fbpx

Kormos Veronika túl az első kemény többnaposon

Július 11. és 14. között a Sengers Ladies CT 6 versenyzője Kormos Veronikával az UCI 2.2-es Tour De Bretagne Féminin versenyen szerepelt Franciaországban. Egy 128, egy 123 és egy 113 km-es mezőnyverseny és egy 12,5km-es időfutam volt idén a program. történtekről Veronika számol be:

névtelen_csapatbemutató

Csapatunk elsőszámú embere a belga Sofie De Vuyst volt, aki kiváló formában érkezett a versenyre, fő esélyesként a sárga trikó elhódítására. A Sengers szelekció többi tagja Vera Koedooder (holland), Gabriele Jankute (litván), két ausztrál vendégkerekes Joanne Hogan és Ruth Corset, akik előző héten a női Girón versenyeztek – valamint jómagam. A 134 fős mezőnyben jónéhány jelentős női csapat képviseltette magát, többek között a RusVelo,  a Hitec Products,  a Vaiano Fondriest, a Lotto Belisol,… valamint az orosz, norvég, amerikai nemzeti válogatott.

Első nap a 128 km-es szakaszon az azt megelőző részletes taktikai megbeszélés után kiváló összhangban dolgozott a csapat fő emberünkért. Erősen hullámos, szeles etap volt, 97 km megtétele után egy 6 km-es körpályán volt a szakasz vége, ahol  5 kört kellett megtennünk. A 4. körben 11 versenyzőnek sikerült meglépni  a pelotonból, köztük Sofie és Joanne, ez a szökés végül haza is ért és Sophie 5.,  Joanne 11. helyen ért célba. A szakaszt a Rusvelo versenyzője, Oxana Kozonchuk nyerte. Én sajnos a 3. körben megúsztam a mezőnyről és végül 6:37 hátrányban 90-edikként értem célba.

Névtelen2

Második nap a 12,5 km-es időfutamon hatalmas nyomás nehezedett Sofie-ra, hisz minden esélye megvolt rá, hogy átvegye a sárga trikót. A nap a Sengers Ladies CT számára felemásan végződött, sajnos elsőszámú emberünk az egyik kanyarban kicsúszott és elesett, így 30. helyen végzett 56 mp hátrányban. A szakaszt azonban Vera Koedooder nyerte 17:04-es idővel. Nekem sajnos nem volt időfutam gépem és egy összekevert versenykeréknek köszönhetően nagytányér kónusznál  3 alkalommal ledobta a láncom verseny közben, amivel elég sok időt vesződtem, de szerencsére megállnom teljesen nem kellett.

Aznap viharos szél volt és az előzetes információk ellenére viszonylag kevés éles kanyar és enyhe emelkedők voltak csak a pályán, így jelentős különbséget jelentett volna már egy könyöklő is. Végül 19:24-es idővel 108.ként végeztem. A sárga trikó gazdát cserélt aznap, a francia Audrey Cordon szerezte meg. Csapaton belül aznap este azért szolídan megünnepeltük Vera győzelmét.

névtelen_Veragyőzelmeazidőfutamon

A harmadik szakaszon folytattunk a munkát Sofie-ért, kb. 100 km megtétele után ismét körpályán, 5 kört megtéve végződött a verseny.  A hullámos terep mellett szinte végig keskeny útpálya és erős oldalszél nehezítette az etapot. Igen agresszív volt aznap a mezőny jelentős része, sok versenyző landolt az árokban, nagyrészt test-test elleni harcok következtében. Végül pelotonsprinttel zárult a szakasz, ahol Sofie 5., Vera 8., Joanne 57., Ruth 58. lett. Én 108. helyen értem célba 12:02 perc hátránnyal, a 2. kiskörben szakadtam le a mezőnyről. A litván csapattársam sajnos nem tudta befejezni az etapot. A sárga trikó nem cserélt gazdát.

Az utolsó szakaszon öt Sengers lány állt rajthoz.  A 4. etap 500-1000 m hosszú meredek emelkedőkkel volt tele, valamint sokat mentünk lent a tengerparton, ahol hatalmas oldalszél volt. Kaotikus rajt után hamar jelentősen megfogyatkozott a mezőny, ami nekünk kedvezett. Valószínű aznap minden csapatvezető azt az utasítást adta a versenyzőinek, mindenképp legelöl legyenek, miután az első kb. 12%-os emelkedő 5 km-nél lesz és keskeny kanyargós úton. Így a mezőny egy része rajt előtt pár perccel gondolt egyet és elkezdett a kordonokon kívül felsorakozni, a zsűri pedig a reklamálásaink ellenére rájuk hagyta. Ahogy elindultunk és a lassú rajtot keresztül vitték a városon, hatalmas bukások kezdődtek, főleg a körforgalmaknál össze-vissza ment mindenki. Végül az éles rajtot meg sem várva, megvadult bivalycsordához hasonlóan egyszerűen lekerülték a versenyzők elöl a zsűrikocsit és elkezdődött a verseny, nem éppen a tervezett program szerint.

névtelen_Joanne elmenésben, fogjuk a mezőnyt

A zsűri úgy döntött annyiban hagyja, felvezető motorosok amúgy is voltak már előttünk, valószínűleg ha megállítanak minket még több bukás lett volna. Rajt után  öt fős szökés formálódott, ami nekünk megfelelt, mert Joanne is köztük volt.  A sárga trikós Audrey csapatának feladata volt elsősorban az üldözés, hisz Joanne-nek is csupán másfél perc hátránya volt hozzá képest az összetettben. Talán közrejátszott aznap a franciák nemzeti ünnepe, de a verseny felétől a többi francia csapat is besegített intenzíven az üldözésbe. Végül a kiskörökbe érve 10 km-rel a cél előtt utolérték az elmenést és ezután már senkit nem hagytak elszakadni. Mezőnysprinttel végződött a szakasz, ahol Sofie 12., Vera 24., Ruth 27., Joanne  61. lett. Én az utolsó előtti körben leszakadtam, 4:20 hátrányban értem célba 78. helyen.

Audrey Cordon győzelmével zárult a 2013-as Tour de Bretagne Féminin. A Sengers Ladies Cycling Team győzött a csapatok közti versenyben, a legtöbb pontot gyűjtve sprint és hegyihajrákon a Rusvelo és az orosz válogatott előtt.

Sengers Ladies összetett végeredmény: Sofie 8., Joanne 9., Vera 10., Ruth 14., én 82. http://www.sportbreizh.com/files/543/6348_TIFB_2013_ETAPE_4_GENERAL.pdf

Én érintett voltam a legjobb 23 év alatti versenyzőnek járó fehér trikóért folyó küzdelemben, itt 24. helyen végeztem. http://www.sportbreizh.com/files/543/6347_TIFB_2013_ETAPE_4__JEUNES.pdf

Csapateredmények:

http://www.sportbreizh.com/files/543/6343_TIFB_2013_ETAPE_4__EQUIPES.pdf

Összességében biztató teljesítménnyel zárhattam életem első többnapos versenyét, ahol fő feladatom az volt, hogy tudjak dolgozni ameddig csak bírok az elsőszámú emberünkért. A vezetőség elégedett volt azzal amit látott tőlem, mint fiatal újonctól.  Hatalmas élmény volt profi kiszolgálással és szuper társasággal az elmúlt pár nap.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo