fbpx

Kusztor Péter új honlappal jelentkezik idén

Elkészült Kusztor Péter új weboldala, pekingi olimpikon országúti kerékpárosunk, aki 2010-ben a mezőnyversenyen és az időfutamban is megszerezte a magyar bajnoki címet, új felületen számol majd be a vele történtekről.

Kusztival nemrég a Bikemagon is olvashattatok interjút a 2011-es szezonjáról, a kusztorpeter.com oldalon pedig arról szól első bejegyzése, hogyan kezdődött a 2012-es esztendő:

Az eredeti időpontnál egy kicsit később, de végre elindult az új weboldalam. Az otthoni alapozást követően, január hetedikén indultam el Freiburgba. Pár nap németországi pihenő után, néhány csapattársammal, elutaztunk Spanyolországba, hogy megkezdjük az év első edzőtáborát. Alicante mellett, La Marina-ban volt a szállásunk, tíz napot töltöttünk el ott. Remek idő fogadott bennünket, minden nap 15-20 fok között volt a hőmérséklet, de néha egy kicsit az eső is esett. Az utolsó két napra lebetegedtem, valami a gyomrommal történt.

Ettől függetlenül is, elég sok kilométert tudtam gyűjteni a nyolc nap alatt, 1139-et. A táborból hazaérve, jó pár napos pihenő következett. Ilyenkor csak könnyüket edzem és egy-két nap teljes pihenőt is beiktatok. Mostanra, már újra megkezdtem a kemény munkát és rendületlenül készülök a szezonra. Az első versenyem az 1.1-es GP Costa degli Etruschi lesz, február 4-én Olaszországban. Ezt követően, február 11-én kerül sor a csapatbemutatóra és ekkor kezdődik a közös edzőtáborozás a csapatommal, Cesenaticóban.

Sikeres évet kívánok mindenkinek!
Üdvözlettel
Kuszti

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo