélben többször leszéleztek, minek köszönhetően szétszakadozott a mezőny. Én az időjárástól függetlenül nagyon remek formában éreztem magamat, szuperül mentek a lábaim. Végig elöl helyezkedtem, így nem okozott különösebb gondot a szél. Viszont rettentő módon kellett pisilnem, de a magas sebesség miatt esélytelen volt megállni. Egyszer sikerült elvégeznem a dolgomat menet közben, de az csak részsiker volt :), a többit a célig vittem. Az utolsó egy órában már nagyon elkezdtem fázni, de érzésre továbbra is minden a legnagyobb rendben ment.

Mazzi második a kemény szakaszon (Fotó: Stefano Sirotti)

Mazzi második a kemény szakaszon (Fotó: Stefano Sirotti)

A célvonalon áthaladva következhetett az utolsó két karika egy nagyon meredek emelkedővel nehezítve a feladatunkat. A szökevények előnye még mindig két perc felett volt, így szinte biztosra lehetett venni, hogy onnan kerül ki a győztes. A mezőny elég lassú tempóban közlekedett felfelé és lefelé is. Érezni lehetett, hogy a nagyobb csapatok nem akarnak elesni, kockáztatni, csak be szerettek volna érni épségben a célba. Az utolsó lejtmenetben elgurultam a mezőnytől és senki nem jött utánam. Így egyedül érkeztem a célba, megszerezve a 15. helyet. Összetettben a 35. helyen végeztem, a hegyi összetettben pedig a 7. helyet szereztem meg. Rida is épségben teljesítette a versenyt, ő összetettben 116. lett. Azt mondta nekem, hogy nem volt felkészülve egy ilyen nagy megmérettetésre, de ettől függetlenül végig tudott menni, aminek nagyon örül. És az is biztos, hogy ez sokat segít majd az év hátralévő részében.

Az Utensilnord csapata a hegyi trikót is hazavihette (Fotó: Stefano Sirotti)

Az Utensilnord csapata a hegyi trikót is hazavihette (Fotó: Stefano Sirotti)

Én részemről elégedett vagyok, a második napot leszámítva, ahol sajnos nagyon sokat vesztettem, így az összetettbeli remek szereplés is elúszott. Boldog vagyok, hogy egy ilyen remek versenyen kaptam lehetőséget. Ez volt az idei év első többnapos megmérettetése számomra, ami jól végződött és úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem, erősödtem. Az egész héten olyan kiszolgálásban lehetett részünk, amilyenben még eddigi pályafutásomon soha. A szakaszok előtt és után busszal utaztunk, melyben a befutót követően azonnal le is tudtunk zuhanyozni. A szállásra érkezve így ezzel már nem kellett időt tölteni, hanem lehetett pihenni vagy masszíroztatni. A kerékpárunkat csak a szakasz előtt láttuk, majd a versenyt követően a bringát rögtön el is vették tőlünk. mindennek rendje volt, mindenki tudta, hogy mit csinál, bármit kértünk, megkaptuk, tényleg csak a pihenéssel kellett foglalkoznunk.

Most pár nap pihenő következik, egy-két napot kerékpárra sem ülök. Inkább elmegyek kikapcsolódni a kedves Feleségemmel, akit már nagyon régen nem láttam és rettentően hiányzik. Majd folytatom a felkészülést a szezon további részére.

Mindenkinek köszönjük az egész hetes szurkolást!
Minden jót!
Kuszti

Coppi e Bartali: 1. nap összefoglalója

Coppi e Bartali: 2. nap összefoglalója

Kusztor Péter képes beszámolója a Coppi e Bartali első feléről

Coppi e Bartali: összefoglaló a 3. és 4. szakaszról, Kuszti beszámolójával

Coppi e Bartali: 5. nap összefoglalója

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo