fbpx

KTM kerékpárok 2015 – extravagáns bringákkal bővül a paletta

Az Attersee partján fekvő Weißenbach adott otthont az osztrák gyártó 2015-ös bringáit bemutató programoknak. A KTM modellkínálata jelentős újdonságokat is tartogat.

A teljes jövő évi géppark megismerésére gyakorlatilag egy nap állt rendelkezésünkre, így alapos tapasztalatokat nem szerezhettünk. Ennek ellenére a prezentáció, menetpróbák és a vacsoránál zajló beszélgetések során feltérképeztük azt, hogy mi várható 2015-re. Következzen a beszámoló.

Carol Urkauf-Chen

Carol Urkauf-Chen

Érkezésünket követően egy bemutató előadásra került sor, amit személyesen a tulajdonos hölgy, Carol Urkauf-Chen beszéde nyitott. Megtudhattuk, hogy az idei év különleges évforduló cége számára, hiszen 1964-ben kezdődött a KTM kerékpárok készítése. 50 év, valamint 4 millió eladott bringa bizonyítja, hogy a márkanév garancia lett a minőségre, amire a mai napig kínosan figyelnek. A fejlesztés, festés és összeszerelés Ausztriában zajlik komoly minőségellenőrzés mellett.

KTM Myroon Prestige a bemutatón

KTM Myroon Prestige a bemutatón

Természetesen egy ilyen nagy – és jó nevű cég a sport támogatását is fontosnak tartja, így szerte a világban találkozhatunk KTM kerékpárok nyergében sikereket elérő sportolókkal. Két kontinentális országúti csapat mellett több MTB gárda is az osztrák gyártó modelljeit használja. Később a fejlesztési vezető személyes diskurzus során azért elmondta, hogy erősödniük kellene ezen a téren, nagy szükség lenne egy világszinten is jól ismert csapatra.

A bemutató legfőbb látványosságai persze az új modellek voltak. Tavaly teljes megújuláson esett át a modellválaszték, így inkább elmondható, hogy idén olyan rétegmodellekre koncentráltak a fejlesztés során, amik hosszabb távon a márka hírnevének építésében játszhatnak komoly szerepet.

KTM Revelator Sky a bemutatón

KTM Revelator Sky a bemutatón

Ilyen a Revelator Sky tárcsafékes országúti kerékpár is, ami a kevésbé kompetitív, technikai újdonságok iránt viszont igen fogékony vásárlókat célozza meg. A teljes egészében karbon vázszett nem szűkölködik érdekességekben, hiszen a mára átlagosnak mondható kúpos fejcső és pressfit középrész mellett már a Shimano 2016-tól életbe lépő, új flat mount tárcsafék rögzítési rendszerét használja. Továbbá országúti kerékpárok esetében forradalminak nevezhető, hogy elöl 15 mm-es, míg hátul 12 mm-es átmenő tengelyes agyakat fogadnak a papucsok. Erre a merevség és a biztonság fokozása miatt volt szükség. Emellett a kerék így csere után mindig ugyanabba a pozícióba kerül vissza, szemben a gyorszáras rögzítéssel, ami tárcsafék esetén néha meg tudja keseríteni az ember dolgát. Arról nem is beszélve, hogy sok profi a biztonságot is feláldozza a könnyebb kerékcsere érdekében a papucs megakasztójának kireszelésével, ami egy tárcsafékes országútinál végzetes következményekhez vezethet. A 15 mm-es tengellyel erre esély sincs. A geometriát tekintve látható, hogy inkább egy gran fondo modellel állunk szemben. A versenyzésre szánt Revelator adataihoz viszonyítva kiderül, hogy a kényelem érdekében 5 centiméterrel nagyobb a felsőcső ejtése (sloping), valamint hosszabbak a láncvillák, így akár 28-as gumi is elfér a vázban. A letisztult, aerodinamikus formát a vázba integrált nyeregcső bilincs teszi teljessé.

KTM Revelator Sky

KTM Revelator Sky

A menetpróba igazolta a mérnököket, kellemes meglepetés lett ez a bringa. Könnyed, kényelmes és mégis rettentően merev. Nem a világ legagilisabb országúti kerékpárja, de egész jól meg lehetett indulni vele, amiben nyilván szerepe volt a könnyű és merev DT kerekeknek. A kormányzás, kanyarodás megbocsájtóan semleges. A fékhatás esős időben sem csökken, 65 kg-os súlyomhoz bőven elegendőnek bizonyultak még a 140 mm-es tárcsák is. Testtömegemből adódóan a kormány és kormányszár hajlongása sem volt számottevő, viszont erősebb bringások már érezni fogják. Azt, hogy mennyire kényelmes a bringa nem igazán tudom megállapítani, egyrészt mivel Ausztria nem a kátyús úthálózatáról híres, másrészt a bemutatóra hozott 55-ös váz meglehetősen nagy volt nekem, így eléggé be kellett tolni a nyeregcsövet.

Nézzük, hogy gyorsul a Revelator Sky

Nézzük, hogy gyorsul a Revelator Sky

Viszonyításképpen mentem a klasszikus Revelator Master kerékpárral is, ami érezhetően versenyzésre született. A 9000-es szériájú Dura Ace szett talán a legjobb a most kapható mechanikus rendszerek közül, sőt szerintem a fék adagolhatósága és ereje még a hidraulikus tárcsafékekkel is felveszi a versenyt. Mindez egy merev vázzal, minőségi DT kerekekkel párosítva tökéletes kombináció.

KTM Revelator Master

KTM Revelator Master

Mielőtt az MTB modellekre térnénk, meg kell említeni, hogy jövőre a narancssárga-fekete cég is kínál cyclocross bringákat. Lesz könnyű karbon vázas verzió a Revelator Sky-hoz hasonló technikai alapokon. A különbség a váz hátsó háromszögében keresendő. A láncvillák 10 mm-rel hosszabbak, így a cyclocross felhasználásra alkalmas 35-ös külsőgumik is elférnek a vázban. A váz tömege 1150 gramm (55-ös méretben), míg a villa 470 grammot nyom. A bemutatón egyelőre csak prototípus változat volt megtekinthető, az is csak addig, míg a magyar újságírók el nem kezdték fotózni. A történteket ne is firtassuk… Bár a közvetlen tettes a szél volt, kínos pillanatokat éltünk át, mi és vendéglátóink is.

KTM Canic CXC

KTM Canic CXC

Az alumínium változat nem csak a cx versenyzőket célozza meg, mint potenciális vásárlói réteg. 1500 € közeli várható áron tényleg egy igazi mindenes bringa. Munkába járáshoz, téli edzésekhez, országúti túrákhoz, sőt ha kedvet kapunk akár egy hétvégi Supercross futamhoz is megfelel. A fejlesztési vezetővel sokat beszélgettünk az új modellek létjogosultságáról, de abban egyetértettünk, hogy ez a kerékpár annyira sokoldalú, hogy egy 10 darabos bringapark mellé elférne még egynek.

KTM Canic alumínium cyclocross kerékpár

KTM Canic alumínium cyclocross kerékpár

De hogy a 12. egy fatbike legyen? Á, arra aztán tényleg semmi szükség, ideologizáltuk meg a vacsorát követően. A márka szempontjából hasznos, hiszen teljes a modellpaletta, mégiscsak egy látványos gép és egyre népszerűbb. Viszont felesleges, gondoltam egészen a másnap délelőtti próbáig.

KTM Fatrat

KTM Fatrat

Utána gyorsan megváltozott a véleményem. Kell! A Fatrat meggyőzött. 4” széles 26”-os gumik, alumínium váz, Rock Shox Bluto 80 mm-es teleszkóp, megbízható SRAM X9 hajtókar és Shimano 2X10-es szett. Ennyi kell a boldogsághoz? Úgy tűnik. Pedig csak maga a váz közel 2,5 kg-t nyom, a villa nagyságrendileg 1,8-at. A hátsó papucs 170 mm szélességű 12 mm-es átmenő tengelyt fogad, a középrész is speciális 100 mm széles. Menet közben teljesen új élmény. Talán olyasmi lehet, mint amikor egy országútis életében először átül MTB-re. Kezdetben olyan érzés, mintha defektes biciklivel menne az ember. Aztán minden értelmet nyer. Az extra széles és ballonos gumik rugóznak, olyan kényelmes mintha egy vízágyon ringatóznánk.

Előtérben a Rock Shox Bluto villa és a 4"-es gumi

Előtérben a Rock Shox Bluto villa és a 4″-es gumi

Mindemellett a nagy felület miatt kellően tapad is. Az eső áztatta murvás, köves emelkedőn olyan könnyedén lehetett vele haladni kiállva, hogy egészen meglepett. Persze ki kell használni a lendületet, a folytonos kigyorsítás nem ajánlott. Ami semmi máshoz nem hasonlítható még, az a kormányzás. A hatalmas kerék giroszkópikus hatása megdöbbentő. A kormányt nehezen elfordítjuk és visz a kerék. Arra amerre fordítottad, de korrigálni ne akarj. Lehet, hogy ez leírva rosszul hangzik, de nekem óriási élmény volt. Alapvetően persze téli bringának készül a Fatrat, de egész évben alkalmas mókázásra.

Ha már extravagáns mountain bike vonalon járunk, nem maradhat ki az Ultra Pinion modell. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy 29”-es alumínium Ultra típus, Pinion P1.18 középrész váltó egységgel. A Pinion speciális vázkialakítást igényel, de sokak számára a karbantartás mentesség és a 18 fokozat tökéletesen egyenletes elosztása megéri az áldozatot. Legfőbb hátrányként egyelőre a láncváltós rendszerekhez mérten nagyobb tömeget lehet felróni, de hozzá kell tenni, hogy itt legalább a súlypont középen van, szemben egy agyváltós rendszerrel. A KTM még valószínűleg fejleszteni fog ezen a gépen, hiszen a hagyományos papucs kialakítás miatt nagy és ormótlan láncfeszítőre van szükség, továbbá megmaradt a hátsó váltópapucs is.

KTM Ultra Pinion 29"

KTM Ultra Pinion 29″

A megújult Myroon Prestige modellről viszont még az első váltó konzolja is eltűnt. A jól bevált geometrián nem változtattak, viszont több különböző változatú váz lett. A képen látható egy tányéros változat a csúcsot képviseli, az M9000-es XTR szettel és RS-1 villával. Létezik Di2 verzió, valamint direct pull első átdobókhoz készített váz is. 27,5”-es és 29”-es méretben is. Kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, hogy lehetséges ez a mai költséghatékony világban, de a fejlesztési vezető a vacsora utáni beszélgetés során rávilágított a lényegre. Mondván, ha egy vásárlójuk 6000 €-t szán egy egytányéros bringára, akkor őt ki kell szolgálni. Mert őt bizony zavarni fogja ott az a felesleges első váltó konzol, mert csúnya, mert beleakad egy faág, mert ő közel 2 millió forintnyi összeget áldozott álmai gépére. Ezzel a magyarázattal egyszerűen nem lehet vitatkozni, csak elismerni a perfekcionizmust.

KTM Myroon Prestige

KTM Myroon Prestige

A jól átgondolt tervezés az összes modellen tetten érhető. Pár kanyar erejéig volt szerencsém a Lycan LT 271 160 mm-t mozgó, 27,5”-es enduro bringához is. A KTM saját fejlesztésű PDS 2 felfüggesztése érzékenység szempontjából kiemelkedően jó, bár komolyabb terepen sajnos nem sikerült megdolgoztatni.

KTM Lycan LT 271

KTM Lycan LT 271

Nem új modell a 100 mm-t mozgó maraton fully, a Scarp Master sem, viszont kíváncsi voltam milyen menettulajdonságokkal bír. A karbon első háromszög és alumínium hátsó rész között a kapcsolatot itt is a PDS 2 rendszer biztosítja.

A Scarp Master kiváló mindenes

A Scarp Master kiváló mindenes

A rugózás igen finom, viszont ez némely esetben a hajtáshatékonyság rovására megy. Lockolt taggal és villával, főleg az én súlyom alatt alig érezhető a helyzet, így maratonozni szívesen bevállalnám. Bónuszként ott van, hogy egy 29”-es kerekű össztelóssal azért igen komoly, technikás helyekre is elmerészkedhet az ember.

KTM Scarp Master 29"

KTM Scarp Master 29″

Nem szabad megfeledkezni a KTM túrakerékpárok kínálatáról sem. Új modellként 2015-ben a Life Lontano jelenik meg, a világot átszelő túrákhoz. Triplán húzott acél csövekből készül a váz és a villa, 3 kulacstartó hely, V-és tárcsafékkonzol és kitámasztó is helyet kapott a vázon, amiben akár 2”-es gumik is elférnek. A minőségi Cro-Mo Tubus csomagtartók örök élet elé néznek, akárcsak a stílusos Brooks nyereg.

KTM Life Lontano XT

KTM Life Lontano XT

Ha az XT szettes verziót nem találja valaki eléggé megbízhatónak, választhatja a Pinion rendszerrel és Gates szíjhajtással szereltet. Ez lehet még a gazdáját is túléli, viszont a teszt során akadt egy kis problémánk vele. A hátsó papucs vízszintes csúszópapucs, amibe gyorszáras kereket álmodtak az osztrák mérnökök. Sajnos a kipróbált példányból hiányzott két feszítő csavar, reméljük csak a sajtóbemutató forgatagában maradt ki, és teszttársam Thommey 5 percente mozdította ki a kereket a papucsból. Akármennyire téptük meg a gyorszárat. Amikor a szíj feszes volt a Pinion tényleg szinte hangtalanul és igazi műszerhez méltóan dolgozott. Talán a markolatváltóba tudnék belekötni, kicsit olcsó benyomást kelt.

KTM Life Lontano Pinion

KTM Life Lontano Pinion

Az pedelec, elektromos rásegítésű bringák piaca hatalmas emelkedést mutat, főként Nyugat-Európában, így nem véletlen, hogy a KTM sem akar kimaradni a versenyből. Idén minden e-bike egyedi QR kódot kap, amit a lakkozás alá helyeznek el. Egy speciális online felületen kell regisztrálni a kerékpárt, így lopás esetén könnyebben azonosítható és megtalálható. Három pedelec rendszert is használnak, mégpedig a Bosch, a Panasonic és a Shimano által nemrég bemutatott Steps típusokat. A BionX hajtással megbízhatósági problémák miatt szakítófélben vannak. A legkomolyabb és megbízhatóbb rendszer a Bosch nevéhez fűződik, létezik NuVinci fokozatmentes agyváltóval párosított, nyomatékfüggően váltó, CAN buszos adathálózatot használó változat is.

Aki megkedvelte a fatbike-ot, de nem elég erős hozzá, annak egy világújdonsággal, az elektromos fatbike-kal könnyíti meg az életét a KTM. A Macina Freeze is Bosch rendszert használ, lehet, hogy télen az osztrák síközpontok környékén viszontlátjuk majd a modellt.

KTM Macina Freeze - avagy Fatrat GoEs

KTM Macina Freeze – avagy Fatrat GoEs

Akinek ez sem elég durva, annak ott a Macina Egniton GPS+. Összteleszkópos, a legerősebb Bosch rendszer hajtja és GPS valamint edzésadatokkal látja el használóját. Ez még kerékpár, vagy valami motor? A rendszám sokat sejtet.

KTM Macina Egnition GPS+

KTM Macina Egnition GPS+

Szintén világpremier a gyerek pedelec. A Macina Mini Me egy nagy hátránnyal indul, hogy ára megközelítőleg megegyezik felnőtteknek készült társaival. De bizonyos környékeken, ha a szomszéd gyerekének ilyen van, nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan az egész utcát ellepik a gyerek E-bike-ok.

KTM Macina Mini Me - a gyerek pedelec

KTM Macina Mini Me – a gyerek pedelec

A KTM kiegészítők terén is komolyan veszi vásárlóit. Több ár – és felhasználási területhez gyártanak ruhákat és cipőket, valamint sisakokat is. A kerékpáros nadrág új, speciálisan kialakított betétet kapott.

Anton Lebutsch, aza alkatrészekért felelős vezető épp a kormányt mutatja

Anton Lebutsch, az alkatrészekért felelős vezető épp a kormányt mutatja

Újdonság a KTM kerékprogram, amiben centerlock tárcsa rögzítésű, egyenes fejű küllőkkel fűzött DT Swiss kerekek kaphatóak az osztrák cég logójával. Emellett kormány, nyeregcső, kormányszár, sőt már tubeless folyadék is megtalálható az osztrákok kínálatában.

KTM Sealant

KTM Sealant

A tavalyi erős palettát sikerült tovább fokozni, sőt olyan modellekkel bővíteni, amelyekre egy nem KTM rajongó is felkapja a fejét. Reméljük, hamarosan tartósabban is tesztelhetünk egy-egy 2015-ös bringát.

Képek: Bognár Tamás (Thommey); Kuntár Bence

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo